Eltemették a Nemzet Sportolóját, Zsivótzky Gyulát

2007.10.12. 16:16
Az itthon az évszázad legjobb atlétájának választott Zsivótzky Gyulától péntek délután vettek örök búcsút, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál is beszédet mondott. Grosics Gyula és Szepesi György is búcsúzott barátjától.

Szentmisével egybekötött nyilvános gyászszertartással búcsúztatták el pénteken a budapesti Szent István-bazilikában a szeptember huszonkilencedikén elhunyt olimpiai bajnok kalapácsvetőt, Zsivótzky Gyulát, a Nemzet Sportolóját.

A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter - aki februárban, még sportot felügyelő tárcavezetőként születésnapján köszöntötte Zsivótzkyt - búcsúbeszédében többek között azt emelte ki, hogy "az ő csodálatos életútja igazol minden mai és jövőbeli sportolót, az olyanok, mint ő, a halhatatlanok, soha nem szakadnak el tőlünk, mindig velünk maradnak".

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, "tizenöt millió magyar ember szeme fénye, büszkesége búcsúzik tőlünk", majd kiemelte Zsivótzky nehéz életútját, akaraterejét és küzdenitudását, mellyel eredményeit elérte.

A bazilikában még Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere és Eckschmiedt Sándor kalapácsvető - aki ötödik lett az 1968-as mexikóvárosi olimpián, melyen Zsivótzky aranyérmet nyert - búcsúzott a kiváló sportembertől.

A ravatalnál 11 órától róhatták le kegyeletüket a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, az Évszázad Magyar Atlétájának megválasztott Zsivótzky barátai, tisztelői. Jelen volt a búcsúztatáson többek között Bajnai Gordon sportot is felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Elbert Gábor, az ÖTM sportszakállamtitkára, valamint Grosics Gyula, Kárpáti György, Kamuti Jenő és Szepesi György.

Zsivótzky Gyula februárban látszólag jó egészségben ünnepelhette hetvenedik születésnapját. Alig egy hónap múlva azonban váratlanul kórházba került, rákbetegséget állapítottak meg nála. Heteken, hónapokon át küzdött a gyilkos kórral, de már nem lehetett rajta segíteni.

Az elhunytat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, az Újpesti Torna Egylet, a Mező Ferenc Közalapítvány, a kiskunfélegyházi önkormányzat valamint a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium saját halottjának tekinti.

Zsivótzky Gyulát délután több százan kísérték utolsó útjára az Óbudai Temetőben, ahol a katolikus egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra. A sírnál - amely a temető főbejáratánál, a kápolna mellett fekszik - a család és a barátok nevében beszédet mondott Benczur László, aki hangsúlyozta: "A halál félelmetes azoknak, akiknek a földi élettel mindennek vége, de nem azoknak, akiknek a neve halhatatlan." A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium képviseletében Tóth Gyuláné búcsúzott az elhunyttól.