Görbiczék továbbjutni mennek Bukarestbe

2008.03.26. 13:45
A magyar női kézilabda-válogatott a hét végén Romániában játszik olimpiai selejtezőt. A románok odahaza veszélyesek, a lengyelek is jók, a japánok gyorsak, de tovább kell jutni.

A magyar női kézilabda-válogatott egyértelmű célja, hogy a hétvégi bukaresti olimpiai selejtezőt sikerrel véve részt vehessen a pekingi játékokon. Ezt Sinka László, a magyar szövetség főtitkára jelentette ki a csapat tatai edzőtáborában tartott sajtótájékoztatóján, az elutazás előtt.

"Rendkívül izgalmasan alakultak az elmúlt napok, hiszen a nemzetközi és az ázsiai szövetség nézeteltérése miatt múlt pénteken át kellett alakítani a kvalifikációs csoportokat. Így nem Franciaországban, hanem Bukarestben kell pályára lépnünk, a lehető legnehezebb csoportban, ahol a házigazdák mellett a lengyel és a japán válogatott lesz az ellenfél, és csak az első két együttes utazhat Kínába" - mondta, hozzátéve: több szövetség is tiltakozott, hogy az utolsó pillanatban módosították a programokat, de a magyarok ezt nem tették meg.

"Egyrészt nem mi vagyunk a csoport rendezői, másrészt úgy ítéltük meg, hogy a célra, az olimpiai kijutásra kell összpontosítani, és nem akartuk megzavarni a felkészülést. Igyekeztünk nyugodt körülményeket biztosítani - fogalmazott Sinka. - Szeretnénk, ha folytatódna a jó sorozat, és 1996, 2000 és 2004 után ismét ott lennénk az olimpián."

Hajdu János szövetségi kapitány - akinek ez lesz az első fontosabb tornája - kitért rá, hogy nyolc nap alatt kell felkészülni a csapat életének egyik legfontosabb mérkőzéssorozatára. "Sajnos Mehlmann, Tomori és Pigniczki kidőlt a sorból sérülés miatt, és azzal, hogy új ellenfeleket kaptunk, rengeteg munka veszett kárba. A csapat hozzáállása ugyanakkor nagyon profi volt, bízom a jó szereplésben és a továbbjutásban" - jegyezte meg a kapitány.

Ami az ellenfeleket illeti, a decemberi világbajnokságon mindhárom csapattal találkoztak a magyarok Franciaországban. A japánok ellen négy, a románok ellen három, a lengyelek ellen két góllal nyert az akkor még Németh András dirigálta gárda. A tájékoztatón elhangzott: a románok - különösen otthon - kimondottan veszélyesek, a lengyelek az utóbbi időben sokat fejlődtek, a japánok gyorsak, jól cseleznek, így egyik meccs sem lesz könnyű.

Az utazók listája, kapusok: Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Herr Orsolya (Győr); balszélsők: Vérten Orsolya (Győr), Juhász Gabriella (Budapest Bank-FTC); balátlövők: Tóth Tímea (Hypo NÖ), Szűcs Gabriella (DVSC-Aquaticum); irányítók: Görbicz Anita (Győr), Ferling Bernadett (Dunaferr), Szucsánszki Zita (FTC); jobbátlövő: Hornyák Ágnes (Győr); jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC), Lovász Zsuzsanna (Dunaferr); beállósok: Szamoránsky Piroska (FTC), Borbás Rita (Dunaferr).

A program

péntek: MAGYARORSZÁG-Lengyelország 14 ó, Románia-Japán 16 ó
szombat: Lengyelország-Japán 14 ó, Románia-MAGYARORSZÁG 16 ó
vasárnap: MAGYARORSZÁG-Japán 14 ó, Románia-Lengyelország 16 ó