Előd
7 °C
16 °C

NHL-bajnok lett a fradista hokis

2007.06.07. 10:33
Az Anaheim Ducks lett az NHL bajnoka, miután csütörtök hajnalban negyedszer is legyőzte az Ottawa Senators csapatát a finálé ötödik meccsén. Egyik erőssége, Rob Niedermayer két éve játszott az FTC-ben.

Az Anaheim Ducks nyerte a Stanley-kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén, európai idő szerint csütörtök hajnalban győzött az Ottawa Senators ellen.

Az első kaliforniai csapat, ami NHL-bajnok lett, könnyedén szerezte meg a trófeát, már a döntősorozat ötödik meccsén behúzta a szükséges negyedik sikerét, a párharcot 4-1-re hozva. Az utolsó találkozó is sima volt, az Ottawa majdnem végig kétgólos hátrányban játszott.

A kanadai gárda hálójába betalált Rob Niedermayer is, aki 2005 tavaszán, az NHL-sztrájk (lockout) idején a Ferencvárost erősítette. A második gólt ütötte, az előző meccseken emellett még két gólpasszt jegyzett, három ponttal zárta a finálét. Két éve a Fradiban is három pontig jutott, szintén öt meccsen, csak két gól, egy assziszt leosztásban.

A győzteseknél testvérével, Scott-tal szerepel, így 1983 óta először fordult elő, hogy fivérek együtt legyenek bajnokok. A döntő legértékesebb játékosának (MVP) ráadásul Scott Niedermayert választották, így a család mindent vitt.

Stanley Kupa-döntő, 5. mérkőzés
Anaheim Ducks-Ottawa Senators 6-2 (2-0, 2-2, 2-0)

gól: McDonald (4.), R. Niedermayer (18.), Moen (36., 45.), Beauchemin (39.), Perry (58.), illetve Alfredsson (32., 38.)