Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Gyárfás Tamás nem köt kompromisszumot az időjárással

2006.07.30. 14:22
A margitszigeti vizes Európa-bajnokságon akkor sem hirdetnek a selejtezők alapján győztest a műúszóknál, ha egy esetleges újabb vihar miatt újra el kellene halasztani a versenyeket. Inkább a szervezők fizetik a versenyzők többletköltségeit.

A kontinentális szövetség (LEN) végrehajtó bizottságával összhangban gyors döntések sorozatát kellett meghoznia a margitszigeti úszó Európa-bajnokság szervezőbizottságának szombaton az esti órákban, miután a váratlanul jött ítéletidő lehetetlenné tette a műúszók csapatdöntőjének megtartását.

Hétfő délután van rá idő

A finálét áttették vasárnapra, ezen a napon tehát három műúszódöntőre kerül sor. Még azt is pontosították, hogy a feltételezett vihar esetén hol zajlana az ünnepélyes eredményhirdetés: a Hajós Alfréd Uszoda bejárati aulája a kijelölt helyszín, ahol a magyar olimpiai bajnokok márványtáblája is látható.

A döntéseket követően Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a selejtező eredményei alapján hirdessenek a műúszószámokban Európa-bajnokot. A szabályok értelmében ha bármely okból ismét elmaradnának a versenyek, akkor a korábban lezajlott selejtezők sorrendje minősülne végeredménynek. Gyárfás egyben a LEN Büro tagjaként is bejelentette, hogy ha a zápor vasárnap is lehetetlenné teszi a döntők megrendezését, akkor hétfőn, az úszók délelőtti előfutamai után, s még az esti döntők előtt bonyolítanák le a műúszók fináléját.

Fizetnek, mint a katonatiszt

Tekintettel arra, hogy az érintett sportemberek hétfő reggel már elutaznának Budapestről, az extra költségeket a rendezőség magára vállalja, és valamennyiük számára biztosítja a szükséges, kellő színvonalú ellátást.

"Az lehetetlen, hogy az első félidő eredményét fogadják el végeredménynek" - fogalmazott az elnök.

A szombati vihar Balatonalmádiban is gondot okzott: megrongálta a vasárnapi nyíltvízi verseny eredetileg kijelölt pályáját, amelyet vasárnap reggel mintegy félszázan építették újjá 4-5 órás munkával. A fáradozásnak köszönhetően 10 órakor menetrend szerint elrajtolt az utolsó szám, a nők 25 km-es versenye.

Újabb két orosz arany a műúszóknál

Orosz diadal született a szinkronúszók kombinációs számában. A győztes csapat - amelyben a 20 éves Natalja Iscsenko már második aranyérmének örülhetett - a címvédő spanyolokat és az olaszokat utasította maga mögé. Az Acsay Csilla, Aranyossy Zsófia, Árkovics Petra, Boros Edit, Győri Júlia, Hidasi Kata, Kárpáti Bernadett, Kiss Júlia, Ökrös Anna, Radványi Dóra, Stumpf Kata összeállítású magyar együttes tizedikként zárt.

Szinkronúszás, kombináció, Európa-bajnok: Oroszország 97,900 pont 2. Spanyolország 95,900 3. Olaszország 93,500 ...10. Magyarország 83,000

A szám gyakorlatilag legyőzhetetlen szuperklasszisai, a Davidova, Jermakova orosz kettős nyerte meg párosversenyt. A két Anasztaszja alkotta duett, amely az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím védője, a selejtezők után a fináléban is pompásan szerepelt, s óriási fölénnyel jutott aranyéremhez. Sikerük azt is jelentette, hogy a délelőtti csapatdiadal után mindketten dupláztak Budapesten. A szám magyar kettőse, Aranyossy Zsófia és Ökrös Anna a selejtezőkben a 15. lett, így kiszorult a 12-es döntőből.

Műúszás, páros, Európa-bajnok: Anasztaszja Davidova, Anasztaszja Jermakova (Oroszország) 98,800 pont 2. Gemma Mengual, Paola Tirados (Spanyolország) 97,500 3. Elefteria Ftuli, Evantia Makrigianni (Görögország) 94,000