Ismét lesz magyar a Tour de France-on

2005.06.27. 13:15
Egy év kihagyás után ismét lesz magyar indulója a világ talán legjelentősebb országúti kerékpáros versenyének a Tour de France-nak. A francia Credit Agricole csapat ugyanis kilenc versenyzője között nevezte Bodrogi Lászlót is, aki 2002-ben a 62., 2003-ban a 108. lett.
Bodrogi László 2002 és 2003 után harmadszor is elindulhat a világ leghíresebb országúti kerékpáros versenyén, a Tour de France-on. A francia Credit Agricole istálló vasárnap késő este jelölte ki kilenc kerekesét a háromhetes viadalra, melyben helyet kapott a magyar időfutam-specialista is.

Edzés közben bukott Armstrong
Kisebb sérüléseket szenvedett Lance Armstrong, aki címvédőként készül a szombaton kezdődő francia kerékpáros körversenyre, a Tour de France-ra. Az edzésbaleset még a múlt héten történt, de csak most hozta nyilvánosságra az amerikai sztár csapata, a Discovery Channel. A jelentés szerint a harminchárom éves texasi kerekes Nizza közelében esett el, azonban az arcán keletkezett horzsolásokon kívül más baja nem történt.

"Semmi gond, már nagyon várom a rajtot. Jól érzem magam a nyeregben, sőt, megkockáztatom: jobban érzem magam, mint valaha" - üzent a riválisoknak Armstrong, aki idén is a Tour abszolút favoritjának számít. A világhírű londoni William Hill fogadóiroda ennek megfelelően az ő sikerére fizeti a legkevesebb pénzt (az odds 8-11), mögötte a német Jan Ullrich (11-4) és az olasz Ivan Basso (6-1) következik a sorban. A tengerentúli klasszis sorozatban hetedszer próbálja megnyerni a világ leghíresebb országúti versenyét.
2002-ben remekelt a Tour-on

Bodrogi a norvég Thor Hushovddal, az olasz Pietro Caucchiolival, a kazah Andrej Kaszcsecskinnel, az észt Jaan Kirsipuuval, valamint négy francia versenyzővel, Patrice Halgand-nal, Sébastien Hinault-val, Sébastien Jolyval és Christophe Moreau-val alkot majd egy csapatot a július 2-án kezdődő versenyen.

Bodrogi 2002-ben, élete első Tour-ján összesítésben a 62. helyen végzett, ám teljesítménye így is meglepetés volt, hiszen az egyéni indítású időfutamban előbb az ötödik, a másodikban pedig a harmadik helyet szerezte meg. Egy évvel később már nem voltak részsikerei sem, akkor az összetettben a 108. helyen végzett.

Hullámzó teljesítmény

A magyar kerekes idén eddig három jelentős versenyen indult, a januári ausztrál körversenyen a 17. lett, míg a márciusi francia versenyen kizárták őt, mert a második szakaszon túllépte a rendelkezésre álló időt. Az első nap után a 62. helyen álló Bodrogi a másnap délelőtti emelkedőt nem bírta, és limitidőn túl teljesítette a távot.

A júniusi luxemburgi körversenyen aztán már remekelt, és megnyerte. Később ezt a diadalt, mint élete legnagyobb sikerét értékelte, véleménye szerint ez volt a legrangosabb többnapos viadal, melyet megtudott nyerni.