Miklós
-7 °C
4 °C

Az úszók kapják a legtöbb pénzt a fővárostól

2006.02.06. 11:31
A legtöbb pénzt az úszó Európa-bajnokság szervezői kaphatják idén a fővárostól. A budapesti világversenyek közül ez az esemény lesz 2006-ban a legjelentősebb.

Öt világversenyt rendeznek Budapesten idén, és ezek támogatásáról hétfőn tárgyalt a fővárosi önkormányzat vezetőinek rendszeres tanácskozása, az úgynevezett főpolgármesteri kabinet hétfői értekezlete.

Az úszó-Eb az első helyen

Az ülésen elhangzott, hogy a főváros számára legjelentősebb sportesemény 2006-ban az úszó-Eb megrendezése lesz, ezt az önkormányzat várhatóan húszmillió forintos nagyságrendben támogatja majd. A végleges döntés a februári költségvetési vita nyomán születik majd meg, de addig is legalább a szervezők tudhatják, hogy körülbelül mekkora összeggel számolhatnak. Az úszó-Eb-n ötven ország mintegy ezer sportolója vesz majd részt az előzetes várakozások szerint.

Jut az öttusának, a karaténak és fallabdának is

Magyarország számára az öttusa mindig is fontos volt, idén is világkupa-versenyt rendeznek Budapesten, valamint Eb-t, de azt már Budakalászon. Budapest ezek közül a világkupával foglalkozik, itt várhatóan egy-két milliós nagyságrendű támogatásra számíthatnak a szervezők.

A nálunk talán kevésbé ismertebb sportágak közé tartozik a kyokushinkai-karate, amelyben Eb-t rendeznek Budapesten. (Igaz, furcsa módon, e megmérettetésen részt vesznek majd japán karatésok is.) Erre szintén egy-két milliót tartogat a főpolgármesteri kabinet, de hasonló összegre várhatnak a squash (fallabda) szervezői is. Ez utóbbi sportág szintén Európa-bajnokságot tart a magyar fővárosban.

A korfball is Budapestre jön

Az idei versenyek nagyrészt idén április-májusban lesznek, kivéve az úszó Eb-t, amelyet július-augusztusban rendeznek. Érdekesség, hogy a korfball-Eb szintén Budapesten lesz 2006-ban. Ez utóbbi sportágban egyébként férfiak és nők egy csapatban játszanak - a korfball Európában terjedt el, Hollandiából ered ez a labdajáték. A korfballosok kapják a legkevesebb támogatást alighanem a fővárostól: ők csak félmillióhoz juthatnak hozzá, jó esetben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.