Jusztina
11 °C
22 °C

Mi várhat még Kovács Ágnesre?

2007.11.15. 20:26
A Magyar Úszó Szövetség szerdai állásfoglalása után senkit nem ért váratlanul a doppinggyanúba keveredett Kovács Ágnes felmentése. Kolláth György alkotmányjogász kutyakomédiához hasonlította az eljárást. A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás pontosan tudja, ez a felmentés semmit nem jelent, igaz a LEN román elnökében bízhat. Ruza József főtitkár elnézést kért, ha a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét hazugnak tüntették volna fel a sajtóban a szövetség munkatársai.

Túlzás lenne úgy értékelni Kovács Ágnes fegyelmi bizottság előtti meghallgatását, mint csatanyerést, mert a hazai szövetség szerdai előzetes döntése után már lehetett arra lehetett számítani, hogy fel fogják menteni.

A kiút nem került közelebb

Szerda délben a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás még úgy nyilatkozott, nem látja a kiutat, és a csütörtöki fegyelmi döntés sem segítette annak megtalálását. Bár az elnök elkezdett érzelmi szálakat pengetni, amikor azt jelentette ki, hogy Kovács nem doppingolt, igaz ezzel sohasem vádolta senki. Csak azzal, hogy doppingvétséget megalapozó volt a magatartása, mert félbehagyott egy vizsgálatot.

A fegyelmi bizottság elnöke, dr. Antos Árpád okozott vidám pillanatokat az ítélethirdetés előtt és alatt, hiszen beszélt folyékony italról, 75 milliméter vizeletről, meg azt is említette: "annyira le vannak itt írva a tények."

Antos nyilván még sohasem volt hasonló helyzetben, és ha a főnök sem látja a kiutat, akkor neki csak megengedik, hogy egy olyan bizottságot vezet, amelyiknek az ügy lényegi végkimenetelére, az olimpiai részvételre sok befolyása nincs.

Emellett - kimondatlanul - nem is hozhattak más ítéletet, hiszen a magyar szövetség nem törheti össze egy kiváló sportoló karrierjét, legalábbis ezt sugallta Gyárfás. Azt ellenben pontosan tudja ő is, hogy minden diplomáciai befolyásra szüksége lesz ahhoz, hogy a nemzetközi szervezeteknél is megértesse, miért nem marasztalták el Kovácsot.

Marculescu enyhül

Az Európai Úszó Szövetség elnöke, a román Marculescu már utalt arra: minden mentő körülmény figyelembe vételével fogja megvizsgálni az ügyet, és már nem szabná ki habozás nélkül a kétéves eltiltást, mint pár napja.

Kovács a pénteken kezdődő rövid pályás országos bajnokságon rajthoz állhat, a nemzetközi felmentést azonban aligha fogja megkapni. Nagy kérdés azonban, milyen mértékű eltiltást kap. A magyar gyakorlattal szemben - amelyik csak a kétéves büntetést, és annak felezését ismeri - a nemzetközi sokoldalúbb, többféle eltiltást ismer, ezt támasztja alá a vegyesúszó tunéziai Melluli esete is, aki tizennyolc hónapot kapott. Ő 2006 novemberében bukott le, ezt a tunéziai szövetség eltitkolta, a nemzetközi viszont elkaszálta.

Szántó György koronatanú lehet

Gyárfás szerint is félő, hogy a nemzetközi testületek nem méltányolják a jól ismert érveket, különösen, mert Kovács aláírta a vizsgálat megtagadásáról szóló papírokat. Megjegyzésként ugyan feltüntette, hogy bármikor rendelkezésre áll, de a mintaadás félbemaradt, a dokumentumok pedig ezt támasztják alá.

Kovácsot tanúként edzője, Turi György igazolja, emellett a hetvenöt éves Szántó György a szakosztály technikai igazgatója, aki már össze is zördült a tárgyaláson a Magyar Antidopping Csoportot képviselő Kolláth György alkotmányjogásszal.

A MACS Kft-t képviselő Kolláth ugyanis azt mondta, Szántó nincs megemlítve a hivatalos papírokban. Szántó ugyanakkor biztosan ott volt a vizsgálaton, vele találkoztak először az ellenőrök. A technikai igazgató biztosan tudná igazolni, hogy azt mondták az ellenőrök, hogy menjél nyugodtan, nem lesz semmi baj, ami állítólag elhangzott.

Nem lehet még egyszer athéni trauma

Turi és Kolláth összekülönbözött a nyilvánosságra nem hozott jelentésen, de erről a beszélgetésük alapján csak annyi derült ki, hogy a vizsgálat elején Kovács együttműködő volt, utána viszont nem.

Az eljárást kutyakomédiához hasonlító Kolláth vitatja, van-e ebben az esetben egyórás szabály, vagyis az ellenőröknek kell-e egy órát várniuk, vagy csak emberiességből várható ez tőlük. Annyi biztos, hogy a nagyon szigorú WADA-szabályokat itthon nagyon keményen igyekeznek betartatni, jóval szigorúbban, mint bárhol. Ennek egyértelmű oka az, hogy a magyar olimpiai mozgalom nem szeretne átélni még egy olyan traumát, mint Athénban, ahol öt doppingeset született.

Bármikor rendelkezésre áll

A papírokra azt is odaírta az olimpiai bajnok úszó, hogy bármikor rendelkezésre áll, tíz nappal később mintát is adott - ennek eredménye várhatóan csak a jövő héten derülhet ki -, de ez sem menti a tettét, a másik aláírást.

Elgondolkodtató a szabályozás kapcsán, hogy ha nem találták volna az uszodában Kovácsot, akkor egy figyelmeztetést kapott volna, mert nem azon a helyen tartózkodott, ahol eredetileg megjelölte, de ezt sokkal könnyebb lett volna indokolni a Roger Moore-találkozóval, amit állítólag nem rögzítettek a jegyzőkönyvben.

Elnézést kér a főtitkár

A Magyar Úszó-szövetség elismeri a Magyar Antidopping-csoport erőfeszítéseit, és őszintén sajnálja, hogy bizonyos megnyilatkozások alkalmasak voltak a MACS egyes munkatársainak hiteltelenné tételére. A viták időszakában a két szervezet vezetője, Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója, és Ruza József, a MÚSZ főtitkára mindvégig egymást elismerve együttműködött.

A Magyar Úszószövetség munkatársai nevében ezúton is nyilvánosan elnézést kérek azokért a sajtóban is megjelent híresztelésekért, melyek hazugsággal vádolták meg a Magyar Antidopping-csoport vezetőjét, Tiszeker Ágnest.

A becsületesen készülő sportolók megvédése, a tiltott eszközökkel élők kiszűrése közös érdekünk, mely törekvés érdekében a MÚSZ ezután is minden segítséget megad a Magyar Antidopping-csoport felkészült képviselőinek.

Ruza József, Magyar Úszószövetség, főtitkár