Marion Jones bevallotta: doppingolt

2007.10.05. 13:45
A háromszoros olimpiai bajnok atléta, Marion Jones elismerte, a sydney-i olimpián szteroidokkal érte el szenzációs eredményeit. Pénteken a bíróságon is bűnösnek akarja vallani magát, igaz hozzátenné, hogy ő nem tudott arról, milyen kúrát kapott. Az edzője eddig tagadott, az első férje már korábban rávallott.

Családtagjainak és közeli barátainak írt levélben Marion Jones amerikai atlétasztár elismerte, hogy - tudtán kívül - doppingszereket használt a 2000-es sydney-i olimpia előtt.

Börtönbe vonulhat

A háromszoros olimpiai bajnok levelének lényege a The Washington Post című lapban jelent meg. A lapnak Jones egyik, anonimitást kérő ismerőse révén juttatta el az információt, amelyet a vágtázó ügyvédi stábjának egy tagja is megerősített.

A levél szövegét valószínűleg azért adta ki a lapnak az illető, mert Jones ebben egyben jelezte, hogy pénteken a bíróságon elmondja az igazat és bűnösnek vallja magát, amiért korábban hazudott a doppingolással kapcsolatban.

"Bocsánatot szeretnék tőletek kérni. Sajnálom, hogy több okból is csalódást okoztam nektek" - áll a hozzátartozóknak írt levélben, amelyben kifejti, hogy csak 2002-ben jött rá, mit is kapott Trevor Grahamtől, miután edzőt váltott. Leírta továbbá, hogy valószínűleg három hónapos börtönbüntetésre ítélik majd korábbi hamis tanúvallomásáért.

Marion Jones a 100 méter sydney-i befutójánál (fotó: AFP)

Az "a tiszta" nevű szert a Victor Conte vezette BALCO laboratórium készítette. A doppingműhelyt éppen Trevor Graham buktatta le 2003-ban, amikor elküldött egy mintát az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) az addig kimutathatatlan THG-ből, a BALCO csúcstermékéből.

Lenmagolaj

"Rengeteg pénzembe került, hogy megvédjem magam. Én már évekkel ezelőtt is az igazat mondtam, és most sem teszek mást" - nyilatkozta epésen Conte, aki korábban, az ellene folytatott nyomozás során kijelentette, hogy Jones az egyik állandó ügyfele volt és ő személyesen is látta, amikor injekcióval fecskendezte be magának a doppingszert.

A Sydney-ben három arany- és két bronzérmet szerzett 31 éves sprinter "vallomása" szerint a szteroidokat tartalmazó szert korábbi edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta 1999-től két éven át, de a tréner neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj. Graham eddig folyamatosan cáfolta, hogy tőle kapott volna doppingszereket Jones.

Elvehetik az érmeit

Az először a 2003-as THG-botrány kirobbanása után doppinggyanúba keveredett 31 éves atléta mindeddig kitartóan tagadta, hogy tiltott szerekkel érte volna el eredményeit. Most azonban, amennyiben valóban vallomást tesz, elvehetik tőle többek között a 2000-es ötkarikás játékokon szerzett érmeit is.

Korábban Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) igazgatója felvetette, meg kell vizsgálni, Jones tisztán szerezte-e az aranyakat, mert ha nem, akkor elvehetik tőle. Példátlan eset lenne, eddig ilyenre nem került sor. Jones-ról tavaly augusztusban derült ki, hogy EPO-t találtak a szervezetében, de a B-minta nem igazolta ezt.

Pound gyanúját a THG-botrány mellett az táplálta, hogy Jones első férje, a súlylökő CJ Hunter, aki szintén megbukott tiltott szerekkel, azt állította: felesége kemény kúrát kapott, és ő adott neki injekciókat. Jones második férje, a világcsúcstartó sprinter, Tim Montgomery szintén érintett volt a THG-botrányban.