Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Autókat osztott Darnyi Tamás és Gyulay Zsolt

2007.06.22. 15:16
"Ne az autókkal, hanem egymással versenyezzetek" - adott jó tanácsot a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Kamuti Jenő azoknak az olimpikonoknak, akik pénteken átvehették jutalomautójukat. Lehet figyelni az utakat, mellénk állhat egy olimpiai bajnok.

Olimpiai ötkarikát formázó Seatok álltak a Vársoliget Plage-on mindaddig, amíg harminc olimpikonunk birtokba nem vette a sportos autókat, hogy útnak induljon - képletesen - Peking felé. Tizennégy sportág sztárjai voltak jelen a Peking Klub nyitó sajtótájékoztatóján, mely kezdeményezés az ötkarikás sikerek egyik záloga lehet.

Harmadszor is elindult a kezdeményezés

A Peking Klub ugyanis a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpikonokért Kft. közös kezdeményezése, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékokra készülő sportolók felkészülésének lehetőségeit, életkörülményeit hivatott javítani. Ehhez hasonló támogatási program a 2000-es sydneyi, majd a 2004-es athéni olimpia előtt is sikeresen működött. A 2007. július 22-én útjára indult Peking Klub alapítója Tóth Tamás, a Planet Befektetési Zrt. vezérigazgatója és a Dakar-ralikról jól ismert Szalay Balázs.


Az autók a birtokbavétel előtt

A klubtagságáról korábbi olimpiai bajnok kurátotok határoztak, akik tradicionális magyar sikersportágakat képviselnek. A független testület tagja dr. Kamuti Jenő, Kulcsár Győző, Darnyi Tamás, Szabó Bence, Gyulay Zsolt és Fábián László, míg javaslattételre jogosult a Magyar Olimpiai Bizottság, az Olimpikonokért Kft. alapítói, az olimpiai sportágak szakszövetségeinek elnökei, főtitkárai, szövetségi kapitányai, edzői és a projektet támogató szponzorok. A taglétszám nem korlátozott, egyetlen előfeltétel az olimpiai kerettagság.

Százhetven lóerő

A Peking Klub nyitó rendezvényén harminc olimpikon vehetett át egy-egy Seat Leon FR típusú autót használatra és számos egyéb, a klub szponzorai által felajánlott ajándékot. A vadonatúj, 170 lóerős gépkocsik 2008 július végéig lesznek a sportolóknál, amelyeket utóbb kedvezményesen megvásárolhatnak.

"Ez az autó olyan, mint egy olimpikon, atletikus, gyors, erős" - emlékeztettek a Seat elöljárói.

Vezessetek óvatosan

"A nyár folyamán további harminc sportautóhoz jutó sztársportolóval bővül a Peking Klub kerete. Az ősz folyamán további díjátadó rendezvényekkel és a sportolók számára nyújtott kedvező lehetőségekkel ad majd hírt magáról a Peking Klub, amely már ma tettekkel járul hozzá a jövő évi olimpia sikereihez" - mondta Tóth Tamás, a Peking Klub és a Planet Befektetési Zrt. vezetője.

"Arra, hogy jó helyre kerül a támogatás, a kurátotok és az első harminc kiválasztott olimpikon személye egyaránt garancia. Sportbéli talentumukról kétségem nincs, ezért én csak egyet kérek a sportolóktól: használják egészséggel a kocsikat, és vezessenek óvatosan" - mondta a MOB képviseletében dr. Kamuti Jenő főtitkár. Hozzátette, mostantól kezdve legalább egy dologgal kevesebbel kell törődniük a versenyzőknek, és néhányuknál ez valódi segítséget jelent.

Klubtagok, támogatók
Vereckei Ákos, Vajda Attila, Kozmann György, Benkő Zoltán, Benedek Dalma, Kökény Roland (kajak-kenu)
Szívós Márton, Varga Dániel, Baksa László, Kisteleki Dóra (vízilabdázók)
Szász Emese, Boczkó Gábor, Nemcsik Zsolt, Mohamed Aida (vívók)
Gyurta Dániel, Kovács Rita (úszók)
Gál Gyula, Ferling Bernadett (kézilabdázók)
Deák Bárdos Mihály, Ritter Árpád (birkózók)
Vörös Zsuzsanna, Balogh Gábor (öttusázók)
Zsivoczky Attila (tízpróbázó)
Bedák Pál (ökölvívó)
Hadfi Dániel (cselgáncsozó)
Igaly Diána, Sidi Péter (sportlövők)
Hirling Zsolt, Varga Tamás (evezősök)
Berki Krisztián (tornász)
Gádorfalvi Áron (szörföző)

A Peking Klub kiemelt főszponzora a Planet Leasing és a SEAT, főszponzora az Uniqa Biztosító, a Raiffesien Bank, az LG Mobile, a Pirelli, szponzora az E.ON, az adidas és a T-Mobile.