Ambrus
-7 °C
3 °C

Baráth Etele szorong a kínaiaktól

2006.07.31. 15:24
Kevesebb, mint húsz nappal a szegedi kajak-kenu világbajnokság előtt a pálya már kifogástalan állapotban van, a felkészülés hajráját pedig nagyon meg fogják nyomni a magyarok. A szövetség elnöke, Baráth Etele tart a kínaiaktól, a kapitány szerint egyelőre nehéz megmondani, reális-e, ha a csehországi Eb után Szegeden is tíz aranyat nyernek a versenyzők. Jelenleg csak Vajda Attila szereplése kérdéses. Az eseményen jól fogynak a jegyek, ötvenezer ember is lehet a Maty-éri lelátókon.

A hazai versenyzők és a szervezőbizottság tagjai is az utolsó simításokat végzik az augusztus tizenhetedikén kezdődő szegedi kajak-kenu világbajnokság előtt. A pályára eddig 427 millió forintot költöttek, vasárnap már át is adták. "Voltak gondjaik, de ezeket csendben megoldottuk" - mondta a kajak-kenu szövetség elnöke, Baráth Etele.

Három részre szakadt a magyar csapat

A versenyzők pillanatnyilag három csoportban készülnek, a lányok a szokásos helyszínen, Szolnokon, a kenus "öregfiúk", köztük az olimpiai bajnok Pulai Imre Dunavarsányban, a többiek Szegeden. "Az utolsó két hetet keményen meg kell nyomni, hogy ne okozzunk csalódást" - ismerte el Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

A szakember lelkesen számolt be a múlt heti athéni ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságról, ahol szerinte az utóbbi húsz év legszínvonalasabb korosztályos versenyeit láthatták a nézők, nem mellékesen a magyar válogatott kitűnően szerepelt - összesen kilenc aranyérmet szereztek -, és ennek fényében úgy látja: biztosított a sportág honi utánpótlása.

Nyolc arany reálisnak tekinthető

Bízik a felnőttek jó szereplésében, ami az ő elvárása szerint hat-nyolc aranyérmet és számos további dobogós helyet jelentene. "Nagyon nehéz amúgy megfelelő elvárást megjelölni, mert a tíz Eb-arany tekintetében, ha hatot mondok, akkor mindenki kishitűnek tart. Ha tízet mondok, akkor meg előfordulhat, hogy nem teljesítjük, hiszen nagyon komoly és erős mezőny lesz a Maty-éren."

A kapitányhoz csatlakozott Baráth, aki szorong a kínai versenyzők felkészültségétől. "Kenu párosban már nyertek az olimpián, a kajakosaik is biztosan az élmezőnybe törnek" - vázolta félelmeit.

Vajda hazai pályán versenyezhetne

Emellett reménykedett abban, hogy a budakalászi öttusa Eb, illetve a most zajló margitszigeti úszó kontinensviadal után a világbajnokság az idei hazai sportversenyek koronája lesz.

"Mindössze egy nyitott kérdés van az együttessel kapcsolatban, ez a kenus Vajda Attila szereplése. A formáját és fizikai állapotát felmérve ezen a héten döntök arról, hogy megkapja-e az indulási jogot 1000 méter egyesben, illetve szükséges-e szétlövést rendezni közte és Joób Márton között. Nagyon nem szeretném, ha erre sor kerülne." - mondta Angyal a Démász-Szeged olimpiai bronzérmes versenyzőjéről.

A legnépesebb vb-mezőny

Vajda a júniusi országos bajnokság alatt otthonában balesetet szenvedett, nekiesett egy üvegajtónak és hetekig nem tréningezhetett, a július eleji, csehországi Eb-t is ki kellett hagynia.

A jelenlegi állás szerint a vb-k történetének legnépesebb mezőnye, 82 ország 1500 versenyzője lapátol majd Szegeden.

Ötvenezer szurkoló is lehet a Maty-éren

A péntekig tartó elő- és középfutamokra ingyenes a belépés, de a szombati és vasárnapi döntőkre is elfogytak már a legjobb helyekre szóló jegyek - mind a kétezerötszáz A kategóriás jegy elfogyott -, így előfordulhat, hogy összesen mintegy 40-50 ezer szurkoló látogat majd ki az eseményre az augusztus huszadiki hétvégén.