Árpád
-1 °C
9 °C

Schmitt Pál is nagyot nyert az önkormányzati választásokon

2006.10.05. 10:27
Az önkormányzati választások egyik mellékhatásaként a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagsága átalakul. Tíz megyei jogú város új, más pártkötődésű polgármestert delegálhat, a megyei közgyűlésekből is inkább jobboldali küldöttek érkeznek majd. Vagyis a tizenhét éve elnök Schmitt Pál pozíciója megszilárdulhat, kényelmes többségben irányíthatja a száztizenegy éves múltra visszatekintő testületet.

Szeptember nyolcadikán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívüli közgyűlésén gépi szavazással előbb leváltották Schmitt Pál elnököt, majd a kézi szavazatokkal meghagyták tisztségében. Hetvenegyen szavaztak mellette, ugyanennyien ellene, míg hárman tartózkodtak a bizalmi szavazáson.

Nem volt véletlen a szeptemberi közgyűlés

Schmitt a közgyűlést október tizennegyedikére szerette volna összehívni, az önmagát reformernek kikiáltó kormánypárti kötődésű ellenzéke azonban ragaszkodott a szeptemberi időponthoz. Nem véletlenül, mert alighanem előzetesen számítottak arra, hogy az önkormányzati választások után a megyei jogú városok élén és a megyei közgyűlésekben jobboldali fölény alakul ki. Így az onnan érkező küldöttekkel már nehezebb lesz megbuktatni a szervezetet tizenhét éve vezető kétszeres olimpiai bajnokot.

Tíz jobbos polgármester is bekerülhet

A szeptember végi állás szerint a MOB-ban hét polgármester kötődött a kormánykoalícióhoz, ez az arány most módosulhat. Amennyiben a megyei jogú városok szövetsége úgy határoz, akár tíz jobboldali polgármester is bekerülhet a MOB-ba, akik vélhetően Schmittet támogatják a vitás kérdésekben. Ha maradnak a most is tagot adó városok, akkor is öt-öt lesz az arány, hiszen Győrben az olimpiai bajnok tornász, Borkai Zsolt, Veszprémben Debrecenyi János lett a befutó.

A megyei közgyűlések tizenkét helyet kapnak a száztizenegy éves múltra visszatekintő köztestületben. A tizenkét helyen várhatóan átalakulnak a meglévő viszonyok, és a polgári oldal fölénye érezhető lesz. 2002-ben tizenhat megyében volt MSZP-s többségű közgyűlés, háromban fideszes. Most tizenhétben van többségben a parlamenti ellenzék, kettőben, a somogyiban és a hevesiben patthelyzet alakult ki.

Schmitt számít még újabb támadásokra

Schmitt a közgyűlés után interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben úgy nyilatkozott, hogy biztosan újabb támadások fogják érni politikai szerepvállalása miatt. Mivel az eddigi támadások sem jártak sikerrel, ezután gyaníthatóan még nehezebb lesz elmozdítása, pedig korábban két kormány- és MOB-tag is szervezkedett ellene.

Schmittnek a közgyűlés, és pozíciójának megőrzése után gratulált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge is.