Kilenc aranyéremmel zárta a magyar csapat a kajak-kenu vb-t

2007.08.12. 18:43
A Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokság utolsó napján négy magyar aranyérem született. Az 500-as döntők során Kovács Katalin, a Kozmann, Kolonics kenu páros, a kenu négyes és 1000 méteren a női kajak négyes is nyerni tudott. Így összesen kielnc aranyérmet nyert a magyar csapat, melyek közül három olimpiai számban született.

Az 500 méteres döntőkkel zárult a duisburgi kajak-kenu világbajnokság. Az ezres és a kétszázas döntők után az eddigi hagyományoknak megfelelően, a német és a magyar versenyzők aratták a legtöbb sikert.

Vereckei nem tudott érmet szerezni

Az első döntőben a férfi egyesek küzdelmeiben hatalmas verseny zajlott. Hat versenyző szinte teljesen együtt haladt, de fantasztikus hajrájának köszönhetően a kanadai Adam van Koeverden ért be elsőként. A magyar induló Vereckei Ákos a hatodik lett.

Janics Natasa a célban

A kenu egyesek ugyanezen távja volt az egyetlen szám, melyen nem jutott magyar versenyző a döntőbe, miután a hazai selejtezőben Sáfrán Mátyás legyőzte az ezren világbajnoki címet szerző Vajda Attilát, a vb-n azonban nem tudott a döntőbe kerülni. A számot végül hatalmas versenyben a spanyol David Cal Figueroa nyerte.

Kovács Kati parádézott

A női kajak egyeseknél Kovács Katalin az első száz méter után csak a harmadik volt, mintegy fél hajóval lemaradva az élen álló német Wagner-Augustintól. Azonban folyamatosan dolgozta le hátrányát, majd fantasztikus hajrát produkált és az utolsó métereken már nem volt ellenfele. Végül több mint fél hajóhosszal nyerte a számot, így 1000 méter után 500 m-en is aranyérmet nyert ezzel megszerezve huszonharmadik világbajnoki címét. Második a finn Rikala, harmadik a német Wagner-Augustin lett.

A férfi kajak ketteseknél a beloruszok rajtoltak a legjobban, de a verhetetlennek tartott német Rauhe, Wieskötter kettős hamar az élre állt. Meglepetésre azonban a portugálok és a beloruszok sem akartak lemaradni. A címvédő német páros azonban hozta a szokásos hajráját és megnyerte a sokak által már előre nekik fenntartott aranyérmet. A Kammerer, Kucsera kettős nagyon rosszul rajtolt, de remek versenyzéssel végül béjött a harmadik helyre a németek és a beloruszok mögé.

A Kozmann, Kolonics páros a legjobbkor vezetett

A kenu párosoknál a rajt után hat hajó egyszerre haladt, szinte minden méteren más vezetett. Az utolsó száz méterig úgy tűnt, a német és a lengyel egység között dől el a világbajnoki cím. A Kozmann, Kolonics kettes azonban másképp gondolta, és bár végig az élmezőnyben volt, vezetni azonban csak az utolsó ötven méteren vezetett és remek hajrájának köszönhetően megnyerte a számot. Második helyen a szintén nagy hajrát bemutató románok, a harmadikon a németek végeztek.

A női kajak ketteseknél a német Fischer, Reinhardt páros rajtolt el a legjobban, de a féltávnál már a Paksy, Benedek összetételű magyar hajó vezetett. A németek azonban káprázatos hajrát produkáltak, és végül mintegy fél hajóhosszal nyertek. A harmadik helyen a Viard, Delattre francia páros végzett.

Pazar versenyen nyert a kenu négyes

Nézze meg képeinket!

A kajak négyeseknél a szlovákok rajt-cél győzelmet arattak, így megvédték világbajnoki címüket. A második helyen a beloruszok végeztek, míg a Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor összetételű magyar egység remek hajrájának köszönhetően a harmadik helyen végzett.

A Balázs, Horváth, Joób, Sarudi négyes jól jött el a kenu négyesek rajtjánál, és a németekkel szinte fej-fej mellett haladtak. Az már kétszáz méter után is látszott, hogy a világbajnok a két egység közül kerül ki. Az utolsó száz méter kezdetekor centikkel vezetett a magyar hajó és hiába hajráztak a németek, a magyar csapatot nem lehetet utolérni, A harmadik helyre jócskán lemaradva a románok értek be.

Zárásként is magyar aranyérem

A világbajnokság utolsó döntőjében, a női kajak négyesek 1000 méteres távján, ahogy az várható volt, a magyar és a német egység ellépett a mezőnytől, de meglepetésre a kínaiak tudták velük tartani a lépést. A Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma összetételű magyar csapat a hajrá kezdetén az élen állt, és ezt a pozícióját a verseny végéig meg is tudta tartan i, így magyar aranyéremmel zárult a világbajnokság.

A magyar válogatott így összesen kilenc aranyéremmel zárta a világbajnokságot. A kilenc arany közül Vajda Attiláé, Kovács Kataliné 500-méteren és a Kozmann, Kolonics kenu kettes 500-as győzelme olimpiai számban született.

Eredmények:

Férfiak: 500 m: K-1, világbajnok:
Adam van Koeverden (Kanada) 1:36.279 p
2. Tim Brabants (nagy.Britannia) 1:36.607
3. Marek Twardowski (lengyelország) 1:36.661
...6. VERECKEI ÁKOS 1:37.947
K-2, világbajnok:
Ronald Rauhe, Tim Wieskötter (Németország) 1:27.709
2. Raman Pjatrusenka, Vagyim Maknyev (Fehéroroszország) 1:27.873 3. KAMMERER ZOLTÁN, KUCSERA GÁBOR 1:29.527
K-4, világbajnok:
Szlovákia (Richard Riszdorfer, Michal Riszdorfer, Erik Vlcek, Juraj Tarr) 1:20.045
2. Fehéroroszország (Sztanyiszlav Strelcsanka, Gyanisz Zsihalda, Szerhij Findzsukevics, Ruszlan Bicsan) 1:20.733
3. MAGYARORSZÁG (SÍK MÁRTON, BOROS ATTILA, CSAMANGÓ ATTILA, BOZSIK GÁBOR) 1:21.651
C-1, világbajnok:
David Cal Figueroa (Spanyolroszgá) 1:47.187
2. Andreas Dittmer (Németország) 1:47.383
3. Ven Jun-jang (Wenyun Yang, Kína) 1:47.545
...13. (a B-döntőben 4.) SÁFRÁN MÁTYÁS
C-2, világbajnok:
KOZMANN GYÖRGY, KOLONICS GYÖRGY 1:40.501
2. Josif Chirila, Andrei Cuculici (Románia) 1:40.991
3. Christian Gille, Tomasz Wylenzek (Németország) 1:41.501
C-4, világbajnok:
MAGYARORSZÁG (BALÁZS PÉTER, HORVÁTH GÁBOR, JOÓB MÁRTON, SARUDI PÁL) 1:31.265
2. Németország (Robert Nuck, Sebastian Brendel, Thomas Lück, Stefan Holtz) 1:31.497
3. Románia (Loredan Popa, Ciprian Popa, Nicolae Flocea, Florin Mironcic) 1:31.879

Nők:
500 m: K-1, világbajnok:

KOVÁCS KATALIN 1:48.663
2. Anne Rikala (Finnország) 1:49.255
3. Katrin Wagner-Augustin (Németország) 1:49.399
K-2, világbajnok:
Fanny Fischer, Nicole Reinhardt (Németország) 1:40.275
2. PAKSY TÍMEA, BENEDEK DALMA 1:40.963
3. Anne Laure Viard, Marie Delattre (Franciaország) 1:41.719
1000 m:
K-4, világbajnok:

MAGYARORSZÁG (PAKSY TÍMEA, FAZEKAS KRISZTINA, KERESZTESI ALEXANDRA, BENEDEK DALMA) 3:13.625
2. Kína (Feng Vang, La Mej-jü, Ja Li-jang, Jing Ho) 3:13.971
3. Németország (Gesine Ruge, Friedericke Leue, Marina Schmuck, Judith Hörmann) 3:15.025