Ha így megy tovább, kriketthatalom leszünk

2008.02.08. 17:54
Egy éve még csapatok sem voltak, idén már tízszereplős lehet a magyar krikettbajnokság. Egy lelkes angol kezdte, most legalább 150-en játsszák. A többség brit, indiai, pakisztáni, ausztrál, új-zélandi, de hamarosan egyetemen oktatják az egykori gyarmatvilág kedvenc sportját.

Akár száz évvel ezelőtt, amikor lelkes testnevelők, világot látott megszállottak terjesztettek el sportokat Magyarországon, tavaly itt élő britek vették a fejükbe, hogy megismertetik velünk a krikettet. Kívülről reménytelennek tűnhetett, de máris sokáig jutottak.

Néhány éve futballedzőként érkezett Magyarországra Andy Grieve, aztán a fiatalember Székesfehérvárra került. A Comenius Gimnázium nyári táborában, 2006-ban kezdte diákjainak megmutatni a krikettet, és őszre csapatot alapított. Grieve nem elégedett meg ennyivel, néhány brittel együtt márciusban elhatározták, krikettmeccseket fognak játszani.

Két húzóember: Andy Grieve és David Brown (fotók: hungary4cricket.com)

A magyarországi krikett legújabb fejezetében - már voltak megrekedt próbálkozások az elmúlt tíz évben - fontos helyszín lett a budapesti Beckett's söröző. Greive és társai ugyanis itt ültek össze, és itt lehetett nézni tavaly a világbajnokság mérkőzéseit.

Mi is ez a játék?

Mire megy ki? Az ovális, füves pályán játszott krikett egyfajta stratégiai labdajáték, amelynek szabályrendszere a legsokoldalúbbak közé tartozik. A baseballra enyhén hasonlító, csapatonként tizenegy játékos küzdelmére épülő sportág lényege, hogy van egy dobó, aki próbálja kiejteni az ütőt, az ütő pedig megpróbálja minél jobb helyre elütni a labdát. A dobójátékos csapattársai igyekeznek elkapni, megállítani az elütött labdát. A piros labda súlya 163 gramm, átmérője 229 mm, az ütő kb. 1 méter hosszú és 10 centiméter széles.
Hol? A dobások az ovális pálya közepén található, 22 yard (20,12 méter) hosszú és 10 láb széles (3,05 méter) ún. pitchen történnek. A pitch kiszárított füves terület, amelyen könnyebben pattan a labda, mint a sima füvön. Ez jelenti ugyanis a legnagyobb különbséget a baseball és a krikett között: A dobó általában lepattintja a labdát a földre, mielőtt az az ütőhöz ér.
Mit csinálnak az ütővel? Az ütő csapat játékosának célja, hogy a pálya széléig üsse el a labdát; ekkor ugyanis 4 pontot kap; ha a pályáról kiüti a labdát, akkor hatot. Az ütő csapat úgy is tud pontot szerezni, hogy az ütő játékos a pitch egyik végétől a másikig fut, és felváltják egymást a csapattársával. A szerzett pontok száma megegyezik a pitchen végigmenő futások számával. A pályán egyszerre két ütő játékos, 11 védekező játékos és 2 bíró van.
Mit csinálnak a dobók? A dobó csapat célja, hogy kiejtse azt az ütő játékost, aki éppen üt. Ezt sokféleképpen megteheti; a legegyszerűbben úgy, ha a labdával eltalálja az ütő mögött álló három, egymás mellett szorosan elhelyezkedő, hetven centi magas fadarabok egyikét, azaz a kaput (wicket). Mindkét csapat legalább egyszer üt és egyszer dob, mindkettő meghatározott számú overt (hat dobás) kell hogy dobjon. Az a csapat nyer, amelynek több ütőpontja gyűlik össze.
Hányféle? Maga a krikett három formátumban létezik: Az eredeti krikett ötnapos (fehér ruházat, piros labda), de a modern kor követelményeinek megfelelő egynapos (fehér labda, színes ruházat), és félnapos (2x20 over, azaz csapatonként 120 dobás) krikett is megjelent az elmúlt években.

Néhány héttel később, a Városligetben tartott edzésekkel a pályán is beindult a sportág. David Brown csapatot alapított Dunabogdányban, és a Genpact cégben dolgozó indiaiak is értesültek a történtekről. Szinte párhuzamosan ugyanis ők is elhatározták, krikettezni fognak.

A szálak végül összeértek, és május 5-én Újpesten, a Tungsram-pályán játszották először ezt a magyar szemnek furcsa játékot. Innen gyorsultak fel az események, mert egyre többen érkeztek: magyarok is, de itt élő indiaiak, pakisztániak, írek, új-zélandiak, ausztrálok és további angolok dettó. Alakultak a csapatok, és barátságos meccseken próbálták ki magukat.

"Elkezdtünk tanakodni azon, hogy szervezzünk-e bajnokságot. Tudtuk, hogy ez nem lesz hivatalos, de végül július közepén elindult" - idézte fel az első magyar krikettbajnokság kezdetét Török Gábor, a magyar válogatott csapatkapitánya, aki a Beckettsben talált rá az angolokra. Hat csapat vágott neki, Grieve iskolai csapata, a Genpact mellett a Városligetben kedvet kapók a Titanicban játszottak, indiaiak alkották a Crown CC-t, indult az ausztrál Andrew Leckonby által alapított Baggy Blues és a Dunabogdányban pályát is kialakító Brown egylete.

A bajnokság október elején ért véget, a döntőt a Crown nyerte a Genpact ellen. Az évet követő, a Taj Mahal étteremben tartott díjátadó esten az ausztrál és az indiai nagykövet is tiszteletét tette.

A magyarországi krikett ekkor már túl volt első nemzetközi meccsein is. Július elején, egy bécsi tornán a hat játékossal játszott verzióban próbálta ki magát a válogatott, majd szeptemberben, Szlovéniával játszott két meccset is. Török és bátyja, Tamás, valamint unokatestvére, Dávid mellett döntően külföldiek, angol, indiai és zimbabwei krikettesek játszottak. Ezek a nem hivatalos krikett-történelemben lesznek az első magyar válogatott szereplések, mert volt olyan játékos, aki hét évnél rövidebb ideje él Magyarországon, és így a nemzetközi szövetség szabályai szerint nem játszhatna a nemzeti csapatban. "Azért megvolt az a magyaros feeling. Eddig még csak vereségek jöttek össze, de helytálltunk" - állítja a csapatkapitány Török.

A magyar válogatott a bécsi tornán

Most már több mint 150-en kriketteznek Magyarországon, és az áttörést idénre tervezik. A többség itt élő külföldi, a magyarok egyelőre kisebbségben vannak.

"Azt akarjuk, hogy minél több magyar fiatal jöjjön. A műszaki egyetemen ősztől fel lehet venni krikettet testnevelésként, sőt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán már idén tavasztól indul az oktatás."

Várják tehát a magyar játékosokat. De mitől lehet vonzó ez a nekünk kicsit bonyolultnak tűnő, furcsa sportág?

"A krikett a legösszetettebb sport, amit ismerek. Labdajáték, ami elsősorban azoknak tetszhet meg, akik szeretik a kézzel művelt sportokat. Kell hozzá erőnlét, de nem kell csúcsatlétának lenni. Akik kedvelik a teniszt, a kézilabdát, esetleg a baseballt, azoknak ez újdonság, érdekesség lehet. Azt mondhatnám, ez egy mozgalmas sakk, mert fejben is ott kell lenni." Így érvelt Török, aki Ausztráliában ismerkedett meg a sporttal, és korábban baseballozott.

Akcióban a magyar bajnok Crown CC

Aki kedvet kap, annak eleinte befektetnie sem kell a szerelésbe. Bár már krikettbolt is működik Budapesten, a labdát, ütőt, a különböző védőket és kesztyűket ők biztosítják az érdeklődőknek.

"Csak annyi a probléma, hogy az időjárás miatt a krikett tavaszi-nyári sportág lesz nálunk, jó esetben tudunk októberig kint lenni. Ilyenkor marad a teremváltozat, ami jó, hogy van, de nem az igazi."

Márciusban ismét barátságos meccsekkel kezdődik a szezon. Az idei bajnokság előreláthatóan tízcsapatos lesz, az is elképzelhető, hogy két osztállyal indul áprilisban. Török is "elhagyta" csapatát és klubot alapított, Dunamenti Kenguruk néven. Hivatalosan megalakul a szövetség is, és már biztos, hogy külföldi csapatok turnéznak Magyarországon, amelyekkel barátságos meccseket játszanak.

Meglehet, idén több százan fognak már krikettezni, mert a magyarok csábítása mellett sorra jönnek az angolok, indiaiak, akik szeretnék újra játszani a sportot.

Ahol beelőzi a focit

A körülbelül nyolcszáz éves és a brit szigetekről származó krikett ma már nem Angliában a legnépszerűbb sportág, az egykori gyarmatokon lelkesednek érte a leginkább. India és Pakisztán mellett Bangladesben és Sri Lanka szigetén is fanatikusan játsszák és több száz millióan nézik a krikettet. A sportág népszerű Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában és a Karib-tenger egyes szigetein. A futball iránt teljesen érdektelen Indiában ez a nemzeti sport, és általában jó alapot ad arra, hogy az egyébként ellenségnek tekintett Pakisztánnal kulturált keretek között küzdjenek meg.