Judit
-2 °C
8 °C

Úszó-Eb: kilóra megvagyunk, színre nem

2006.08.08. 10:13
A szövetségi kapitány, Kiss László csak az érmek mennyiségével volt elégedett a margitszigeti vizes Európa-bajnokság zárása után. Így is élete egyik legszebb versenye volt az Eb és vallott Gyurta Dániel kudarcáról, valamint Kovács Ági sikeréhségéről is. Cseh Lászlónak most már nőni fog a haja, a doppingtorony, Kristin Otto nem lett kisebb Szöul óta. Zárás.

A margitszigeti Széchy Tamás uszodában vasárnap véget ért vizes Európa-bajnokság előtt talán valamennyi szakember optimistább volt a kelleténél. A kapitány, Kiss László például három vagy négy aranyérmet remélt. Ehelyett Cseh László hozta vegyesen a kettőt, a többiek viszont nem.

Gyurtától aranyat várt a kapitány

Kiss az eseményt záró sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy tisztességesen helytállt a csapat. Az Index felvetésére, hogy érez-e csalódottságot, úgy felelt: "Mennyiségben nem, minőségben igen." Utalt ezáltal arra, hogy a várt hét érem – valamennyi versenynapra egy – összejött, de összességében a színek nem stimmeltek.

Demszky már vb-t szeretne
Úgy tűnik, Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor megszerette az úszást, mert már azt nyilatkozta, hogy a fővárosnak az lehet a következő célja, hogy egy világbajnokságnak is otthont adjon. Végül is nem lenne szerencsétlen, és akkorra talán elkészülne már egy fedett uszoda is. Mert az nagyon valószínű, hogy a következő világversenyeket nem lehet már nyitott uszodában megrendezni.

"A 200 mellen Gyurta Danitól vártam egy aranyat, mit tagadjam. Az edzője, Széles Sándor azonban hibázott, figyelmen kívül hagyta, hogy ugyanazt a felkészülési programot, amit végrehajtott az athéni olimpia előtt, már nem lehet végigpörgetni vele. Dani két évvel idősebb lett, hat centivel magasabb, négy kilóval súlyosabb. Nem pihente ki kellőképpen magát, a regeneráció nem volt megfelelő, ez lett a vesztünk. Nem hinném, hogy mentális problémái lennének, ennek legcsekélyebb jelét sem adta a felkészülés és a korábbi versenyek alatt."


Klikkolás!

A pontszerzőkért is rajongtak

Kiss hozzátette - ő volt az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina edzője is -, negyvenéves edzői pályafutásának egyik legnagyobb élménye és legszebb emléke volt a margitszigeti esemény. "Mindenképpen dobogóra kívánkozik a pályám alatt ez az Eb, különösen a hazai közönség hihetetlen szeretete miatt, ilyet még nem tapasztalt egyikünk sem a szakmai stábból."

Éremtáblázat

Oroszország 16 7 3
Németország 12 10 6
Franciaország 6 3 9
Olaszország 5 6 11
Ukrajna 5 4 5
Lengyelország 5 2 1
Svédország 3 3 -
Nagy-Britannia 2 5 6
Hollandia 2 3 3
Magyarország 2 2 5

A versenyzőként pillangózó Kiss a negyven évvel ezelőtti, 1958-as Európa-bajnokságon nem vehetett részt, ezért különösen örült az eufóriának. És annak, hogy nemcsak az aranyérmes versenyzőért, hanem a pontszerzőkért is rajongtak a nézők. "Ez a legnagyobb pozitívum."

Tizenkilenc éves átlagéletkor

A nem is titkos éremesélyesként megnevezett pillangózó Boulsevicz Beáról azt gondolja, hogy az irambeosztásával van még probléma, ezért nem lehetett meg neki a harmadik helyezés a hosszabbik távon.

A kapitány kiemelte, a csapat átlagéletkora tizenkilenc év, vagyis a pekingi olimpiára igazán ütőképes csapat alakulhat ki. Arra is emlékeztetett, hogy négy váltóban is döntősek voltak a magyarok, ami ritka bravúr. Megemlítette még, hogy tizenhárom országos csúcs született.

Ági, a sikerorientált

Arról sem feledkezett meg, hogy ha Kis Gergőt szabálytalansága miatt nem zárják ki a 400 vegyes előfutamai után, akkor az ifjúsági Eb-n elért győztes idejével könnyen érmes lehetett volna, ennélfogva egy éremesély elúszott.

A doppingvonulat
A német televíziós társaság, a ZDF egy nagyágyút is elhozott Budapestre, és a sportolókkal való találkozásra kialakított vegyes zónában a hatszoros olimpiai bajnok, Kristin Otto készítette a villáminterjúkat. Otto még "endékásként" érte el sikereit, így akárhányszor sétáltunk el mellette, nem tudtunk elvonatkoztatni attól, hogy ő vajon mennyire köszönheti a doppingszereknek nőiesnek korántsem mondható alakját. A sokszoros világbajnok, de olimpiai arany nélkül maradó Franziska van Almsick szakkommentátorként volt jelen, és egy magzattal a szíve alatt.

Kiss figyelmeztetett arra, hogy a csapatban ezúttal is voltak sikerorientáltak és kudarckerülők. "A háromszoros bronzérmes Kovács Ági egyértelműen az előbbiekhez tartozik, őt feldobta a hazai közönség, míg másokat megbénított, mert nem épp az említett kategóriához tartoznak."

A szervezőbizottság elnöke, Gyárfás Tamás kiemelte, hogy a LEN vezérkara maximálisan elégedett volt, és úgy vélekedett, hogy az elkövetkező húsz évben nehéz lesz a rendező dolga, ha felül akarja múlni Budapestet. "Úgy kezdtük a napot, hogy most végre nem esik" - mondta a viszontagságokról.

Ajándékautó

Elismerte, a jegyeket drágábban akarták adni, de végül lejjebb vitték az árakat, így ezer forintért is be lehetett már jutni a versenyekre.

A legsikeresebb magyar versenyző, Cseh László a két aranyérme után az egyik főtámogatótól, a Seattól kapott egy Leon típusú autót, amit az érintett imád, mert már korábban használhatta.

Nagyon előre került az életében a budapesti Eb

Kérdésünkre, hogy ez a hét nap hol foglal helyet az életében, úgy válaszolt: nagyon elöl a képzeletbeli ranglistán, de nem akarja összevetni az érmeit.


Kattintás!

"Fantasztikus volt a hazai közönség" - hangsúlyozta sokadszor Cseh. A szeptembertől kezdődő felkészülésben sokszor fog visszagondolni a hangulatra, és ez ad majd neki erőt ahhoz, hogy a nehéz napokban a jövő évi melbourne-i világbajnokságon a legjobbját hozza.

Az édesapja mindvégig vele volt a hét nap alatt, és mindketten csak pillanatokig voltak igazán elégedettek, mert nem úszott világcsúcsot. "Sokat segített a jelenléte, biztatott, amikor látta, hogy netán lankadok, akkor inspirált. A végén nem mondott semmi különöset" - vallotta be.

Zubor adta az első kendőt

A barátnője nagyon büszke volt rá, gratulált neki. Hétfőn már nem viselte a kendőjét, amit a 2004-es athéni játékokon hordott először, amikor fázott a feje, és a csapat rangidőse, egyben egyfajta szellemi vezére, Zubor Attila adott neki. "Most már nőni fog a hajam, nem lesz rá szükség."

Egy négyszerező és két triplázó
"Oty, Oty, Oty" - hangzott a lengyel drukkerek szurkolása, amikor az olimpiai bajnokuk, Otylia Jedrzejczak a rajtkőre lépett. A testvérét egy tavaly októberi karambolban elveszítő klasszis, aki a sérülései után pár hónapig maga is felhagyott az úszással, cak márciusban kezdte újra, ellenállhatatlan volt. 200 pillangón egyedülálló bravúrt ért el, sorrendben negyedszer nyert. Rajta kívül az olasz 4x200-as férfi gyorsváltónak sikerült ez a bravúr. A svéd Theresa Alshammernek viszont nem jött össze ez a kivételes teljesítmény ötven gyorson, kikapott a német Britte Steffentől. Az orosz gyorsúszó Jevgenyij Priljukov és az ukrán Igor Liszogor triplázott. Előbbi 1500 gyorson, utóbbi 50 mellen.