Árpád
-2 °C
9 °C

Pintér: tavaly a Fradival, idén ellene

2005.05.10. 14:21
Mind a címvédő és húszszoros győztes Ferencváros, mind a története első fináléjában pályára lépő Matáv FC Sopron elszántan készül a Székesfehérvárott szerdán, 20 órakor kezdődő 65. labdarúgó Magyar Kupa-döntőre.
"Nem játszani szeretnénk, hanem győzni akarunk, és úgy érzem fogunk is a Magyar Kupa-döntőjében. Erősebb csapat vagyunk, és itt nem elsősorban az ellenfelünknél uralkodó problémákra gondolok" - mondta Pintér Attila, a Sopron futballcsapatának vezetőedzője az MLSZ-székházban a szerdai, Ferencváros elleni kupafinálé előtti sajtótájékoztatón.

Pintér magabiztos és értetlen

"A felkészülésünk jól sikerült, a csapatomnak nem okozott gondot a bajnokság szerda-szombati ritmusa. Az erőnlétünk jó, profi játékosaim vannak, így bízom a győzelemben" - folytatta Pintér, aki tavaly még a Fradi kispadján ülve hódította el a trófeát. A szakvezető ugyanakkor nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy horvát játékvezetői hármas dirigálja a székesfehérvári meccset, bízik benne, hogy a találkozót a pályán a játékosok döntik el.

Pintér nem akart részletesen kitérni rá, de mint elmondta, a kupadöntő után a klub hivatalosan is tiltakozni fog a helyszín kiválasztása miatt. "A szurkolóink ennél többet érdemeltek volna, hiszen este nyolcra, és csak átszállással kell eljutniuk Székesfehérvárra, a hazajutásuk egyelőre megoldatlan. Nem értem, miért nem lehetett volna a döntő mondjuk Győrött, amely mind a két félnek megfelelt volna" - mondta a soproni szakvezető.

László szerint most kell bebiztosítani a kupaindulást

"Attila szerint úgy látszik, már eldőlt a kupa sorsa, de azért remélem, mi is a pályán leszünk - válaszolt kollégájához hasonló magabiztossággal László Csaba, a fővárosiak trénere. - Mindkét csapatnak nagyon fontos a siker, hiszen a győztes biztosan indulhat az UEFA-kupában. Nekünk ugyan még a bajnokságban is van esélyünk a nemzetközi szereplés kivívására, de mivel az korántsem biztos, hogy elérjük a második helyet, ezért már most be kell biztosítanunk az indulásunkat".

"Ez egy cím, ami a kupainduláson kívül külön dicsőséget jelenthet a játékosoknak" - mondta László. Ugyanakkor a horvát játékvezetők meghívását a magyar bírói társadalom arculcsapásának nevezte, de jelezte, nemzetiségüktől függetlenül megbízik a játékvezetőkben.

Lipcsei-Szekeres "különmeccs"

Mindkét csapatban van egy-egy játékos, aki eddig hatszor emelhette a magasba a kupát, így egyikük hetedszer is ünnepelhet szerda este: a ferencvárosi oldalon a csapatkapitány Lipcsei Péter eddig valamennyi kupadöntőjét megnyerte, és mindet a Fradival. Amennyiben ez most is sikerül neki, "két triplával" büszkélkedhetne, hiszen az 1991-es siker után 93-ban, 94-ben és 95-ben is nyert, és az elmúlt két évben is diadalmaskodott a Fradival, így meglehet a második "mesterhármasa".

A soproniaknál Szekeres Tamás büszkélkedhet hat kupagyőzelemmel - három csapat játékosaként -, igaz, neki van egy veresége is a döntőben, két évvel ezelőtt a Debrecen játékosaként éppen a zöld-fehérekkel szemben maradt alul.