Árpád
-2 °C
9 °C

Az öltözőben verekedtek össze a leégett szerb kosarasok

2005.09.21. 15:56
A Szerbia-Montenegróban rendezett férfi kosárlabda Európa-bajnokságon a hazaiak második vereségük után nem jutottak be a legjobb nyolc közé, így számukra véget ért a verseny. A világbajnok szerbek a franciák ellen fölényes vezetésük után kaptak ki és ezután a játékosok összeverekedtek, a világ egyik legeredményesebb edzője, Zeljko Obradovic kapitány lemondott.
Bejelentette lemondását Zeljko Obradovic, a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon házigazdaként már a nyolcaddöntőben kiesett szerb-montenegrói válogatott szövetségi kapitánya.

Szégyenteljes eredmény

#alt#br />Radmanovic itt még
kosárra dob (fotó: epa)<
Az öt NBA-játékost felvonultató, világbajnoki címvédő a csoportmásodikok és -harmadikok keddi keresztbejátszásán Franciaországgal került szembe Újvidéken, és a tízezer néző döbbenetére 74-71-es vereséget szenvedett. Pedig a mérkőzésen többször vezettek több mint tíz ponttal, de a hajrában szétesett a játékuk, a támadásokba igen kevés fantázia szorult. A heves vérmérsékletű drukkerek kifütyülték kedvenceiket, és megtapsolták a franciákat.

"Szégyenletesen végeztük. Marko Jaric Igor Rakoceviccel, Dejan Tomasevic pedig Vladimir Radmanoviccsal verekedett össze az öltözőben a meccs után. A csapat tele van gyűlölettel, többen köszönőviszonyban sincsenek egymással, néhányukat már rég ki kellett volna dobnom" - kesergett a szakvezető, akivel együtt Zeljko Rebraca, Dejan Tomasevic és a kapitány Dejan Bodiroga is távozik a nemzeti együttestől.

Obradovic ötször nyert Euroligát

Rakocevicnek azért is fájhatott a vereség, amit vélhetően bedobótársán kért számon, mert hatvanöt pontjával ő volt a legeredményesebb játékos a tornán a csapat tagjai közül. (Igaz, Jaric lett a második legjobb pontdobó.)

Obradovic egyébként a világ egyik legsikeresebb szakvezetője, több csapattal is BEK-et illetve Euroliga győzelmet aratott, összesen öt győzelemmel büszkélkedik.

Az olimpia már előrejelezte a kudarcot

A legutóbbi Eb-n hatodik, az athéni olimpián pedig tizenegyedik helyen végzett kissé nagyképű és túlzott önbizalommal rendelkező szerbek - akik 1967 óta nem szerepeltek ilyen gyengén kontinenstornán - ezzel nem jutottak be a jövő évi, Japánban sorra kerülő világbajnokságra utazó első hat gárda közé. Már csak abban reménykedhetnek, hogy a rendezők szabadkártyát adnak nekik, hogy megvédhessék címüket.

A szerbek kiesése azért is különösen fájó a hazai drukkereknek, mert a szlovénok és a horvátok is bejutottak a legjobb nyolc közé, és mindkét alakulatnak komoly esélye van arra, hogy érmet szerezzen. A szerbeknek egyébként ez volt a második vereségük, rögtön a nyitómeccsen tizenkilenc (89-70) ponttal alulmaradtak a spanyolok ellen.

A litvánok az esélyesek

A negyeddöntő párosítása: csütörtök: Oroszország-Görögország 17:30 ó, Litvánia-Franciaország 20:30, péntek: Szlovénia-Németország 18, Spanyolország-Horvátország 21.