Zsinórban negyedszer bajnok az Alba Volán

2006.03.17. 21:16
Sorozatban negyedszer nyerte meg a jégkorong-bajnokságot az Alba Volán-FeVita, miután a döntősorozat ötödik mérkőzésén gólzáporos találkozón győzött a vendég Újpest ellen. A négy győzelemig tartó párharcot 4-1-es összesítéssel az Alba Volán nyerte.

A 14 év után ismét finalista Újpest az előző két székesfehérvári mérkőzésen még gólt sem ütött, ráadásul most Baróti, Gallo és Drahovsky sérülés, illetve betegség miatt nem tudta vállalni a játékot.

Súlyos kapushibák után, jelentős Volán fölény

Rögtön a 2. percben óriási potyagóllal vezetést szerzett a végső sikertől egyetlen győzelemre álló Alba Volán. Svasznek saját harmadából indított, Sájevics kapus megállította a pakkot, ám az elpattant tőle, és az érkező Kovács az üres kapuba passzolt. A vendégek azonnal hálóőrt cseréltek - a döntőben immár harmadszor. Sájevics helyére a fiatal szlovák válogatott, Mozolány állt be, ám Palkovics gyorsan felavatta őt is: a hazaiak csatára emberelőnyben kapásból a jobb sarokba lőtt.

A folytatásban aztán a szlovák kapus is hibázott, egy késleltetett kiállítás alatt megállította a korongot, a szlovén bíró viszont elfelejtett fújni, Gröschl lecsapott, és az üres kapuba továbbított. Az újpestiek reklamáltak, hiába. Közvetlenül a szünet előtt ugyancsak létszámfölényben szépített a fővárosi alakulat, Ladányi átadását Gergely egyből belőtte. Ez volt az első vendéggól a fináléban Székesfehérváron. Budai 139:01 perc után kapitulált hazai jégen.

Nem tudott közelebb kerülni az Újpest

A folytatásban is potyogtak a gólok. Előbb Buzás középre adása pattant be Svasznekről, ám ezt a lélektani előnyt nem tudta kihasználni az Újpest, mert a következő másfél percben két gólt kapott. Előbb Ocskay volt eredményes szép szóló után, majd Palkovics a kapu mögül visszafordulva talált be. Ezután Sájevics visszaállt. Ezt követően Horváth szépített, távoli lövése a kapuvasról Budai sarkára, onnan pedig befelé pattant. A szünet előtt még Kovács úgy állította vissza a háromgólos különbséget, hogy a pakk Sájevics lábát érintve átvánszorgott a gólvonalon.

A záró játékrész is Alba Volán-találattal kezdődött, ám ezt a bíró érvénytelenítette a kapus akadályozásáért. Aztán gyorsan betalált az Újpest, Jurasko a hátvéd posztról indulva egészen a kapuig előrecsúszott, és közelről az elfekvő Budai mellett az üres ketrecbe helyezett.

Megérdemelt bajnoki cím

Jött az újabb válasz, kitámadott a vendégcsapat és egy megugrás után Gröschl a kijátszott figurából módosította 7-4-re az állást. A gólszerző majdnem gólpasszt is jegyzett, ám Holéczy a vasat talált el. A hajrában még kimaradt egy vendég emberelőny, és a vége előtt 4 másodperccel Ondov faragott a hátrányból.

Az Alba Volán teljesen megérdemelten nyerte a Borsodi Ligát, a döntőben kiegyensúlyozott formát mutatva volt jobb riválisánál.

Jégkorong bajnoki döntő, 5. mérkőzés:
Alba Volán-FeVita - Újpest 7-5 (3-1, 3-2, 1-2)
gól: Kovács (2., 37.), Palkovics (7., 31.), Gröschl (12., 50.), Ocskay (29.), illetve Gergely (20.), Buzás (28.), Horváth (32.), Juresko (45.), Ondov (60.)