Ambrus
-7 °C
3 °C

Marion Jones újabb botránya

2005.06.25. 18:05
A háromszoros olimpiai bajnok atléta, Marion Jones váratlanul nem állt rajthoz az amerikai bajnokságon, így esélye sem lesz arra, hogy az augusztusi világbajnokságon újra első lehessen. Jones jelenlegi, doppingügybe keveredett férje, a korábbi világcsúcstartó, Tim Montgomery ugyancsak visszalépett a viadaltól.
A 2000-es sydneyi olimpia háromszoros bajnok atlétája, Marion Jones ismét nem sportteljesítményével hallatott magáról, hanem kudarcával. Marion Jones 2003-as szülése után került doppinggyanúba, amikor a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű szer előállítója, Victor Conte azt állította, hogy az olimpia előtt és után is a gyógyszerrel kezelték, és jó eredményei lényegében a doppingnak köszönhetők.

Huszonötmillió dolláros kártérítési per

Jones válaszul kártérítési és rágalmazási pert indított, és Conte cégétől huszonötmillió dollárt követel. Ezzel együtt folyamatosan tagadott, a gyanút azonban kétségtelenül erősítette, hogy Athén előtt nem tudott sem száz, sem kétszáz méteren kijutni az olimpiára - csak ötödik lett a válogatón -, így nem tudta megvédeni címeit. A görög fővárosban aztán egyértelműen negatív hős lett, miután a 4x100-as váltóban késve adta oda a botot társának, így a négyest kizárták.

Jones nagyon fogadkozott, hogy idén már régi arcát mutatja, ám a napokban zajló amerikai atlétikai bajnokság előfutamai előtt egyszerűen lesétált a pályáról, oda sem térdelt a rajthoz. Férje, az ugyancsak a THG-használattal gyanúsított Tim Montgomery már korábban visszalépett. Montgomery száz méteres síkfutásban elért világcsúcsát a múlt héten döntötte meg a jamaicai Asafa Powell.

Csípősérülés miatt lépett vissza a versenytől

Jones ügynöke egy kiújult sérüléssel magyarázta a visszalépést. "Marion két hete szenvedett kisebb csípősérülést, ám úgy tűnt ez nem lesz akadálya a rajthoz állásának, a bemelegítésnél azonban erősödtek a fájdalmai, ezért nem kockáztatott. Valószínűleg kétszáz méteren sem indul" - mondta. Montgomeryre kitérve jelezte, doppingügyének folyamatban lévő tárgyalása miatt nem tud az atlétikára koncentrálni.

Jones-t korábbi férje, a doppingvétségen ért súlylökő, C.J. Hunter is megvádolta már, miszerint magának adta be sikeressége érdekében az injekciókat, és ebben nem ritkán ő is a segítségére volt.

Jones körül a WADA is vizsgálódik

Mindeközben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökének, a kanadai Dick Pound nyomására vizsgálat folyik Jones ellen, és amennyiben igazolódik vétkessége, búcsút inthet elsőségeinek.

Jones búcsúját követően azonnal kitört a következő botrány, miután a férfiak első előfutamában a számítógép adataira hivatkozva Justin Gatlint leparancsolták a pályáról. A szabályok szerint az első rossz rajt után bárki követi el a második kiugrást ki kell zárni, márpedig ekkor az athéni olimpiai bajnok a megengedettnél gyorsabban reagált.

A gátfutó, Allen Johnson újra a régi

A futamot így nélküle bonyolították le, kitartó reklamálására ugyanakkor alaposan kielemezték a számítógép adatait, amely szerint a mellette lévő pályán Mark Jelks bemozgott. A főbíró ezt értékelve úgy döntött, Gatlint megzavarhatta Jelks, ezért lehetőséget adnak számára, hogy részt vegyen az elődöntőben.

A botrányok után a férfi gátfutók gondoskodtak arról, hogy pozitív dolgokról is lehessen beszélni Carsonban: a szenzációs finálét az 1996-os olimpia bajnoka, Allen Johnson nyerte a világ idei legjobb eredményével, 12.99 mp-cel, mögötte Dominique Arnold lett a második 13.01-gyel, míg a kétszeres ötkarikás második Terence Trammell a harmadik 13.02-vel.

Az Athénban ezüstérmes tízpróbázó Bryan Clay is kitett magáért, diszkoszvetésben 55,86 m-rel többpróbázó világrekordot ért el, s végül nagyon fölényesen 8506 ponttal nyerte a kétnapos versenyt.