Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A románokon is átgázolt a magyar csapat

2006.06.15. 22:15
A románokat is legyőzve, százszázalékos teljesítménnyel végzett az A jelű négyes élén, és jutott be az elődöntőbe a magyar férfiválogatott a Hajós uszodában zajló Világkupán, ahol csütörtökön zárultak a csoportküzdelmek. A magyarok újra a szokásosnak mondható forgatókönyv alapján nyertek, a harmadik negyedben rákapcsoltak, és öt gólnál állva hagyták a riválist.

A kezdet a románoké volt, hiszen a ráúszást követően bő egy percig náluk volt a labda, és a vezetést is megszerezték, sőt Madaras Norbert egyenlítése után kétgólosra növelték (1-3).

A második negyedben indult el a magyar henger

Biros Péter önzetlensége után Madaras volt a felzárkóztató embere is a csapatnak, majd Kiss Gergely értékesített egy büntetőt, és pazar ejtéssel először juttatta vezetéshez a magyar együttest (4-3). Egyenlítés után aztán újfent Madaras balja működött előírásszerűen. (5-4)

A második nyolc percben a nemcsak szívósan, de jól is játszó románok megint betaláltak, majd Kásás Tamás távoli suhintása jelentett újfent hazai vezetést (6-5). Szívós Márton még látványosabb gólt ért el: a kapufáról lecsorgó labdát földobta, majd a hálóba "röptézte", aztán a nyolcadik magyar találatot megint Kásás jegyezte (8-5). Kásás az egész tornán vezérszerepet tölt be, fontos gólokat lő, és a lazasága is szembetűnő.

Biros tökéletesen ejtett

Molnár Tamás erőszakos centerprodukciója vezette be a harmadik játékrészt, aki szó szerint a hálóba küzdötte a labdát (9-5). Ebben a negyedben láthatta a szép számú közönség az addigi legszebb magyar támadást: a tökéletesen megvalósított emberelőnyös akció végén Fodor Rajmund mondhatta ki a "végszót" (10-5). Ezután Biros - Kiss G. álompassza után - minden értelemben átejtette a román kapust (11-5).

A befejező szakaszban viszont már békésen csordogáltak az események, ekkor Kásás elhibázott büntetője volt a "csúcspont". Az újabb ötméteres viszont már nem maradt ki: Biros a csapatkapitánynál pontosabban célzott. Az erejével a hajrára elkészülő rivális is összehozott még egy gólt a második félidőben remekül működő magyar védelemmel szemben, a kegyelemdöfést azonban Kiss Csaba balkezes lökete adta meg (14-6).

A szerbekkel csak a döntőben találkozhatunk

Kemény Dénes legénysége mindhárom mérkőzését megnyerve lépett tovább csoportjából egyenesen a szombati elődöntőbe. A B csoportból Szerbia és Montenegró jutott be közvetlenül, vagyis a két favorit, csak a fináléban találkozhat.

Az elődöntő további két kiadó helyéért keresztbejátszanak a második, illetve harmadik helyezettek, vagyis Románia Spanyolországgal (17:30 ó), Olaszország pedig Horvátországgal (19 ó) küzd meg.

Jegyzőkönyv:
Magyarország-Románia 14-6 (5-4, 3-1, 3-0, 3-1)
a magyar góldobók: Madaras, Kásás 3-3, Kiss G., Biros 2-2, Szívós, Molnár, Fodor, Kiss Cs. 1-1
A négyes másik mérkőzésén: Olaszország-Görögország 7-5 (1-1, 1-3, 4-1, 1-0)
Az A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Olaszország 4, 3. Románia 2, 4. Görögország 0

A B csoport mérkőzései:
Horvátország - Szerbia és Montenegró 9-8 (3-1, 0-2, 4-2, 2-3)
Spanyolország-Oroszország 10-6
A B csoport végeredménye: 1. Szerbia és Montenegró 6, 2. Spanyolország 3 (24-21), 3. Horvátország 3 (28-26), 4. Oroszország 0