Megvan az első magyar érem az úszó-Eb-n

2006.07.27. 17:03
A korábban kétszeres Európa-bajnok Kovács Rita nyolc év kihagyás után a hazai rendezésű kontinensbajnokságra tért vissza. A harminchat éves anyuka terve sikeres volt, hiszen a tíz kilométeres távon a második helyen csapott a célba a Balatonon. Ez az első magyar érem.

A magyarországi vizes Európa-bajnokság második versenynapja a férfiak öt kilométeres számával indult, amelyikben a szerdán tíz kilométeren győztes német Thomas Lurz ismét ő volt a leggyorsabb. A szerdán is legjobb magyar, Gercsák Balázs a tizenkettedik helyen végzett.

Féltávnál negyvenöt másodperces előnye volt

Negyedórával dél előtt a nők indultak el útjukra a Balaton huszonöt fokos vizében, és a magyar csapat titkon éremszerzésben reménykedett, hiszen vállalta a versenyt Kovács Rita, '95 és '97 Európa-bajnoka.

A harminchat éves versenyző nyolc év után először versenyzett újra, és kihasználta a hazai előnyeit: ő és Barsi Klaudia más útvonalat választottak az egyik fordulónál, mint riválisaik - erre a szabályok lehetőséget adnak -, így előnybe kerültek.


Kovács Rita: Az utolsó kétezer méter már kegyetlen volt.

Kovács féltávnál már negyvenöt másodperccel vezetett, Barsi ugyanakkor fokozatosan visszaesett. Hét és fél kilométernél még mindig közel fél perc volt a magyar versenyző előnye, a hajrára azonban elfáradt, és bár nagyon küzdött, a német Maurer megelőzte.

Nem tudott már újítani a hajrára

"Az utolsó kétezer méter már kegyetlen volt. Azt éreztem, hogy nem tudok újítani a hajrában, a német lányban több volt, ennyivel ma ő volt a jobb. Igaz, hogy nagy előnyöm volt, ám tudtam, hogy a végén a közelembe jönnek" - elevenítette fel a versenyt. Hozzátette, kicsit csalódott, mert nem nyert, de korántsem mérges.

A műúszók közül a párosok voltak érdekeltek délelőtt, a selejtező szabadon választott száma után az oroszok vezetnek, a magyarok: Ökrös Anna és Aranyossy Zsófia a tizenötödik helyen áll.