Kezet a falra, a másikat a pohárra, most már pisilhet!

2006.10.27. 09:21
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nagyon elszánt volt, hogy az athéni öt doppingeset után még egyszer ne fordulhasson elő több kínos ügy. Az ellenőri keret kicserélődött, így már biztosan nem működhet az összekacsintós rendszer. A területet jelenleg dr. Tiszeker Ágnes felügyeli, és a szövetség beszámolója szerint szigorúbban és hatékonyabban, mint elődje. A magyar ellenőrök képzettek, két nyelven beszélnek, és ha gyanakodnak, azonnal jegyzőkönyvet és még egy mintát vesznek. Annusékat kétéves eltiltásuk alatt négyszer ellenőrizték, egyszer sem voltak vizeletadási problémáik.

Az athéni olimpián rekordszámú, öt magyar doppingeset volt, ezzel a szégyenlista élén a magyar sportolók végeztek. A kalapácsvető Annus Adrián aranyérmét az utólagos mintavétel megtagadása miatt vették el, a diszkoszvető Fazekas Róbertét azért, mert nem adott megfelelő mennyiségű vizeletet. A megsérült súlyemelőt, Kovács Zoltánt ugyanezért zárták ki az olimpiai faluból, két másik súlyemelő, Kecskés Zoltán és Gyurkovics Ferenc mintájában tiltott szert találtak.

Felelősök nincsenek, de az ellenőri keret lecserélődött

A magyar küldöttség tagjai úgy utaztak ki az olimpiára, hogy előtte ezerkétszáz vizsgálatot végeztek el rajtuk, és ezek közül egyetlen sem lett pozitív.

Annus Adrián

A doppingügyekért igazi felelőst azóta sem neveztek meg, de az ellenőri gárdát teljes egészében lecserélték. A hazai doppingellenőrzések irányítását 2004 október elsejétől dr. Tiszeker Ágnes vette át. Ő előzőleg már ellenőrként rutint szerzett, de Athén előtt a hazai doppingellenőrzések szervezésében, irányításában nem vett részt.

A doktornő az Indexnek kijelentette, a jelenleg dolgozó tizennyolc ellenőr nem teljesített szolgálatot az olimpia előtt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál egyik interjújában utalt arra, hogy az átszervezésre azért volt szükség, mert rokoni, baráti kapcsolatok is közrejátszottak az ellenőrök kiválasztásában.

Működhetett az összekacsintós rendszer

Az ellenőri gárdával szemben azért is lett teljes a bizalomvesztés, mert a szóbeszéd szerint az Athénban lebukott sportolók többször szabadon kitérhettek a vizsgálat előtt, működött az "összekacsintós" rendszer. Erről a szóbeszédről Tiszeker is értesült, de nem kívánta kommentálni azt. Megemlítette viszont, hogy Annus Adriánt és Fazekas Róbertet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynükség (WADA) is vizsgálta, és tisztának találta őket.

Annus és Fazekas: négyszer negatív

A magyar ellenőrök a két, athéni aranyérmétől megfosztott atlétát sem kímélték: eltiltásuk alatt négyszer is ellenőrizték őket. A szabály azt mondja ki: csak az mentesülhet, aki bejelentette visszavonulását. Valamennyi alkalommal készségesek voltak, gond nélkül adtak vizeletet, és valamenyi alkalommal negatív eredményt hozott a tesztjük. "Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a tisztánál is tisztábbnak kell lenniük, mert nincs több esélyük" - érzékeltette Tiszeker.

A két atléta egyaránt kétéves eltiltása a nyár végén lejárt, jövőre már versenyezhetnek, de ha még egyszer vétenek a doppingszabályok ellen, örökös eltiltás vár rájuk.

"A két idegen nyelven beszélő ellenőrök közül tizenketten orvosok, a másik hat is felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkezik. Az előzetes interjúkon jómagam győződtem meg elhivatottságukról, motivációjukról. Aztán kitöltöttek egy magyar, majd egy angol nyelvű tesztsort is, és egy esszékérdésre is felelniük kellett. A megfeleltek vehettek részt gyakorlati képzésen és ötszöri szekundálás után vehették át a megbízólevelüket" - ismertette Tiszeker, miként lehet valakiből ma doppingellenőr Magyarországon.

Az összeférhetőséget is vizsgálják

Hozzátette, az erkölcsi bizonyítvány és a pszichológiai alkalmasság alapvető feltétel. Az összeférhetőséget is vizsgálják, az ellenőrök nem állhattak korábban szakszövetségek alkalmazásában, és az sem szerencsés, ha a sportban hosszabb időt töltöttek el.

Az ellenőrzések során az ellenőröknek passzívnak kell lenniük, de mégis sok mindenre jogosultak. Az ellenőrök nem érhetnek hozzá a sportolókhoz, de ahhoz joguk van, hogy végignézzenek egy edzést az előre be nem jelentett vizsgálatok előtt. A tréning alatt nem zavarhatják, gátolhatják viszont a sportolót. Ellenben ahogy befejezte a kijelölt az edzést, utána nem veszthetik szem elől, ha gyanakodnak a mintavételkor, jegyzőkönyvezik azt, és új mintavételt rendelhetnek el.

Kéz a falon

Új mintát vehetnek akkor is, ha valaki a doppingszobába érkezvén azonnal pisilni akar, mert az is gyanús. A szabály egészen pontosan úgy rendelkezik, bármely, az ellenőr által gyanúsnak talált esetben elrendelhetnek új mintavételt: ha például a sportoló nem segíti elő a mintavételt, valamely módon manipulálni próbálja azt, a mintavétel alatt megérinti a testét, vagy túl "gyorsan" pisil.

"A mintavételkor a sportoló egyik kezének a falon kell lennie, a másikkal a mintavételi poharat kell tartania, a testéhez nem érhet, még csak csípőre sem teheti a kezét. Így lehet biztosan kizárni a manipulációt, hogy az érintetteknek nem használnak katétert, vagy más segédeszközöket, és a saját vizeletüket adják le" - avatott be egy vizsgálat láthatatlan részleteibe. A világversenyeken a mintavételi helyiségek falain többnyire mindenhol tükör van.

Képzettek és keresettek a magyar ellenőrök

A szövetségi visszajelzésekből az derült ki, hogy sokkal szigorúbb, sokkal komolyabb vizsgálatok zajlanak hivatalba lépése óta. Sőt, az európai országok doppingellenes szervezeteinek szövetsége, az ANADO igazgatójának értékítélete szerint a hazai szakembergárda a világ legjobbjai közé emelkedett.

"Keresettek a magyar ellenőrök, Kelet- és Közép-Európában mindenhová hívnak bennünket, és büszkén mondhatom, hogy az európai mintavételek harmadát a kollégáim végezték el." Ezzel együtt a WADA is nagyon szívesen alkalmazza a magyarokat. Az ellenőrök átlagosan keresnek, viszont a WADA megbízásai sokkal inkább kifizetődőek.

Célkeresztben

Ennek ellenére a pesti doppinglabor nem akkreditált, vagyis ha ki is mutatja ugyanazt az eredményt, mint az akkreditált bécsi, csak az osztráknak van kötelező érvényű ereje. A bécsi labor százhetven euróért vizsgálja meg a mintákat, ha valakinek B-próbát kell kérnie, akkor négyszáznegyven eurót kell fizetni érte. A szállítás negyvenötezer forint, a szállításnál biztonsági láncot alkalmaznak: azaz mindig pontosan tudniuk kell, éppen kinél vannak a minták.

Tiszeker elmondta, a hirtelen, nagyfokú teljesítményjavulás is gyanús lehet, a doppingkódex pedig lehetővé teszi, hogy egy "target-tesztet" hajtsanak végre ilyen esetekben. Az Egyesült Államokban van például egy ingyenesen hívható telefonszám, amelyiken bárki észrevételt, netán panaszt tehet, hogy tudomása szerint ki szed doppingszereket.

A régi szereket használják itthon

Úgy véli, hogy az itthon tilosban járók még mindig ugyanazokat a "régi" szereket, anabolikus szteroidokat, illetve annak származékait használják, mint évekkel korábban.

Nem tudta megmondani, hogy a készítmények mennyibe kerülnek itthon, mert többnyire csak a feketepiacon lehet doppingszereket vásárolni és nem tudni, kik csempészik be a szereket. "Ha tudnánk, hol szerzik be, akkor nagyot léphetnénk előre a harcban."

A vesebetegeknek felírhatnak EPO-t

Az egyik legtöbbet emlegetett szerhez, az EPO-hoz (eritropoetin) viszont lényegesen könnyebben hozzá lehet jutni, hiszen a vesebetegeknek legálisan írhatja fel a (háziorvos) szakorvos. Mivel a készítmény gyógyszergyári forgalomban is van - persze csak receptre váltható ki -, csak egy lépés, hogy a törvényeket megkerülve tiltott célokra használják fel. Az EPO segítségével a vörösvérsejtek megszaporodnak a vérben, több oxigénhez juthatnak, ami teljesítménynövekedést okoz.

A kerékpár a listavezető

A 2005-ös évben a WADA adatai alapján a kerékpár volt a legfertőzöttebb: 482 pozitív teszt született. A második helyezett a baseball lett, 390-nel, a harmadik a labdarúgás, 343 esettel és mindössze eggyel előzte meg az atlétikát. A súlyemelés a lista ötödik helyén állt, 146 pozitív esettel.

Itthon az erőemelők közül öten, a testépítők közül egyvalaki akadt fenn a szűrésen.

Arról nincsenek információi, megéri-e kockáztatni egy a világ középmezőnyéhez tartozó magyar atlétának, összejön-e a nemzetközi rajtpénzekkel a szponzori támogatásokkal annyi, hogy doppingszereket vásároljanak belőlük.

Egy versenyző doppingolása százezer dollárt is felemészthet

"A világban viszont egyértelmű a képlet, dollármilliókat költenek doppingra. Egy sportoló kezelése belekerülhet százezer dollárba is."

Nem tartotta kizártnak, hogy már most is van géndoppingolt sportoló, de erre szerinte kevés az esély. A WADA ugyanakkor érzi a veszélyt, egy idei stockholmi konferencián csak ez a téma került napirendre.