Megalázták a tolószékbe kényszerült olimpiai bajnokot

Baczakó Péter nagyon beteg. Betegsége kisebb lábfájással, gyengeséggel kezdődött, nem is foglalkozott vele különösebben, de fájdalmai erősödtek. 2005 elején már nehezen járt, tavaly pedig tolószékbe kényszerült. Az 1980-as moszkvai olimpia súlyemelő bajnoka 2005 februárjában hagyott fel az edzősködéssel, és bár aktív versenyzőként két mázsa alatt sem roskadtak össze a lábai, most a tolószékbe sem képes egyedül beülni.

Nem hajlandó belenyugodni

"Izomsorvadás" - mondta egykedvűen. "Legalábbis arra gyanakodnak az orvosok, mert pontos diagnózis két év után sincs. Kezdetben azt hitték, a gerincem miatt mozgatom nehézkesen a lábamat, megoperáltak, de kiderült, a gerincem egészséges. Aztán elkezdtek mindent a kályhától, és még mindig nem jöttek rá, mi lehet a rejtélyes betegség oka."

Az ötvenöt éves Baczakó a legkülönfélébb kezeléseket kapja, akupunktúrás módszerrel is próbálkoznak, rendszeresen masszírozzák mozdulatlan végtagjait. Szerinte semmi összefüggés nincs betegsége és élsportolói múltja között, mert már látott irodai dolgozókat is, tanárnőket, gyerekeket, akik hozzá hasonlóan nem tudnak lábra állni.

"Egy idegkapcsolat nincs rendben nálam, és náluk sem." Baczakó nem hajlandó elfogadni és beletörődni az állapotába, pedig néhányan ezt tanácsolták neki.

Versenyzőként és edzőként is a maximumra törekedett, padlógázzal tette a dolgát, emiatt sem adhatja fel. "A súlyemelés a tűrőképességemet növelte, és arra tanított meg, minden helyzetből fel kell tudni állni. Én most szó szerint ezt szeretném. Ez a legnagyobb vágyam. Ha innen, a székből felállnék. Vagyis a padlóról."

Legyőzte a nagy esélyest

Bevallotta, 2006 nagyon szörnyű volt a számára, lelkileg rendkívül nehezen viselte a betegséget, családi traumák is érték. Ehhez képest semmiségnek, múló náthának nevezte, hogy hajszálon múlott az élete. Péceli házából rohammentővel szállították az intenzív osztályra, mert tüdőembóliája volt, nem kapta meg ugyanis meg azokat a véralvadásgátló gyógyszereket, amiket minden esetben előírnak, ha valaki mozdulatlan. "A műhiba sem tudott leteperni" - mondta fanyar humorral.

Baczakó a Nyugat bojkottálta olimpián lett a legjobb, de a súlyemelés a keleti blokkban nagyon népszerű volt, így nagyon erős mezőny jött össze. Az akkori szabályok szerint a verseny előtt két órával kellett hoznia a súlyukat a rajthoz állóknak, emlékei szerint szénhidrátot és folyadékot fogyasztott, mielőtt a pódiumra szólították.

A szovjet David Rigert mindig brillírozott világ- és Európa-bajnokságokon - azokon nem is tudta legyőzni -, az olimpián azonban nem bírta elviselni az esélyesség terhét.

Élete legkedvesebb zaja

"Nyomás volt rajta, és szakításban kiesett, egyik gyakorlata sem sikerült a háromból. A kiesése nem nyugtatott meg, nem hitette el velem, hogy esélyessé léptem elő. Utána sem kapkodtam, mint ahogy addig sem, a négy évvel korábbi részvételem épp erre tanított meg. Úgy voltam vele, nem kockáztatok a lökésben sem, legyen meg a tuti ezüst. Megcsináltam a gyakorlatomat kétszázhét és fél kilón, de akkor még hátravolt a bolgár Alekszandrov. Na, akkor már izgultam. Nem szurkoltam ellene, de akkor már hevesen vert a szívem, mert ott voltam a nagy lehetőség kapujában. Akkor hirtelen egycsapásra kudarcként éltem volna meg a második helyezést, amit látatlanban simán elfogadtam volna. Nem mertem odanézni a bolgár emelésénél, elfordultam, de tisztában voltam vele, hogy a mellére veszi a súlyt, de azt is hallottam, hogy nagyon gyorsan lekerül onnan. Az egész életem legkedvesebb zaja volt a tárcsák csattanása. Olimpiai bajnok lettem, könnyebb testsúllyal."

Mérhetetlen megkönnyebbülést érzett a következő percekben, olyat, amit csak egyszer él át sportoló. Két hét kellett, amíg feldolgozta, mi történt vele. Ezalatt gyakran ébredt úgy fel, vajon csak álmodta az egészet, vagy tényleg ő lett a világ legjobbja?

"Hihetetlen jó érzés volt, mikor felálltak a tiszteletemre, én voltam a legmagasabban a csarnokban, alattam a nézők, alattam a riválisaim. Azokért a pillanatokért érdemes volt élni. Sajnos rövid ideig tartott. Pláne, hogy most a padlón vagyok."

Nem abszolválták a látogatást

Baczakónak versenyzőként nem voltak allűrjei, társai meglepődve látták, hogy versenye délelőttjén nyugodtan napozik az olimpiai faluban. Még a szemére is vetették, miért nem összpontosít a szobájában, de azt ő csak ceremóniának tartotta. Aktív sportolóként magába fordult, a lelki bajait ezúttal is megtartotta volna magának, az őt ápoló feleségéből azonban kiszakadtak a problémák.

"Nagyon szomorú, hogy miután meglett a baj, a klubjától, a BKV Előrétől senki nem kereste. Pedig a férjemnek az élete volt a súlyemelés, akikért élt, akiknek mindenben segített, ők fordultak el tőle. Mi már nem is létezünk szerintük. Karácsonykor csak egy levél jött, ebben tudatták, nem tudják abszolválni a látogatást. Ezt el is raktam. Érti? Abszolválni. Hogy lehet ilyet írni? Emellett hónapokon keresztül viaskodtam azért, hogy megkapja az őt megillető juttatásokat. Valahogy elkeveredtek az összegek, nem úgy számfejtették, ahogy azt a minimális jóindulat és a tapintat egy beteg ember esetében megkívánta volna. Így alázták meg a férjemet. Ő pedig végighallgatta, amikor én ezt keményen szóvá tettem, és nagyon a lelkére vette, hogy érte vitatkozom. Az ember a kutyáját sem szokta órákra bezárni, nekem mégis ezt kellett tennem vele, amikor dolgozni mentem, ő pedig otthon egyedül, önmagát emésztette. A közlekedési vállalatnál annyi mindenkit elbúcsúztatnak, ha nyugdíjba megy, a férjem a klubnál élte le több mint a fél életét, harmincnyolc évet, őt még csak erre sem tartották méltónak."

"Számszakilag most már minden stimmel a rokkantnyugdíjammal, de talán ennél nagyobb törődést, figyelmet érdemeltem volna, ha már egyszer megbetegedtem, főleg, mert ilyenkor mindenki érzékenyebb. Azt éreztem, nem ügy, hanem csak nyűg vagyok" - vette vissza a szót Baczakó.

Furcsa ismétlődés

A betegsége alatt azt is megtapasztalhatta, kik az igazi barátai. Voltak néhányan, akik még csak fel sem hívták, mióta nem tud lábra állni, ám voltak olyanok is, akikkel csak köszönőviszonyban volt, ők viszont lelkiismeretesen ápolják, mindig érdeklődnek, segítenek rajta. "Még mindig várok egy-két telefonra, de eddig mindhiába. Pedig csak annyit szeretnék hallani: öreg, mi van veled?" Egykori csapattársai elvétve keresik, más sportágak olimpiai bajnokai ellenben már többször meglátogatták.

Az is megviselte lelkileg, amikor a kormány visszatartotta az athéni olimpia után járó edzői jutalmakat. Ő négymillió forintjához nem tudott hozzájutni, ami az ezüstérmes Krutzler Eszter felkészítéséért járt. Egy év elteltével kapta csak meg a pénzt. "Úgy éreztem, azt is ki kellett koldulnunk, már rég elmúlt az olimpiai hangulat, amikor elismerték az edzői sikeremet."

Furcsa ismétlődése és szimbóluma ez a történet életének, hiszen 1976-ban úgy lett harmadik, hogy hetekkel a verseny után zárták ki bolgár riválisát, Blagojevet az érmet pedig egy kávé mellett kapta meg - rá egy évre.