Kovács Katalinért nagyon szurkol a kapitány

2007.08.07. 09:19
A magyar olimpiai csapat létszáma gyorsan szaporodhat a hétvégi kajak-kenu világbajnokságon, hiszen az első hatban végző egységek már készülhetnek a jövő évi olimpiára. Duisburgban kiderül, hatással volt-e a Janics-botrány a nők teljesítményére. A kapitány hat vagy hét arannyal elégedett lenne, még akkor is, ha ez fele annak, amit tavaly Szegeden nyert a válogatott.

A hétvégi, duisburgi kajak-kenu-világbajnokságon nemcsak a dobogós helyezéseknek fognak nagyon örülni a sportág irányítói, hanem az olimpiai kvótáknak is. Ezt megerősítette a szövetség elnöke, Baráth Etele is, és előrevetítette, nemcsak mamutmezőny várható, hanem elképesztően erős is, így előfordulhat, hogy tehetséges magyar egységek nem kerülnek éremközelbe.

Két gyenge szám van

Ennek ellenére a tizenkét olimpiai számban valamennyi magyar hajónak komoly az esélye, hogy megszerezze a pekingi kiküldetési jogot.

"Talán csak két olyan szám van, amelyikben a komoly konkurencia miatt a magyar versenyző nem szerzi meg a pekingi helyet. Az egyik ilyen a férfi kajak ezer méter, a másik a kenusok ötszáz métere" - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

Angyal az elvárások kapcsán megjegyezte, ezúttal sem mondhat mást, mint eddig, hat vagy hét aranyéremmel elégedett lenne, kivált, ha ezek közül kettő vagy három olimpiai számban születik.

"A szurkolók úgy gondolhatják, hogy a tavalyi tizenkettő után nagy szemétség, nem tisztességes, ha örülnék a felének. De hát mit mondhatnék? Tizenkettőt tavaly sem vártam, az egy kifutott eredmény volt. A négy évvel ezelőtti, ugyancsak kvalifikációs évhez képest valamennyi szakágban jobban állunk, annyi a különbséggel, hogy négy éve a férfi kajakosok között volt feszültség, most a lányok szolgáltatták a mozgalmasságot."

Kovács Katalin és a férfi négyes

A kapitány a címvédő férfi négyest személyesen is felkészíti, mert Séra Miklóson pár hete koponyaműtétet kellett végrehajtani. Úgy gondolja, volt akkora tekintélye a versenyzők előtt, hogy azonnal megértették: egy napot sem lazíthatnak, mert az időveszteséget a hajrában már nem lehet bepótolni.

A vébére utazó csapat (fotó: MKKSZ)

"Értük persze jobban fogok szorítani. Kovács Katiért fogok még nagyon drukkolni, mert szeretném, ha az Eb-n szerzett ezüstjei aranyakká változnak. Elfogult vagyok vele szemben, mert azt nem kell mondanom, hogy a feszültség, a sikerpáros felbomlása őt viselte meg talán a legjobban, rajta csapódott le."

Újjáépítette önmagát

Kovács Katalin elismerte, változtatott edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal a felkészülésén, más résztávokat evez, és reméli, ennek meg is lesz a hatása, egyúttal képes lesz megújulni az utolsó métereken, nem merevedik el.

"Nem gondolom úgy, hogy Spanyolországban vereséget szenvedtem volna, mert megszereztem a második helyet, és nagyon megbecsülöm azt, mégha kellemetlen is volt. Úgy gondolom viszont, hogy csak részben voltam önmagam azon a versenyen, mert a körülményekbe belefáradtam. Nem élveztem, ha kimentem a pályára, sok minden idegesített, majdnem belebolondultam ebbe a helyzetbe. Nem szokott velem előfordulni, de már vártam a verseny végét. Annyit ígérhetek, most minden más lesz, mert erős és elszánt vagyok, és ismert lesz a helyszín."

A felvetésre, hogy újra kellett-e építenie önmagát erre a versenyre, igennel felelt, de a taktikájáról nem akart beszélni, mondván a német városban úgyis minden kiderül. Úgy véli, a négyes erősebb lett Benedek Dalma jelenlétével, és bízik benne, hogy az összhang meghozza eredményét.

Gyors a hajóm

Kovács korábbi párja, Janics Natasa mellett ült, amíg a kapitány és az elnök beszélt, kedélyesen beszélgettek ők is.

"Jól vagyok, erős vagyok, gyors a hajóm, a rajt is elég jól megy, minden stimmel. Remélem, Duisburgban majd ki is derül a jó állapotom" - összegzett a nem olimpiai távon, kétszáz méteren induló Janics, aki hétfőn még visszamegy Szegedre, kedden pedig újra visszatér Budapestre, a csapat indulására.

A magyar csapat:

Férfi kajak:
K-1 1000 m: Benkő Zoltán
K-2 1000 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
K-4 1000 m: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor
K-1 500 m: Vereckei
K-2 500 m: Kammerer, Kucsera
K-4 500 m: Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor
K-1 200 m: Gyertyános Gergely
K-2 200 m: Gyertyános, Beé István
K-4 200 m: Kadler Viktor, Beé, Boros Gergely, Babella Balázs


Női kajak:
K-1 1000 m: Kovács Katalin
K-2 1000 m: Kozák Danuta, Szabó Gabriella
K-4 1000 m: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma
K-1 500 m: Kovács
K-2 500 m: Paksy, Benedek
K-4 500 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Benedek
K-1 200 m: Janics Natasa
K-2 200 m: Szabó, Patyi Melinda
K-4 200 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Patyi


Kenu:
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 1000 m: Kolonics György, Kozmann György
C-4 1000 m: Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor
C-1 500 m: Sáfrán Mátyás
C-2 500 m: Kolonics, Kozmann
C-4 500 m: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor
C-1 200 m: Bozsik Attila
C-2 200 m: Horváth, Fürdök Gábor
C-4 200 m: Sarudi, Balázs P., Joób, Horváth