Talmácsi negyedik lett a Kínai Nagydíjon

2007.05.06. 08:18
A kisebb motorhibával küzdő Talmácsi Gábor a negyedik helyet szerezte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Kínai Nagydíján. A századik futamánm részt vevő magyar versenyző a futam során volt az első és a nyolcadik pozícióban is. mostani helyezésével az összetettben visszacsúszott a második helyre.

Talmácsi Gábor negyedikként haladt át a célvonalon a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei negyedik futamán, a sanghaji Kínai Nagydíjon, így összetettben visszacsúszott a második helyre.

A Bancaja Aspar csapat magyar motorosa a negyedik helyről rajtolhatott, s végig az élbolyban haladt. Tizenegy körrel a vége előtt az élen volt, s láthatóan megpróbált meglógni riválisaitól, azonban törekvéseit nem koronázta siker.

Pár körrel a vége előtt Talmácsi visszacsúszott az élboly hátsó felébe, azaz nyolcadik helyen haladt, de nagyszerű hajrával innen sikerült feljönnie a negyedik pozícióba, melynek köszönhetően csak a futamgyőztes Lukas Pesek került elé az összetett pontversenyben, azonban a cseh versenyző is csak két ponttal előzte meg Talmácsit.

Az Apriliával versenyző magyar motoros a futam után elmondta, elégedett a helyezésével, miután motorjával gondok voltak, hiszen még a rajtrácson is szerelni kellett. "Ennek ellenére gyors voltam, majd miután a tankban kevesebb lett a benzin, az élre is tudtam állni" - mondta a századik futamán részt vevő magyar versenyző.

Az egyik egyenes végén azonban a későbbi nyertes Pusek ráfékezett, amitől a magyar motoros is lelassult és az élen történő izgalmas versenyben visszacsúszott. "Hat körrel a vége előtt mindent megpróbáltam sikerült is feljönni, de egy kanyarban kissé kisodródtunk így csak a negyedik helyet sikerült megszereznem" - mondta Talmácsi, aki 2005-ben ezen a pályán nyerte élete eklső GP-versenyét.

Eredmények:
125 kcm: 1. Lukas Pesek (cseh, Derbi) 42:25.923 p
2. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 42:26.110
3. Esteve Rabat (spanyol, Honda) 42:26.404
4. TALMÁCSI GÁBOR (Aprilia) 42:26.705
5. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 42:27.063
6. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 42:27.114

A pontverseny élcsoportja: 1. Pesek 71 pont, 2. TALMÁCSI 69, 3. Faubel 67