Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Görbiczéket simán átdobták Bukarestbe

2008.03.21. 16:23
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) döntése értelmében nem Franciaországban játszik a jövő heti olimpiai selejtezőben a magyar csapat, hanem Romániában. Amellett, hogy a románok erősebbek a franciáknál, a lengyelek is jobbak a korábban várt bármelyik afrikai csapatnál. Őket kell legyőzni - legutóbb szűken sikerült -, hogy a négyfős csoport második helye meglegyen.

A magyar női kézilabda-válogatott is áldozatául esett a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatának. A CAS kimondta, hogy Dél-Korea válogatottja egyelőre nem résztvevője a pekingi olimpiának, mert ha a selejtezőt el is csalták, érvényben marad a kazahok tornagyőzelme, azaz ők már biztosan ott lesznek Kínában.

Dél-Korea ellenben olimpiai selejtezőre kényszerült, a franciákkal kell játszaniuk, ennek a csoportnak lett volna tagja a vb-n csalódást keltő és csak a nyolcadik helyen végző magyar válogatott, amely innen átkerül Romániába.

Csütörtök este még azt az értesítést kapta a hazai szövetség, hogy minden marad a régiben, és Franciaországba kell menni, Kongóval és Japánnal játszani, ám péntek délelőtt szóban azt közölték Sinka László főtitkárral, hogy mégis Romániába. "Hivatalos értesítést még nem kaptunk, de szóban már közölték, ez a valós csoportbeosztás" - mondta a sajtófőnök Ballai Attila.

"Durva az IHF intézkedése, hogy egy héttel a három torna előtt borít minden előzetes programot, ám értesülésem szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kötelezte erre" - mondta az MTI-nek Sinka.

A házigazda románok mellett Lengyelország és Japán bővíti négyesre a csoportot. Mindkét ellenfelet legyőzték Görbiczék a decemberi vb-n, de nyögvenyelős meccset játszottak velük, a lengyelek vezettek is félidőben. Végül a lengyelek ellen két, a japánok ellen négy gól lett a különbség. Most újra nyernünk kell ellenük, vagy esetleg a rendezőt, a vb-negyedik Romániát kell felülmúlni. (A vb-n őket is sikerült legyőzni.) A négyből két gárda juthat ki Pekingbe.

A két hónapja kinevezett kapitány, Hajdu János dolgát nehezíti, hogy a védekezés alapembereinek szánt Pigniczki Krisztina és Tomori Zsuzsa biztosan nem játszhat sérülés miatt. Pálinger Katalin bokája sem százszázalékos, de ő vélhetően rendbe jön, és vállalhatja a három sorsdöntő meccset. Hajdu ellenben nem bosszankodik, igaz most már a lengyelekre kell fókuszálnia.

A másik két selejtező résztvevői: Németország, Kuba, Horvátszág, Svédország (Lipcse), illetve Franciaország, Dél-Korea, Elefántcsontpart, Kongó. Mindkét négyes jóval könnyebb a román-magyarnál.