Aranyfolyam lehet a Maty-éren

2006.08.17. 20:22
A magyar kajakos nők szinte biztosan bizonyítják ismét, hogy külön kategóriát képviselnek a sportágban. Janics Natasa és Kovács Katalin akár hat aranyérmet is szerezhet a felújított szegedi pályán. A nyolc évvel ezelőtti hazai vb-n hétszer szólt a magyar himnusz, a kapitány elégedett lenne, ha most is ennyi első helyezésünk lenne.

Amióta kajak-kenu világbajnokságot rendeznek, mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy a magyar küldöttség ne szerezzen aranyérmet. Az még 1938-ban volt, az első vb-n. Azóta voltak apróbb hullámvölgyek, de mostanában szinte csak az a kérdés, hány aranyérmet nyernek a mieink, és legfőképp, hány olimpiai számban lesznek elsők.

Egyszer már összejött a tíz elsőség

A szövetségi kapitány, Angyal Zoltán a tíz aranyérmet hozó júniusi Európa-bajnokság után nem volt könnyű helyzetben, mert ha azt mondja, hatot nyerhetünk, akkor mindenki kishitűnek tartja. A realitás viszont a hat vagy a nyolc első hely. (Hogy a tíz sem lehetetlen, azt a 2003-as Gainesville-i esemény mutatta meg.)

Közel a vízhez a nézők
A világbajnokságot a helyszínről vélhetően harmincezren követik végig, a legjobb jegyek már két héttel a rajt előtt elfogytak, de még mindig kaphatók. Az idén huszonöt éves pályát felújították - közel egymilliárdot költöttek rá -, és a szervezők mindent megtettek azért, hogy a nézők minél közelebb kerüljenek a vízhez, hogy jobban élvezhessék a versenyt.

A hazai szövetség elnöke, Baráth Etele aggódott valamelyest, szorong ugyanis a kínaiaktól, akik hihetetlen energiákat mozgósítanak az utóbbi időben a sikeres szereplés érdekében, és előbb vagy utóbb meghatározók lesznek ebben a sportágban is.

Jó idő lesz

Baráth az időjárás miatt is szorongott kissé, mert nyolc éve esett az eső, igaz a nézőket akkor sem riasztotta el attól, hogy ne a helyszínen tekintsék meg a magyar sikereket. Akkor egyébként hétig jutott a magyar küldöttség, a kenusok különösen elemükben voltak, most azonban talán épp ez az a szakág, amitől a legszerényebb teljesítmény várható.

A kajakos nők viszont megismételhetik azt az egyedülálló bravúrt, amit a csehországi Eb-n már bemutattak: a kilenc lehetséges aranyból nyolcat megszereztek. Ezek után mondták azt a németek, hogy Magyarország külön kategóriát képvisel a sportágban.

Janics és Kovács hatig juthat

Janics Natasa és Kovács Katalin ezúttal sem versenyez egyéniben, párosban ugyanakkor mindhárom távon mennek, és talán leginkább őket, egyszersmind edzőjüket, Fábiánné Rozsnyói Katalint bántaná, ha nem szereznének három aranyat. A másik három a négyeseknél jöhet össze, vagyis mindketten hat első hellyel zárhatnak, ami megintcsak páratlan teljesítmény.

A férfiaknál Benkő Zoltán az Eb-győzelem után a világbajnokságon is kellemes meglepetést okozhat, bár tudni kell, hogy az egyes kajak épp az a versenyszám, amelyikben a tengerentúlról, Ausztráliából igen komoly konkurencia érkezik a Tisza partjára.

Kammererék a hegemónia megtörésére törekednek

Párosban a háromszoros olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán megtalálta a párját Kucsera Gábor személyében, aki tavaly még Kökény Rolanddal lett a legjobb ezren, most viszont váltott, miáltal még erősebb egységet sikerült kiállítani. Ezren az Eb-n ők húztak a legjobban, most is nyerhetnek.

Ötszáz méteren pedig vélhetően nagyon nagy versenyt vívnak a németekkel, akik pillanatnyilag verhetetlennek látszanak, de lehet, hogy épp a Maty-éren ér véget közel hat éve tartó egyeduralmuk. Kammerer úgy gondolta, hogy az utolsó száz méteren fog eldőlni a verseny, és ott eddig nem tudták a lépést tartani Rauhéval és Wieskötterrel.

Nagy öregek kajakban, kenuban

Négyesben a nagy öreg, Horváth Gábor sikeréért is lapátolnak a társai, köztük a szintén kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos, aki egyéniben ezúttal nem érdekelt, így az összes energiáját kiadhatja a csapathajóban azért, hogy a németek és a szlovákok előtt érjenek célba.

A kenusok között is találunk olimpiai bajnokokat, hiszen négyesben Pulai Imre és Novák Ferenc is ott térdel majd a többiek között. Párosban a Kolonics, Kozmann duó mindenképpen éremesélyes mindkét távon.

Vajda hazai pályán

Ha az olimpiai harmadik Vajda Attilát nem éri a sérülése - egy üvegajtó elvágta a lábát -, őt is simán a dobogó legfőbb várományosai közé lehetne sorolni, de így egyelőre kérdéses mennyire lesz formában. Az viszont biztos, hogy senki sem ismeri úgy a pályát, mint ő, hiszen lényegében azon nőtt fel. Mindez nagy segítségére lehet a nagy riválisaival szemben.

A magyar csapat:
1000 m:
Férfiak: k-1: Benkő Zoltán (Győri VSE) k-2: Kammerer Zoltán (Győri VSE), Kucsera Gábor (Domino Honvéd) k-4: Gyökös Lajos (Démász-Szeged), Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor (mindhárom Domino Honvéd) c-1: Vajda Attila (Démász-Szeged) c-2: Kolonics György (Csepel), Kozmann György (Atomerőmű SE) c-4: Metka Márton (UTE), Balázs Gábor (KSI), Sáfrán Mátyás (KSI), Mike Róbert (UTE)
Nők: k-1: Benedek Dalma (Dunaferr SE) k-2: Kovács Katalin (MTK), Janics Natasa (Démász-Szeged) k-4: Paksy Tímea (MTK), Kovács, Janics, Keresztesi Alexandra (Démász-Szeged)

500 m:
Férfiak: k-1: Benkő k-2: Kammerer, Kucsera k-4: Sík Márton (Démász-Szeged), Boros Attila (Tiszaújváros), Csamangó Attila (Démász-Szeged), Bozsik Gábor (Csepel) c-1: Mike c-2: Kolonics, Kozmann c-4: Fürdök Gábor (Démász-Szeged), Csabai Edvin (Kis-Dunai SE), Pulai Imre, Novák Ferenc (mindkettő Domino-Honvéd)
Nők: k-1: Benedek k-2: Kovács, Janics k-4: Paksy, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina (MTK)

200 m:
Férfiak: k-1: Boros Gergely (Atomerőmű SE) k-2: Sík, Csamangó k-4: Kadler Viktor (Győri VSE), Gyertyános Gergely (UTE), Beé István (Domino Honvéd), Babella Balázs (Pécsi KKC) c-1: Bozsik Attila (BSE-ESMA) c-2: Kovács Gergely, Végh Attila (BSE-ESMA, Domino Honvéd) c-4: Balázs Péter (BSE-ESMA), Horváth Gábor (Démász-Szeged), Joób Márton (Démász-Szeged), Sarudi Pál (BSE-ESMA)
Nők: k-1: Paksy k-2: Kovács, Janics k-4: Paksy, Kovács, Janics, Patyi Melinda (MTK)