Három olimpiai érem szerepel a pekingi úszótervben

2007.05.09. 12:01
A Magyar Úszó Szövetség vezetői 12-15 fő részvételében, három éremben és 22-24 pont megszerzésében tűzték ki céljaikat a jövő évi pekingi olimpiával kapcsolatban. Emellett csodálkoznak a komolynak semmi esetre sem nevezhető doppingvizsgálatokon, újra közös edzéseket és sportpszichológust szeretnének a csapat mellé.

Három érem, 22-24 pont megszerzése, illetve az olimpiai küldöttségben a harmadik hely megőrzése a kitűzött cél a magyar úszók számára a jövő évi pekingi olimpián. Többek között erről számoltak be a sportág vezetői a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) az ötkarikás egyeztetések sorában legutóbb tartott megbeszélésen.

A fő célpont az olimpia

A szövetség (MUSZ) - amelyet Ruza József főtitkár, Kiss László kapitány, Güttler Károly junior-kapitány és Kausz István olimpiai bajnok orvos képviselt - a márciusi, melbourne-i vb-szereplést elemző, s a pekingi ötkarikás felkészülést körvonalazó anyagában leszögezte: az olimpián sokkal jobbak lesznek, mint az ausztráliai világbajnokságon, ahol egyetlen érem, egy bronz született Cseh László révén. A MUSZ megítélése szerint a magyar úszósport a világbajnoki szereplésnél többre képes, és tisztességes úton, a központi edzések visszaállításával Pekingben három érem, 22-24 pont megszerzése a cél.

Amint azt a résztvevők több ízben hangoztatták, a magyar sport, a magyar úszósport számára az olimpia, Peking mindennél fontosabb. A melbourne-i vb tapasztalatai alapján a felkészülési időszak és a versenyeztetés jobb összehangolására van szükség. Túlzott megterhelést jelentett az Eb, majd a rövidpályás Eb, későbbb a vb-szereplés, hat-hét hónap leforgása alatt három formábahozás. Ezen túlmenően alkalmazkodni kell az olimpia időrendjéhez, a döntők délelőtti időpontjához is: az idei és a jövő évi magyar bajnokságot már ennek megfelelően rendezik, és az edzések tematikáját is ehhez alakítják.

Támogatják a közös edzést

A délutáni főedzés reggelre, míg az eddigi délelőtti kiegészítő, főleg erősítő edzés délutánra kerül. Az eredményes, nagyobb létszámú csapat kialakítása érdekében vissza kívánnak térni a Széchy-Kiss páros sikeres időszakához, azaz emelni kívánják a központi felkészülés időtartamát. Ehhez több edzőtáborozásra, több forrásra, valamint erkölcsi támogatásra volna szükség. A közös edzést egyelőre nem mindenki vállalja. Mindehhez az úszó-vezérkar a MOB erkölcsi támogatását is kérte, mint ahogyan több ízben köszönetet mondtak azért, hogy a csapat Melbourne-ben a MOB segítségével megfelelő szálláshelyhez jutott, s egyetlen európai csapat volt, melynek nem kellett szállást változtatni a vb idején.

Eddig négy versenyző részvétele biztos

A sikeres felkészülés érdekében elnökségi ülést, majd a közgyűlést követően edzői konferenciát rendeznek. Ennek során a válogatott keretbe korábban jelölt versenyzők edzőitől szakmai tájékoztatást várnak: mennyiben váltották valóra a célkitűzést, s hogyan használták fel az anyagi támogatást. Egyelőre csak négy úszó, Szepesi Nikolett, valamint Cseh László, Gyurta Dániel és Kerékjártó Tamás teljesítette az A-nevezési szintet.

Reményt látnak arra, hogy továbbiak is elérik a szintet, s Pekingben tizenkét-tizenöt úszó képviseli a magyar színeket. Az eredményeket illetően három érmes helyezést várnak, de nem adják fel az arany megszerzésének lehetőségét sem, összesen huszonkét - huszonnégy pontot remélnek (Athénben két érmet nyertek, és huszonegy ponttal járultak hozzá a sikeres szerepléshez). "Tiszteletre méltó célkitűzés, kívánom, hogy sikerüljön valóra váltani" - vélekedett Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója.

Meglepő doppingvizsgálatok

A világbajnokságot megelőző technikai értekezleten elhangzott bejelentés, hogy a doppingvizsgálat során csak vizelet-minta alapján történik az ellenőrzés: ez nem mindenkit, de a magyar csapat vezetőit nagyon meglepte. Különösen azok után, hogy például az Európai Úszóliga (LEN) szigorú, vérvétellel kombinált, rendkívül költséges doppingellenőrzést írt elő az Európa-bajnokságot rendező magyar szövetségnek, viszont a világbajnokságon ez már nem volt kötelező.

Kétségtelen tény, hogy az amerikaiak - minden gyanúsítás nélkül - "valamit" tudnak. Mint ahogyan annak idején az NDK, majd később a Kínai Népköztársaság versenyzőinek szereplése idején történt. Az ugyanis, hogy egy-egy versenyző világcsúcs után célba érkezve ne kapkodjon a levegő után, elgondolkodtató.

Ismét segíthet a pszichológus

A TUE-engedélyek, azaz a bizonyos betegség esetén szedhető gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó igazolások kiadása lassú, körülményes. A hazai bizottság egyes esetekben többet kíván, mint a WADA, azaz a Doppingellenes Világügynökség. Ugyanakkor az is nyitott kérdés, hogy az engedélyt kapott sportolók egészségi állapotát vizsgálják-e, kezelik-e őket megfelelően, hiszen állapotuk az idők folyamán változhat.

Az úszók a lélektani felkészítés terén is segítséget várnak. Vura Márta pszichológus annak idején Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes eredményességét is nagymértékben segítette. Az utóbbi időszakban kissé visszavonult, bár úgy hírlik, hajlandó volna ismét közreműködni.