Vilma
-7 °C
4 °C

Megtalálták az eltűnt olimpiai bajnok földi maradványait?

2005.09.17. 15:58
Az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpián is aranyérmet nyert a kardcsapat tagjaként Petschauer Attila. A második világháborúban munkaszolgálatra vitték és 1943 decemberében megkínozták, majd megölték. Sokáig úgy tudták, a remek kardozót egy tömegsírba temették. Egyetlen élő rokona azonban olyan dokumentumokat kapott Ukrajnából, mely arra utalnak, mégis megtalálták földi maradványait.
Állítólag megtalálták Ukrajnában a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó legenda, a keleti fronton munkaszolgálatosként 1943-ban meggyilkolt Petschauer Attila földi maradványait; egyetlen ma élő rokona kampányt indított azért, hogy a hamvakat megkapja, és Izraelben végső nyugalomra helyezze.

Megkínozták, majd megölték

A Hampstead and Highgate Express című londoni helyi lap internetes honlapján www.hamhigh.co.uk pénteken közölt hír szerint a Nagy-Britanniában élő, 74 esztendős Treuenberg báró, Petschauer Attila unokatestvére három hónappal ezelőtt olyan dokumentumokat kapott Ukrajnából, melyek tanúsága szerint megtalálták az olimpiai bajnok földi maradványait. Petschauer Attiláról eddig úgy tudták, hogy tömegsírba temették.

A magyar kardvívás kiváló és népszerű egyéniségét 1943. január 20-án, 39 éves korában a Don-kanyarban, Davidovkában megkínozták és megölték. Életének történetét Szabó István magyar filmrendező dolgozta fel A napfény íze című filmjében.

Izraelben temetnék el

A brit külügyminisztérium arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki, valóban megtalálták-e Petschauer sírját.

Bekapcsolódott az ügybe a londoni magyar nagykövetség is. Treuenberg báró, akinek szüleit egy náci koncentrációs táborban gyilkolták meg, és aki gyermekkorában maga is egy gyerekmunkatábor foglya volt, majd 1956-ban hagyta el az országot, Izraelben szeretné eltemettetni Petschauer hamvait, mivel, mint mondta, az olimpiai bajnokot magyarok kínozták és ölték meg, és lényegében hontalan zsidó volt, amikor meghalt.

Petschauer Attila
Született: 1904. december 14. Meghalt: 1943. január 20.

Az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpián nyert aranyérmet, a kardcsapat tagjaként. Az 1928-as olimpiának ő volt a nagy vesztese, hiszen a csapatversenyben húsz asszóból húszat nyert, egyéniben viszont a döntőben kikapott Terstyánszky Ödöntől. Négy évvel később ötödik lett egyéniben.

Az 1930-as és 1931-es Európa-bajnokságon csapatban diadalmaskodott, egyéniben 1925-ben, 1926-ban, 1929-ben és 1930-ban is ezüstérmet nyert, 1931-ben harmadik helyezett lett. Viszonylag fiatalon, 28 évesen vonult vissza, civil foglalkozásában újságíró volt az Est című lapnál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.