Vilma
-7 °C
4 °C

Hány arannyal lesz miénk a sziget?

2006.07.31. 10:33
A magyar úszókkal szemben három vagy négy aranyérem az elvárás a margitszigeti Európa-bajnokságon, de senki sem lepődne meg, ha netán hatot nyernének. Cseh László újra kopasz, öt kiló izommal súlyosabb, és mindennél elszántabb, két számban nagyon várják a sikerét. Amennyiben jövő vasárnap is nyer, Sólyom László köztársasági elnök ajándékozhatja meg az arannyal. A tizenhét éves Gyurta Dániel újra a régi, tizenöt éves önmagát idézi, 200 mellen nehéz lesz legyőzni. A "kiöregedő" már huszonöt éves Kovács Ágnes is egy nagyot akar hajrázni, ő is odaérhet. Esélyelemzés.

A margitszigeti vizes Európa-bajnokság hatodik versenynapján már az úszók is vízbe szállnak, mi több, hétfőn már négy aranyérmet is kiosztanak köztük. A magyar szövetségi kapitány, Egerszegi Krisztina korábbi edzője, Kiss László úgy gondolja, valamennyi versenynapra juthat magyar érem, vagyis már a hétfőin is.

Ki lesz a meglepetésember?


Jakabos Zsuzsa
Az előzetes esélyek szerint - hétfőn - a négyszeres ifjúsági Európa-bajnok Jakabos Zsuzsának van a legnagyobb esélye az éremszerzésre. A tizenhét éves pécsi lány már megjárta az olimpiát is, és a szövetség főtitkára, Ruza József az athéni játékok előtt az Indexnek azt jósolta, csak évek kérdése, mikor lesz belőle világklasszis, mert mindene megvan ahhoz, hogy kiemelkedő tudású versenyző legyen, rendkívül elhivatott, és az izomzata a vegyesúszásra termett.

Az első alkalom akár már itt is lehet, és a 400 vegyesen berobbanhat a legjobbak közé a bajai Hosszú Katinka is, aki az ifik között ugyancsak a nagy éremhalmozók közé tartozott a tavalyi Eb-n.

Cseh Laci borotváltan várja a rajtot

A szakemberek szerint ezen a viadalon az olimpiához hasonlóan lesz meglepetésember, és ha jól kalkulálunk, akkor a két lány igen jó eséllyel pályázik erre a címre.


Cseh Laci
Hétfőn már ott lesz a medencében - egyelőre még csak az elő- és a középdöntőkben - a nagy esélyes Cseh László is, aki már felvette versenyfrizuráját, vagyis kopaszra vágatta a haját. Cseh annyira uralja a kontinens úszását, hogy az Eurosport beharangozójában a férfi mezőny egyik legnagyobb klasszisának és favoritjának tartják, egyszersmind azt sem tartják kizártnak esetében, hogy világrekordot ér el.

A kapitány szeme se rebbenne a negyediknél

A Kőbánya SC versenyzője négy számban áll rajthoz, és keddi a száz méteres hátúszás fináléjában már megszerezheti az első aranyérmét, annál is inkább, mert ő a címvédő. (A kapitány ezt a távot nem sorolta a tuti aranyesélyek közé.)

A 619-es lakó
Amióta a Széchy Tamásról elnevezett uszodában edzeni lehet, Cseh László minden reggel ott kezd, és minden délután a Margitsziget egyik szállodájában piheni ki a fáradalmakat. A személyzet szerint a 619-es lakóval nincs sok gond, nem hangoskodik, nem kér ébresztést, ritkán hagy nagy rendetlenséget. Néhány napja, és még ezen a héten ez a szoba a világklasszis úszó otthona.

A hosszabbik hátúszószámban életében először indul nemzetközi versenyen, attól kissé tart, de a kapitány emlékeztetett rá, hogy az ideje alapján simán nyerhet. "A szemem sem rebbenne, ha ő lenne az első" - fogalmazott Kiss.

Akkora a fölénye, mint Darnyinak volt

A vegyesúszásban igazi királynak számít Európában, legalább akkorának, mint Darnyi Tamás mintegy tizenöt évvel ezelőtt. Európai ellenfele nincs is "Lacikának", bár az olasz Luca Marin megközelítheti, de az elsősége nagyon valószínű.

A hazai szövetség elnöke, Gyárfás Tamás nem véletlenül kérte, hogy ő adhassa át a 200 vegyes érmeit. A négyszázon ha a köztársasági elnök, Sólyom László szeretné, akkor a szervezők lehetővé teszik.

Ha nem lesz ellenfél, ott az óra

Ebből is kitűnik, mekkora favorit Cseh, de ő önnönmagát is annak tartja, egyáltalán nem nyomasztják az elvárások, ha nem is dobják fel, de nagyszerűen együtt él velük. Korábban arra is tett utalást, hogy az órával szeretne versenyezni, pontosabban, ha nem lesz ellenfele, akkor az órával mindenképpen fog, nem elégszik meg a sikerrel.

A felkészülés alatt egyébként öt kiló izommal gyarapodott, de egyelőre nem érezte a legcsekélyebb jelét sem annak, hogy elmerevedett volna az előversenyeken, vagy a felmérőkön. A versenyeket többször lejátszotta már magában, hétfőtől kiderülhet, a képzelet és a valóság között van-e különbség.

Gyurta és Kovács is megnyerheti a kétszázas mellúszást

A kapitány Gyurta Dánieltől is aranyérmet vár - 200 mellen -, és a legutóbbi olimpián ezüstérmes versenyző a tavalyi hullámvölgy után idén valóban olyan formában is versenyez, hogy erre reális esélye lehet. Az orosz Komornyikov ugyan figyelemre méltó időt úszott pár napja, a tizenhét éves Gyurta legyőzheti, kivált, ha feldobja a hazai pálya, és a várhatóan kilátogató ötezer néző.

Rajtuk kívül a magyar csapat olimpiai bajnoka, Kovács Ágnes készül meglepetésre, hiszen 200 mellen és 200 vegyesen is olyan időt úszott már idén, amelyik éremre mindenképpen jó lehet.

Barta és Hajnal éremközelben lehet

Ő most merészebb jóslatokra nem is vállalkozott. Amióta visszatért Amerikából, egyre jobb eredményeket ér el, a hazai edzésmunka után képes lehet arra, hogy még egyszer kihozza magából a maximumot.

A mű- és toronyugróknál Barta Nóra és Hajnal András éremközelbe kerülhetnek.