Talmácsi Gábor távol a dobogótól

2006.04.30. 14:24
A gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájában a spanyol Alvaro Bautistának nem sikerült az a bravúr, hogy a szezon harmadik futamát is megnyerje, miután csapattársa, Hector Faubel az utolsó körben megelőzte. Talmácsi Gábor a rajt után volt harmadik, aztán fokozatosan visszaesett, végül a hatodik helyen futott be. A tavaly összetettben harmadik magyar pilóta ebben az idényben a Honda nyergében gyengébben teljesít, bár ez volt legjobb idei helyezése.
Talmácsi Gábor a pénteki edzés után biztatóan nyilatkozott esélyeiről, és a Török Nagydíjon szerette volna megmutatni, mire képes valójában, mert a jerezi nyolcadik és a katari tizenegyedik helynél ő lényegesen többet tud.

Talmácsi sorra előzték meg riválisai

Szombaton aztán a motorja nem úgy ment, ahogy szerette volna, nem véletlenül hívott össze az esős edzés után egy válságértekezletet, amelyiken nyíltan elmondta, mi bosszantja, és mit kellene sürgősen rendbe tenni a motoron.

A vasárnap tizenegykor induló verseny így nem a legkedvezőbb előjelekkel kezdődött számára, igaz a rajt után feljött a harmadik helyre, de már ekkor érezni lehetett, akárhogy is húzza a gázt, vissza fog csúszni, nem képes tartani a lépést az élbollyal.

A visszaesés törvényszerűen be is következett, általában két-három kört eltöltött ugyanabban a pozícióban, ám sorra előzték meg őt riválisai: Gadea, Olive és Corsi is. Alighanem fájdalmasan érintette a magyar versenyzőt, hogy nem tudott versenyre kelni velük, nem tudta megszorongatni őket.

Kallio motorja megadta magát az egyik kanyarban

Az élen eközben az eddigi két futamon győztes Alvaro Bautista haladt, a KTM-es Mika Kallio szorongatta őt, a tizenegyedik körtől nagy párharcba kezdtek, váltva vezettek, és szebbnél szebb előzéseket hajtottak végre a kanyarokban.

A harmadik helyen haladt ekkor a spanyol Hector Faubel, aki jelezte, hogy ő is képes bármikor beleszólni küzdelmükbe, mert amikor a két versenyző egymással volt elfoglalva, nevető harmadikként az élre tört.

A hármas verseny három körrel a leintés előtt párharccá szelídült, mert a finn Kallio az egyik kanyarban lelassult, és feladásra kényszerült.

Faubel az utolsó kanyarokban tört ismét az élre

Úgy tűnt, hogy Bautista ezt a versenyt megnyeri, de az utolsó kanyarkombinációk egyikében a szintén Apriliát kormányzó csapattársa kifékezte őt, és ő haladt először a célvonalon.

Talmácsi összetettben huszonhárom pontot szerzett eddig, amivel a nyolcadik helyen áll. A télen a Hondához szerződött magyar versenyzőt aligha vigasztalja, hogy ő lett csapatának legjobbja, mert továbbra sem tudott beleszólni a dobogós helyezések elosztásába. Az ugyancsak hondás tavalyi világbajnok, svájci Thomas Lüthi mindössze a tizenkettedik helyet csípte el.

p

Eredmények:
1. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 39:30.095 p
2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 39:30.338
3. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 39:37.335
4. Simone Corsi (olasz, Gilera) 39:38.435
5. Joan Olive (spanyol, Aprilia) 39:39.222
6. Talmácsi Gábor (Honda) 39:40.844
...29. Tóth Imre (Aprilia) 40:50.842
A pontverseny állása 3 futam után (még 13 van hátra): 1. Bautista 70 pont, 2. Faubel 45, 3. Gadea 41,...8. Talmácsi 23
A következő futam: május 14., Kínai Nagydíj, Sanghaj.