A Sopron a női kosárbajnok

2007.05.15. 22:35
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán legyőzte a címvédő MiZo Pécs 2010 együttesét, ezzel összesítésben 3-2-re nyert a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjében. A zöld-sárga együttes fennállásának negyedik bajnoki címét ünnepelhette, a címvédőnek nem jött össze a sorozatban ötödik siker.

Az MKB-Arénát megtöltő - nagyrészt hazai - közönség ordításától-dudaszójától hajtott soproniak kezdték jobban a mindent eldöntő utolsó mérkőzést. Anői kosárlabda-bajnokság döntőjének eddigi négy meccsén nem derült ki, ki lesz az idei aranyérmes. A jóval esélyesebb Sopron meglepetésre kikapott a párosmeccs első találkozója előtt két fontos légiósát is elvesztő MiZo Pécstől.

Az első negyedben az eddigi négy mérkőzésen is nagy formát mutató Cserny vitte előre csapatát. A válogatott bedobó csapata első 15 pontjából tizet vállalt magára, a címvédő Pécs részéről eleinte nem akadt húzóember. Iványi és Béres azért nemsokára magára talált, így a sportszerű játékot hozó nyitónegyed csak hárompontos hazai előnnyel zárult (19-16).

A folytatásban másfél perces meddő küzdelem után kiegyenlítettek a baranyaiak, majd lejárt támadóidők, rontott dobások és szabálytalanságok süllyesztették a színvonalat. Egyik csapat sem tudott nagy előnyt szerezni, a félidőben csak 32-28 volt az állás.

Térfélcsere után az ellenállhatatlan Ivana Matovic - akit a Pécs az előző meccsen történt durvasága miatt el akart tiltatni - és kisebb részt Cserny vitte tovább a házigazdákat, a többiek alig tettek hozzá valamit, míg a vendégeknél Fegyverneky Zsófia is felnőtt Béres Tímea és Iványi Dalma mellé. Utóbbi, a MiZo kapitánya ugyanakkor 30 perc elteltével már 4 személyi hibánál járt.

Az utolsó játékrész 47-43-ról indult, ám a következő hat pécsi pontra 13 soproni érkezett, főként Gorbunova és Honti Kata távoli találatai révén. Rátgéber László együttese sokat hibázott, kinti kísérleteit rendre elrontotta, így a fináléban 0-2-ről fordító zöld-sárga együttes fennállása során - 1993, 1999 és 2002 után - negyedszer szerezte meg a bajnoki serleget.

A döntősorozat legjobbja a soproni Cserny Réka lett.

"A kocka el van vetve. Amikor elkezdtem, erről álmodtam. 0-2-nél és akármilyen hátránynál tudtuk, hogy mit kell csinálni, megérdemeltük a sikert! Ma éjszaka nem lesz alvás" - értékelt a bajnok edzője, Székely Norbert.

"Ez egy hősi eposz volt, ahogy végigvittük. Kár, hogy nem három nap volt a meccsek között. Győzött a túlerő, Matovic ma nagyon jó volt, hiába voltunk többször is partiban. Sorozatban tizedik döntőnket játszottuk, most elégedett vagyok a lányokkal, és gratulálok a Sopronnak. Nincs hiányérzetem" - mondta Rátgéber László, a Pécs vezetőedzője.

Női kosárlabda-bajnokság

Döntő, 5. mérkőzés
MKB-Euroleasing Sopron - MiZo Pécs 2010 71-56 (19-16, 13-12, 15-15, 24-13)
Pontszerzők: Matovic 23, Cserny 18/3, Gorbunova 17/3, Honti 7/3, Branzova 4, Horváth 2, illetve Béres 23, Iványi 14/3, Fegyverneky 9, Vajda 6, Bujdosó 2, Dapo 2
A finálé végeredménye: 3-2 a Sopron javára.

Az NB I végeredménye:
1. MKB-Euroleasing Sopron
2. MiZo Pécs 2010
3. Szeviép-Szeged
4. BSE-ESMA
5. DKSK-Miskolc
6. Zala Volán ZTE
7. Szolnoki NKK
8. Seat Foton Győr
9. Atomerőmű KSC-Szekszárd
10. Ceglédi EKK
11. Kecskeméti KC
12. Vasas-Csata
13. Kanizsai Vadmacskák
14. BEAC-Újbuda
Az elmúlt 10 év bajnokai: 1998: Pécsi VSK-Dália-Dalmand
1999: GYSEV-Ringa
2000: MiZo-Pécsi VSK
2001: MiZo-Pécsi VSK
2002: GYSEV-Ringa
2003: MiZo-Pécsi VSK
2004: MiZo-Pécsi VSK
2005: MiZo-Pécsi VSK
2006: MiZo Pécs
2007: MKB-Euroleasing Sopron