Visszavonult az Ironman

2005.11.04. 13:20
Három héttel azután, hogy utolsó versenyén is célba ért, meglepetés sajtóreggelin búcsúztatták el Kropkó Pétert. A 42 éves triatlonos ötven Ironman verseny után hagyta abba pályafutását.

"Értelmetlen, amit csinálok, de így azért összeállt" - mondta Kropkó Péter, miután végignézte a pályafutása, élete legemlékezetesebb pillanataiból összeállított, negyedórás fényképsorozat láttán. A triatlonost a Boxutca étteremben köszöntötték három héttel azután, hogy pályafutása utolsó versenyén célba ért.

Le kell zárni

#alt#
Kropkó Péter

A 42 éves Kropkó nem tudott az eseményről, amelyet felesége szervezett barátai és a szponzorok segítségével. A sportoló úgy tudta, interjúra hívták Kovács Kokó éttermébe, így szinte könnyezett, amikor zenére és taps közepette érkezett meg a terembe.

"Le kell zárni a fejezeteket. Én azt hittem, hogy úgy lesz jó, ha felhívom a barátaimat és beszélgetek velük. Az elmúlt hetekben minden nap lemerült a telefonom, de a C betűig sem jutottam."

A rendkívül szerény triatlonos végig hangsúlyozta, barátai, szponzorai nélkül nem lett volna képes végigcsinálni harminchat éves sportpályafutását. "Most az következik, hogy nagy egómat háttérbe szorítsam, és én hallgassalak titeket, mert eddig csak én meséltem nektek."

Budapesten rendezne versenyt

Kropkó azt mondta, most arra vágyik, hogy teljesen egyszerű dolgokat csináljon, síeljen, a Balatonon nyaralhasson, fényképezzen és búvárkodjon. Olyan dolgokat, amikre eddig nem volt ideje. Jelenleg is a triatlonszövetség elnökségi tagja, de komolyabb szerepre nem készül sportágában. Tervei között szerepel azonban egy budapesti Ironman-viadal megszervezése, amely a legnagyobb magyarországi szabadtéri sporteseménye lehetne.

Az idén 42 éves Kropkó Péter 1984-ben indult első triatlonversenyén, 1986-ban már Bécsben versenyzett, 1988-ban eljutott az első hivatalos Ironman Europe-ra, Németországba, ahol nagy meglepetést okozva az ötödik lett. Még ebben az évben első magyarként elindult a Hawaii Ironman viadalon. Négyszer megnyerte a japán Strongman-viadalt, kétszer a svájci Ironman-bajnokságot és kétszer hetedik tudott lenni Hawaiion is. Összesen ötven Ironman-viadalon indult.