Venezuelában folytatja Szabó Bence

2007.06.26. 15:17
A magyar vívóedzők már a világ sok pontján megfordultak, Dél-Amerikában eddig kevesen oktattak. Júliustól a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence Venezuelában felel a szakmai munkáért. Szabó korábban volt magyar kapitány is, a 2005-ös év után viszont elveszítette a szövetség bizalmát.

Július tizedikétől három hónapon át Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó irányítja a venezuelai vívóválogatott felkészülését.

Padovában kérték fel konkrétan

Az együttműködés létrejöttét illetően Szabó - aki 2002 és 2005 között a magyar válogatottat is vezette - elmondta: idén egy párizsi baráti beszélgetés alkalmával merült fel esetleges szerepvállalásának lehetősége.

Majd három hete az 50. Luxardo-viadalon, Padovában - melyen olimpiai bajnokként, meghívottként volt jelen - már konkrétabbá vált a felkérés. Carlos Bravo, a venezuelaiak egyik jelenlegi legjobb vívója azzal állt elő, hogy a hazai szövetség elnökével mindent leegyeztetett és az elképzelések, illetve részletek megvitatására Venezuelába invitálta Szabót, a szándékot repülőjeggyel nyomatékosítva.

Megkapta az egész válogatottat

"Meglepetésemre a sportminiszter fogadott, majd tárgyaltam az olimpiai bizottság elnökével is, végül a szerződést nem is a sportági szövetséggel, hanem az olimpiai bizottsággal kötöttem meg. Részletes programot kellett kidolgoznom, és ennek ismeretében állapodtunk meg egyelőre három hónapra. Eleinte csak a kardozók irányításáról volt szó, később az egész válogatottat megkaptam" - mesélte Szabó, akinek a következő időszakban a Pánamerikai Játékokra, a Pánamerikai Vívóbajnokságra és a világbajnokságra kell felkészítenie a venezuelai vívókat.

Hozzátette még, létezik egy második terv is, amely a tavaszi olimpiai kvalifikációs időszakra szólna, illetve egy harmadik is, a pekingi játékokra.

Motivált vívók várnak rá

"A férfi párbajtőr és a női kardcsapatnak van komoly esélye a pekingi szereplésre, illetve más szakágakban egy-egy versenyzőnek. A venezuelai vívók nagyon motiváltak, így szép feladat vár rám, amely egyben nagy kaland és jó pénzzel is jár" - ismerte el. A férfi párbajtőrözők közt szerezte meg az ország az első vb-érmét.

A kétszeres bajnok Szabót más országok is szívesen látták volna edzőként vagy kapitányként, felmerült franciaországi vagy németországi munkavállalása is.

A második, aki külföldre távozott

A tizenkilenc éve olimpiát nyert kardcsapatból Szabó a második, aki külföldön kamatoztatja tudását. Bujdosó Imre Németországban, a koblenzi vívóklub alkalmazásában áll, olimpikon tanítványokat nevelt, és erre jó esélye van lányának is. A szintén ötkarikás bajnok, Nébald György a hazai kardszakág vezetője, Gedővári Imre és Csongrádi László azonban távol került a sportágtól.