Szávay a világelsőre pályázik

2008.02.11. 15:15
A világranglista tizennyolcadik helyére előrelépő Szávay Ágnes Antwerpenben játszik a héten, ha két meccset nyer, akkor letesztelheti, milyen erőben van a rangsor legjobbja, a belga Justine Henin.

Az elveszített párizsi döntő után rögtön útra kelt Szávay Ágnes, és még vasárnap este megérkezett következő versenyének színhelyére, Antwerpenbe. Az egyik leggazdagabb belga városban szintén 600 ezer dollár összdíjazású tornát rendeznek, és az időközben a világranglista 18. helyére előrelépő magyar játékost a hatodik helyen emelték ki.

Ez a helyezés egyúttal azt is jelenti, hogy az első kiemelt ágára került, aki jelen esetben a világranglista vezetője, Justin Henin. Henin legutóbb 2003-ban állt rajthoz ezen a tornán - egy év múlva megbetegedett -, de szinte biztos, hogy telt házat vonz.

Szávay, mint blogjában írta, nagy álma teljesülne, ha játszhatna vele. Előbb azonban ki kell ütnie a görög Eleni Daniilidut kedden, aki vírusos fertőzése miatt visszalépett Párizsban. Legutóbbi meccsük keserű emlék, hiszen Szávaynak sérülése miatt fel kellett adnia a szeptember végi szöuli összecsapást 1:1-es játszmaállásnál, az elsőt 6:4-re nyerte, a másodikat 7:5-re elbukta. Daniilidu pillanatnyilag a rangsor 35. helyén áll.

Utána Katerina Bondarenko következne, aki a harmincnyolcadik a ranglistán, és kellemetlen ellenfél. A harmadik fordulóban pedig jöhetne Henin. Az alsó ágon Anna Csakvetadze a második kiemelt, vele csak a döntőben mérkőzhetne újra.

Szávay megerősítette, boldog, hogy döntőbe jutott, mindent beleadott, de ennyi jött ki belőle, a harmadik szettre már nem tudta a lépést tartani riválisával. Ehhez hozzájárult, hogy a döntő pillanatokban rosszul döntött, a 2:2 utáni játékban nem tudta kihasználni esélyeit.