Világszínvonalú tervek a Puskás-stadion újjáépítésére

2007.04.06. 19:11
Tíz pályázat érkezett a Nemzeti Sporthivatalba arra a tenderre, melyet a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) egészének fejlesztésére még februárban írtak ki. Ezek alapján a Puskás Ferenc-stadion és környéke nemzetközi színvonalú modern olimpiai központtá alakítanák.

"Jogilag mindegyik pályázóval megállapodtunk, szedhetünk ki ötleteket az ő pályázatukból is" - mondta Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal (NSH) elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyen kihirdették a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) egészének fejlesztésére februárban kiírt tervpályázat eredményét.

Tíz értékelhető pályázat


Klikk a képre!

Tizenkilenc magánszemély vagy építész cég jelezte pályázási szándékát, közülük végül tizenegy pályázat érkezett be, és tizet értékelt a bizottság. Mindegyik magas színvonalú volt, valamennyi anyagból be tudnak építeni elemeket a majdani konkrét kormányzati tenderbe, éppen ezért állapodtak meg a szabad felhasználásról.

Az NSH által kiírt ötletpályázattal kapcsolatban több célja is volt a versenyeztetésnek, melynek értékelését szakemberekből álló bizottság - ebbe a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is delegált tagot - végezte. A sporthivatal első embere elmondta, a stadion újjáépítéséről (lebontás és új létesítmény, vagy felújítás) csak a kormány határozata után lehet tárgyalni. Ugyanakkor örvendetesnek mondta, hogy a pályázatok valamennyi esetben hagytak meg a jelenlegi stadionból egy-két jellegzetes elemet.

Az Eb-pályázatnak is megfelelő lesz

A tervek készítőitől olyan anyagokat vártak, melyek alapján a terület modern olimpiai központtá lenne alakítható, s a sportolással kapcsolatos jelenlegi lehetőségek nemzetközi színvonalúvá válhatnának. A munkáknak a nem sporttal kapcsolatos kiegészítő szolgáltatásokat, infrastrukturális fejlesztéseket is tartalmazniuk kellett, valamint a terület olyan nyitott funkciójúvá alakítását is fel kellett vázolniuk, melyek révén a magánbefektetők üzleti céljai is megvalósulhatnak.

Kiemelt elem volt - a 2012-es magyar-horvát futball Európa-bajnoki pályázatra tekintettel - egy, az európai futballszövetség (UEFA) előírásainak mindenben megfelelő stadionkomplexum tervének elkészítése. Éppen ezért a magyar-horvát Eb-pályázat szervezőinek átadják az anyagokat, s ezek alapján a végleges pályázati munka benyújtásának május 31-i határidejére egy olyan terv adható be az UEFA-hoz, amelyen már nem kell majd változtatni.

A fő funkciók: atlétika és labdarúgás


Klikk a képre!

Emellett fontos szempont volt, hogy a létesítmény egy olimpiai rendezés esetén a központi stadion funkcióját tölthesse be. Külön megoldást igényelt ezért, hogy a stadionban labdarúgó-mérkőzéseket és atlétikai versenyeket is rendezhessenek.

A tervek készítőinek tekintettel kellett lenniük arra is, hogy az új komplexum a mostaninál jobban illeszkedjen városrendezési szempontból a környezetébe, valamint, hogy történelmi elemeket is megtartson. Végül két, teljesen eltérő megoldást tükröző anyag érdemelte ki az első helyet az ötletpályázaton: Ferencz Marcellnek a Colosseumhoz hasonlító pályázata és a KLMV csoport építésziroda Kft. elképzelése.