Talmácsi nyolcadik az olasz futamon

2006.06.04. 16:10
Tavaly élete első 125 köbcentis futamgyőzelmét aratta Mugellóban Talmácsi Gábor, idén csak a nyolcadik helyre tudott befutni az olasz nagydíjon a magyar gyorsasági motoros.

Ahogy idén sajnos hozzászokhattunk, Talmácsi Gábor vasárnap sem tudott érdemben beleszólni a 125 köbcentis gyorsaságimotoros-világbajnokság aktuális futamába. Pedig "Talma" tavaly megnyerte az olasz nagydíjat, a mugellói siker első győzelme volt, amit még három követetett. Tavaly összejött az összetett bronz is a KTM-mel, de idén a Hondával már nem megy olyan jól a versenyzés.

Ráadásul a múlt héten balesetet szenvedett, amikor egy új motort tesztelt és a válla megsérült. Azonban a pénteki szabadedzésre már rendbe jött a magyar motoros. Szombaton Mugellóban a hetedik helyet tudta megszerezni az időmérőn Talmácsi.

Látványos küzdelem az élen

A sima rajt után a magyar versenyző egy helyet visszaesett és a hazai pályán versenyző apriliás, Nicola Pasini vezetett. A folytatásban Talmácsi egy pillanatra meg tudta előzni tavalyi csapattársát, a finn Mika Kalliót, azonban egyre inkább visszaesett, előbb a tizedik, majd a 9. körben már a 13. volt. Eközben az élen folyamatosan változott a sorrend, az összetettben is vezető spanyol Alvaro Bautista állt az első helyre, de a feljövő cseh Lukas Peseknek is sikerült egy pillanatra előre törnie.

Talmácsi a tizedik körtől látta elérkezettnek az időt, hogy zárkózzon, egy körrel később már a 12., újabb forduló után már a nyolcadik. Ekkor a harmadik boly elején versenyzett.

Talmácsi ebből a csoportosulásból már nem tudott előrébb kerülni, a következő körökben a nyolcadik és a tizedik hely között liftezett. Legelöl Bautista és Pasini csatázott leginkább, de Pesek nagyon szorongatta őket és volt, hogy pillanatokra az élre is tudott állni. A befutó végül nagyon szoros küzdelmet hozott, végül Pasini, Bautista, Pesek lett a sorrend: az olasz egy látványos manőverrel előzte meg csapattársát. Az élboly egyébként nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett egymással, bármelyikük győzhetett volna az egyébként is küzdelmes, és több bukást is hozó futamon.

Talmácsi a nyolcadik helyen ért célba, ezzel ő lett a leggyorsabb Hondás.

"Jobbra számítottam. Minden tőlem telhetőt megtettem, de ma ennyire volt képes a Hondám. Semmi különösebb probléma nem volt, egyszerűen ennyire volt elég a technika. Nagyon látszódott, hogy ez a pálya kifejezetten az apriliások pályája, akik ma is nagyon jól szerepeltek. Nagy volt a helyezkedés abban a bolyban, ahol mentem és nagyon jó érzés volt, hogy nekem sikerült elsőként áthaladnom a célvonalon közülük. A versenyen nem igazán éreztem a vállamat, nem arra koncentráltam, a leintést követően viszont egyre jobban fáj, örülök, hogy végigbírtam" - értékelte a mugellói futamot Talmácsi.

Gyorsaságimotoros-világbajnokság, olasz futam, Mugello

125 kcm
1. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 40:00.412 perc
2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 40:00.413
3. Lukas Pesek (cseh, Derbi) 40:00.464
...8. Talmácsi Gábor (Honda) 40:13.732
...25. Tóth Imre (Aprilia) 41:22.984
A pontverseny állása: 1. Bautista 119 pont, 2. Mika Kallio (finn, KTM) 88, 3. Pasini 74, ...9. Talmácsi 44
A vb következő futamát, a katalán GP-t két hét múlva rendezik Barcelonában.