Új elnök a súlyemelő szövetség élén

2005.10.22. 15:50
Az athéni doppingügyek utórezgéseinek köszönhetően az elmúlt két hónapban már harmadszor választott új elnököt a Magyar Súlyemnelő Szövetség. A bizalmat ezúttal az egykori versenyző, Fehér Tamás kapta meg, aki edzőként dolgozott már Közép-Amerikában és Norvégiában is.
A 45 éves Fehér Tamást választotta elnökévé a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) a szeptember 24-én lemondott Komáromi Lajos utódjaként. A volt súlyemelő a szombati rendkívüli, tisztújító közgyűlés szavazásán 25:8-ra nyert a korábban szintén élversenyző Mészáros Istvánnal szemben, akit a felügyelő bizottság elnökévé választottak a küldöttek.

Az alig több mint hét hónapon belül - az athéni olimpia magyar doppingügyeinek "folyományaként" is - távozó Dolovai Tamás, Mezőfi Miklós és Komáromi után, Fehér a negyedik elnöke az MSSZ-nek.

Ábrahám gyors megtisztulást akar

A közgyűlésen szót kért Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal (NSH) elnöke, aki előrebocsátotta, hogy az aggodalom hozta el a tisztújító fórumra.

"Az aggodalom, ami annak szól, hogy ha ezen az úton megy tovább a súlyemelés Magyarországon, jó eséllyel leírja magát a sportágak palettájáról" - mondta az NSH elnöke, megismételve ama korábbi kijelentését is, hogy "nincs szüksége a Magyar Köztársaságnak doppinggal elért eredményekre" - mondta az NSH első embere.

Ismét felkérte a súlyemelőbotrányban közvetlenül érintett Gyurkovicsot és a versenyzéstől már szintén visszavonult Kecskés Zoltánt, illetve Imrő Dezső és Bökfi János edzőket, hogy a DNS-mintán alapuló, a manipuláció gyanúját elhárítani képes vizsgálattal tisztázzák magukat a gyanú alól, és hangot adott ama óhajának is, hogy a sportág induljon el a megtisztulást eredményező úton.

Gyurkovics Ábrahámnak bizonygatta igazát
A Magyar Sport Házában tartott sportági csúcsfórum kezdete előtt Ábrahám Attilának, a Nemzeti Sporthivatal elnökének lelkesen újságolta a nyári játékokon szerzett ezüstérmétől doppingvétség miatt utóbb megfosztott Gyurkovics Ferenc, hogy ő maga is aláírta az NSH felhívását, amely a Tisztán akarunk látni! szlogen jegyében a doppingmentes versenyzés érdekében született, egyebek mellett géntérkép önkéntes elkészítését is ajánlva a gyanúba keveredetteknek. Ábrahám üdvözölte Gyurkovics lépését, ám arra az államtitkári felvetésre, hogy ugye akkor most már kész a géntérkép szolgáltatására is, az a válasz érkezett a súlyemelőtől, hogy ő már visszavonult, bár egyetért a felhívással. Igenlő feleletet kapott Ábrahám arra a kérdésére is Gyurkovicstól, hogy ezek szerint korábban is mindig tiszta vizeletet adott le, s nem manipulálta azt Athénban sem.

Mindenki jól járt

Maga az elnökválasztás gördülékenyen zajlott: a két elnökjelölt - aki korábban írásban vázolta elképzeléseit - röviden szóban is érvelt saját programja mellett, majd következett a voksolás, amelyet Fehér Tamás meggyőző fölénnyel nyert meg Mészáros Istvánnal szemben 25:8-ra. Mészáros sem maradt azonban tisztség nélkül: Fehér javaslatára még azon melegében felügyelőbizottsági elnöknek választották.

Fehér új irányt és megtisztulást akar

Fehér Tamás - aki hosszú éveken át versenyzett, majd TF-et végzett szakedzőként dolgozott külföldön, válogatottak mellett Közép-Amerikában és Norvégiában, de idehaza is, a szövetségben volt titkár és megbízott főtitkár, mi több, tavaly nagyon rövid ideig szövetségi kapitány is - a megosztottság ellen emelt szót. Főbb feladatai között említette az MSSZ, a sportág anyagi helyzetének stabilizálását, sürgős találkozót az NSH első emberével az állami támogatás biztosítása végett is, azt továbbá, hogy a novemberi világbajnokságon legalább négy magyar versenyző indulhasson, gyors döntést az MSSZ főtitkárának személyéről, s korántsem utolsó sorban javítani a köztudatban a súlyemelésről kialakult negatív képen. Az MSSZ új elnöke hangsúlyozta: szükséges az új irány, a megtisztulás, a tiszta felkészülés a magyar súlyemelésben.