Idén buktak az egyeduralkodók

2007.06.21. 14:24
Az idei szezonban a csapatbajnokságokban az évekig legjobbnak számító klubok nem tudták megvédeni hosszabb-rövidebb ideje őrzött elsőségüket. Erre mindenhol más okot találni, van ahol az elbizakodottság, máshol a pénztelenség volt az ok.

Több magyar csapatsportágra is jellemző, hogy egy klub nagy fölénye jellemzi a hazai bajnokságot, legfeljebb egy-két csapat tudja megtörni néha uralmát. A legdominánsabb talán a férfi kézilabdában a Veszprém szerepe, amely 1992 óta csupán kétszer adta át az első helyet. Illetve most már háromszor, mert ahogyan más bajnokságban, a kéziseknél is bukott az eddigi egyeduralkodó.

Elbizakodott Veszprém?

A férfi kézilabda-bajnokságban az MKB Veszprém fölénye és tündöklése - többszöri névváltoztatása ellenére is - tizenöt éve kezdődött, és az azóta eltelt időszakban csak a Szeged (1996-ban), majd négy évvel később a Dunaferr tudta letaszítani a trónról.


Az idei szezonban is az MKB számított a nagy esélyesnek, hiszen az alapszakaszban is mindössze egyszer, éppen a későbbi bajnok Pick Szeged otthonában kapott ki. A rájátszásban is három meccs alatt túllépett a PLER-Airport együttesén és került a döntőbe.

Remeklő Szeged

Eközben a Szeged már az alapszakaszban is begyűjtött két nagy verést, hiszen Dunaújvárosban tízzel, Veszprémben tizenkét góllal kaptak ki, sőt, a kupában címvédőként még a legjobb négybe sem tudott kerülni. Érthető volt az edzőváltás: Zoran Kurtest az addig játékosként szereplő Vladan Matics váltotta.

A rájátszás sem volt könnyű: öt mérkőzésre volt szükségük a döntőbe kerüléshez a Dunaferr ellen. A szegediek már ekkor említették, lehet, hogy az öt meccses elődöntő nem fáradtságot okoz náluk, hanem épp ellenkezőleg, játékban tartja őket. A döntőben aztán egy meglepő veszprémi sikernek és a hazai környezetben hozott győzelmeiknek köszönhetően 3-1-es összesítéssel sikerült véget vetniük a Veszprém hétéves sorozatának.

Hiába a klasszisok az ETO-nál

A nőknél a Győr talán még esélyesebbnek számított, hiszen az elmúlt években sorra klasszisokat igazolt, nem mellesleg ott játszott a tavalyi évben a világ legjobbjának választott Görbicz Anita és a korábban szintén a világelső Bojana Radulovics is. Ennek ellenére az elmúlt két évben első győriek már az alapszakaszban három vereséget szenvedtek, a három legnagyobb rivális (FTC, Dunaferr, Cornexi) otthonában.

Így hátrányból kezdhették a rájátszást - itt nem kieséses rendszerű ez a szakasz, mint a férfiaknál -, de az utolsó fordulóra már előnyben voltak a későbbi bajnok Ferencvárossal szemben, a sorsdöntő ki-ki meccset azonban elbukták, így két év után le kellett mondaniuk a bajnoki címről.

A Ferencváros sikere mindenképp meglepetés és nem csak amiatt, mert eleve gyengébb kerettel és a dobogós helyezés reményében vágott neki a szezonnak. A Kőbányai úton évek óta tartoznak a legjobbaknak, sőt az edző Németh Andrásnak is, aki ezt megelégelte és még a hajrá előtt bejelentette, távozik. A bécsi Hypóba magával viszi a csapat két legjobbját, Tóth Tímeát és Kirsner Erikát, a szélső Katarina Mravikova meg épp Győrbe igazol. A rájátszást az alapszakasz megnyerésének köszönhetően az élről kezdte a Fradi, de székesfehérvári vereségekor úgy tűnt, nem bírja el a feszültséget a csapat. Aztán mégis.


Szolnoki siker 16 év után

A férfi kosarasoknál sokan Albacomp-Atomerőmű párharcot vártak a döntőre, a két csapat azonban még a legjobb négybe sem jutott be. Előbbit a Körmend, míg az elmúlt két évben diadalmaskodó paksiakat a szombathelyi Falco verte ki a negyeddöntőben.

A döntő ugyanakkor sima párharcot hozott, hiszen az alapszakaszban is az élen végző Szolnoki Olaj 3-0-ás összesítéssel verte az alapszakaszban mindössze hatodik Körmendet, így 1991 után másodszor szerezte meg a bajnoki címet.

A Szolnok sikere többek között a két esélyes gyengékedésén, de azon is múlott, hogy a városban ráéreztek a siker lehetőségére és ez újra kosárőrületet okozott, akárcsak tizenhat éve Tyubinék és Berkicsék aranya idején.

Pénzhiány, lelépő játékosok

A nőknél a szokásos Pécs-Sopron döntőt rendezték. Ezúttal azonban nem az elmúlt öt évben megszokott módon ért véget ért a döntő. Már az alapszakaszban - sőt a rajt előtt - is lehetett látni-hallani, nincs minden rendben a Pécsnél. Tartozásokról, nagy pénztelenségről szóltak a hírek, miközben a csapat - amely az elmúlt években veretlenül is nyert bajnoki címet - ezúttal már az alapszakaszban három vereséget szenvedett.


Ráadásként a pécsieket a döntő előtt elhagyta két légiósa, az amerikai Vickie Johnson és a jamaikai Simone Edwards. Ennek ellenére a döntő első két meccsét megnyerték a baranyaiak, a folytatásban azonban a több játékossal kombináló és erősebb kispaddal bíró soproniak megfordították az állást és 3-2-es összesítéssel bajnokok lettek.

18 év böjt után nyert a Vasas

A vízilabdázóknál, szintén az elmúlt évek hagyományait követve, Honvéd-Vasas döntő volt, ám ezúttal nem az alapszakaszt élen záró Honvéd végső sikerét hozta a végső párharc. A döntőbe mindkét gárda magabiztosan jutott, ott azonban a Vasas már az első meccsen, idegenben legyőzte a nyolc olimpiai bajnokkal felálló ellenfelét.


A folytatásban újabb Vasas-siker, majd Honvéd-szépítés, míg a negyedik összecsapáson egy hallatlanul izgalmas meccsen a Vasas megszerezte a bajnok címéhez szükséges harmadik győzelmét. A Honvéd ezt megelőzően sorozatban hatszor lett első, a Vasas viszont tizennyolc éve volt utoljára bajnok. Az azóta eltelt időben viszont tizenhárom bajnoki döntőt veszített el.

Domino sorozat jöhet

A nőknél ellenben a Domino győzelme nem jelentett meglepetést, hiszen Györe Lajos együttese már tavaly is diadalmaskodott, megtörve a Dunaújvárosi Főiskola ötéves győzelmi sorozatát. Az említett csapatok közül ők voltak a legeredményesebbek, hiszen a bajnokság során mindössze egyszer, a Szentes ellen hagyták el vesztesként a medencét.

Nem csapatsport, de csapatbajnokságot is rendeznek asztaliteniszben. Itt a fentieknél is nagyobb sorozat dőlt meg: a Statisztika 39 siker után maradt alul a Postás SE-vel szemben. A Stat mindeközben még 25 BEK-győzelmet is aratott, jövőre azonban biztosan nem indul a BL-ben.

A futballbajnokságban és a jégkorongozóknál azonban éppen alakulnak és folytatódnak a sorozatok: a DVSC harmadszor lett bajnok, az Alba Volán ötödször végeztt az élen. Utóbbi fölényét látva úgy döntött, az osztrák első osztályba is benevez, a magyar bajnokság alapszakaszában csak tartalékjai szerepelnek majd.

Az NB II-ben volt hasonló
A labdarúgóknál az élvonalban semmi meglepő nem történt, hiszen a legerősebb kerettel és az egyik legbiztosabb anyagi háttérrel bíró Debrecen lett a bajnok.

A másodosztályban ellenben meglepetésnek számít, hogy a Nyugati-csoportból az MTK utánpótlására építő Siófok, míg a Keleti-csoportból a Ferencvárost is megelőző Nyíregyháza jutott fel az élvonalba. Nyugaton ehhez kellett a Haladás pontlevonása, míg keleten a Fradi bénázása.