Bátorfi botrányos meccsen fejezte be vb-szereplését

2005.05.03. 12:44
Úgy tűnik, az ázsiaiak mindent megtesznek, hogy az európai versenyzők sokáig emlékezzenek a sanghaji egyéni asztalitenisz-világbajnokságra. Bátorfi Csilla meccsét - melyen ellenfele a hongkongi Tie Ja-na volt - nyíltan elcsalta a vezetőbíró, így a magyar versenyző levonult és feladta a további küzdelmeket. A magyar klasszis lépésével jelezni kívánt a nemzetközi szövetség vezetőinek is.
Bátorfi Csilla a hongkongi Tie Ja-na (Tie Yana) 2:0-ás vezetésénél levonult, és ezzel feladta a tizenhat közé jutásért rendezett mérkőzését a sanghaji egyéni asztalitenisz-világbajnokságon.

Nyíltan belenyúltak a meccsbe


Bátorfi Csilla
A botrányos végjáték után a magyar pingpongos elmondta, hogy az első játszmában 5-5-ös állásnál volt kínai válogatott riválisa odament a kínai vezetőbíróhoz, és mondott neki valamit. Ezt követően a bíró a magyar játékos két szabályos szerváját elvette. Bátorfi kérte, hogy az ellenfele angolul reklamáljon.

"Ekkor még folytattam a mérkőzést, de a második szettben a döntnök újabb adogatásaimat vélte szabálytalannak, miközben a mögötte ülő európai főbíró közölte, hogy azok szabályosak voltak" - idézte fel a történteket.

"Erre kértem, hogy cseréljék le a bírót. A főbíró ezzel egyetértett, csak arra kért, fejezzem be a játszmát. A szünetben aztán közölték velem, szó sem lehet cseréről, s ekkor döntöttem a levonulás mellett" - mondta Bátorfi.

Hatalmas nyomás alatt az európaiak

"A hongkongi amúgy is jobb játékos nálam, simán nyert volna, de azt nem hagyom, hogy bohócot csináljanak belőlem. Lépésem jelzés volt a sportág vezérkarának, hiszen Ázsiában az európaiak amúgy is hatalmas nyomás alatt játszanak. Ha a vb hátralévő idejében éppen az én esetem után tisztességes lesz a játékvezetés, már megérte ez a drasztikus lépés" - tette hozzá.

Bátorfi kitért arra is, hogy Tóth Krisztinával az 5-8. helyen zárt párosban: "Elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel, hiszen a nyolcaddöntőben az olaszok ellen mindent kiadtunk magunkból. Sajnos, az alig háromnegyed órával később kezdődő negyeddöntőben már nem volt esélyünk a kínaiak ellen. Mindazonáltal azt gondolom, hogy amit az elmúlt több mint egy évtizedben Krisztával európai párosként véghezvittünk, azt nagyon nehéz lesz bárkinek felülmúlnia."

Eredmények:
Női egyes, 3. forduló (a legjobb 16 közé jutásért):
Tie Ja-na (Tie Yana) (hongkongi)-Bátorfi Csilla 2:0 (9, 3) - félbeszakadt
A hivatalos eredmény: 4:0 (Tie Ja-na játék nélkül jutott tovább)
Női páros, nyolcaddöntő:
Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina-Stefanova, Tan Monfardini (olasz) 4:3 (9, 5, -8, 8, -6, -5, 12)
negyeddöntő:
Paj Jen (Bai Yan), Kuo Jen (Guo Yan) (kínai) - Bátorfi, Tóth 4:0 (7, 7, 8, 6)