Mire megyünk Pekingben?

2008.04.30. 14:32
Száz nappal a pekingi olimpia előtt a magyar csapat létszámban egyre izmosodik, de lesznek nagy hiányzói is. A csapat vezetője, Molnár Zoltán szerint csak a cselgáncs fejlődik, a többi sportágat a szinten tartás jellemzi. Meglepetések lehetnek, várjuk is, de egyelőre a pólócsapat kijelölése hoz izgalmakat, illetve az, hogy a nagy esélyesek közül egészséges lesz-e mindenki. A vívók és a lövészek már tesztelték a helyszíneket, előbbiek a hidegre panaszkodtak, utóbbiak nem észlelték a szmogot.

Egy évvel a nyolcas számmisztika jegyében kezdődő pekingi olimpia előtt azt írtuk, Kína nemcsak beleszólhat az amerikai-orosz versengésbe, de akár hatvan első hellyel az élen is végezhet. Fél évvel ezelőtt azon tanakodtuk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál nem volt-e túl visszafogott, amikor hat aranyérmet jelölt meg realitásként, illetve arra is kitértünk, kik lehetnek a magyar bajnokok.

Száz nappal a megnyitó előtt az olimpiai láng útja, valamint a tibeti tüntetők uralják a tudósításokat, pedig lényeges dolgok történtek itthon is. Nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a MOB állást foglalt a részvétel mellett, sokkal inkább arra: a sportolók kisebb zökkenők után hozzájuthattak pénzükhöz, és most már semmi más nem lebeghet a szemük előtt, mint a kínai főváros, no meg az a húszmillió forint, ami a győzelemért jár, és amivel megalapozhatják jövőjüket.

A magyar csapat létszáma április végére 146 főre duzzadt, ha ehhez a hátralévő versenyeken még jön harminckét versenyző, akkor a nehézségek, a neves hiányzók ellenére a magyar küldöttség legalább akkora lesz, mint Sydneyben volt. A csapat vezetője, Molnár Zoltán nem ennyire optimista, azt gondolja, százhetven sportoló jelentős eredmény lenne.

Kvótások:

Asztalitenisz: Tóth Krisztina (egyéni) Birkózás: Lőrincz Tamás (kf. 66kg), Bácsi Péter (kf. 74kg), Fodor Zoltán (kf. 84kg), Deák Bárdos Mihály (kf. 120kg), Hatos Gábor (szf. 74kg) Evezés: Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúly, kétpár) Cselgáncs: Ungvári Miklós (66kg), Hadfi Dániel (100kg), Bor Barna (+100) Csernoviczki Éva (48 kg), Baczkó Bernadett (57kg), Mészáros Anett ( 70 kg) Kajak-kenu: (ők vívták ki, de nem névre szól)
Férfiak: Benkő Zoltán (K1 1000m), Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (K2 500m és 1000m), Vereckei Ákos (K1 500m és K4 1000m), Gyökös Lajos, Kökény Roland, Horváth I. Gábor (K4 1000m), Vajda Attila (C1 1000m), Kozmann György, Kolonics György (C2 1000m)
Nők: Kovács Katalin (K1 és K4 500m), Paksy Tímea, Benedek Dalma (K2 és K4 500m), Fazekas Krisztina (K4 500m) Kerékpár, országúti verseny: Bodrogi László (időfutam, mezőny-verseny), Kusztor Péter (mezőny-verseny) Hegyi kerékpár: Parti András Kézilabda: női válogatott (14 fő) Műugrás: Barta Nóra, Kormos Villő, Öttusa, Férfiak: Horváth Viktor, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Németh Róbert Nők: Vörös Zsuzsanna (Egy nemzet maximum két-két sportolót indíthat az olimpián) Ökölvívás: Bedák Pál (48 kg), Kalucza Norbert (51 kg), Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg), Szellő Imre (81kg) Súlyemelés: 1 férfi versenyző Sportlövészet, férfiak: Sidi Péter (puska számok), Gerebics Roland (dupla trap) Nők: Tóth Anita (puska számok), Csonka Zsófia (pisztoly számok), Igaly Diána (skeet) Torna: Gál Róbert (férfi egyéni összetett), Böczögő Dorina (női egyéni összetett) Vitorlázás, férfiak: Gádorfalvi Áron (szörf, RS:X) Nők: Detre Diána (szörf, RS:X), Berecz Zsombor (Laser) Vívás: Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó (párbajtőr egyéni), Nagy Orsolya (kard egyéni) Férfi kard egyéni és csapat (Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Lengyel Balázs, Lontay Balázs, Decsi Tamás; egy versenyző kimarad) Férfi párbajtőr egyéni és csapat (Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván) Női tőr egyéni és csapat (Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Ujlaky Virgine), Vízilabda: férfi és női válogatott (13-13 fő)

A létszámnak semmi jelentősége, ha az esélyesek hozzák magukat, ha három vagy négy sportág jól teljesít, még eredményesebbek is lehetünk, mint a legutóbbi két olimpián, amelyeken egyaránt nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérem volt a termés.

Molnár a cselgáncsot emelte ki mint az elmúlt évek egyetlen pozitívumát a magyar sportban. Úgy véli, kajak-kenuban és vívásban szinten tartás zajlik, a többi olimpiai sportág pedig visszaesett.

Valószínűleg nem lenne kockázatos kijelenteni, hogy az egyik meglepetésember is a cselgáncsozók közül kerülhet ki, hiszen Athénhoz képest a létszámuk megháromszorozódott. Kettő helyett most hatan utaznak. A három férfi vagy a három nő közül bármelyik érmes lehet. Ennek a sportágnak is vannak érdekességei, például ha megsérülne a százkilós Európa-bajnok Hadfi Dániel, akkor egyetlen olimpiai bajnokunk, a pár éve visszavonult, de még edzésben lévő Kovács Antal készülhetne.

Vívásban egy fegyvernemben nem lesz magyar szereplő, ez a férfi tőr, ebben semmi meglepő sincs, a többiben viszont valamennyi éremesélyes. "Kisimult a szőnyeg a lábunk alatt" - értékelte szakágát a kardozó Nébald György. Jelezve, a tavaly vb-címet szerzett férfi csapat esélyes, egyéniben pedig Nemcsik Zsolt az, akinek remélhetőleg nem súlyosbodik a térdsérülése, és legutóbbi ezüstje után még egyet lép előre.

Mivel a férfi párbajtőrözőknek csak az arany hiányzik a gyűjteményükből, és ezt el is mondják, alighanem az ország jelentős része szorítani fog értük. Női tőrben Mohamed Aida immár negyedik olimpiájára utazik, és mivel eddig érem nélkül maradt, szeretne végre egyet. A csapatnak a végső győzelemre is van esélye.

A vívók áprilisban tesztelték a csarnokot, panaszkodtak keveset a hidegre, a távolságokra, de a legnagyobb gondot a tartalék versenyző bevetése jelentheti, mert ő nem lakhat a faluban, és a lelátóról kell csatlakoznia esetleges csere esetén.

Az elmúlt két olimpián legjobban teljesítő kajak-kenuban nagyon sok vitatott kérdés van, a következő egy hónapban ezekre választ kaphat a kapitány, Angyal Zoltán, akinek három aranyéremmel minden álma valóra válna. A sportág erőviszonyaira jellemző, hogy a legutóbb duplázó Janics Natasára kevesen fogadnának, igaz, ő maga mondta, hogy négy éve is reménytelen helyzetből vágott neki, és helyzetét most jobbnak ítéli, mint amilyen akkor volt.

A sportágban szokatlan, hogy délután rendezzék mindkét versenynap döntőit, de Pekingben így tesznek, így magyar idő szerint fél kilenckor lehet izgulni.

Úszásban az athéni ezüstérmes Gyurta Dániel riválisai nagyon megerősödtek, Cseh László meg a korszak zsenijével kényszerül felvenni a versenyt, és nincs kétsége afelől, hogy az amerikai Phelps jó erőben lesz, így nem is szeretne esélyekről beszélni.

A pillangózó Kovács Emesére már figyelnek az amerikaiak és az ausztrálok egyaránt, mert a tizenhét éves reménység olyan időt úszott, amelyikre figyelni is kell, különösen, ha tudjuk, mindössze tizenhét éves, és az Eb-n ezüstérmet nyert. Úgy véli, képes még fejlődni, világrekord körüli időt is produkálhat.

Öttusában az amerikai tévétársaságok rendre magyar győzelmet tippelnek, a sportágat magyar felségterületnek tartják, és bárki is induljon a férfiaknál vagy a nőknél, mindenképpen nyerhet. A tavaly mindent hozó Horváth Viktornak viszont még hazai ellenfeleivel is meg kell küzdenie a nyári csapatkijelölésig.

Meglepetésember lehet a kerékpáros Bodrogi László, aki a múlt héten felmérte a pekingi terepet, vagyis meglehetősen komolyan gondolja, hogy az országúti versenyben ott szeretne lenni az érmek elosztásánál. Birkózásban ugyanúgy kitűnhet valaki, mint Athénban Majoros István. Evezésben Varga Tamás és Hirling Zsolt világbajnokságot nyert, ha jó formában lesznek, minden lehetséges.

Ökölvívásban öten vívták ki a jogot, az ötvenegy kilós Kalucza Norbert nagy tehetség, megcélozta az első helyet, Varga Miklós is ügyes, a kis súlycsoportokban is könnyebb az érvényesülés, ráadásként egyelőre nincs komoly kínai versenyző.

A lövészek is jártak már a létesítményekben tavasszal, a címvédő Igaly Diána a szmogot alig észlelte, ez is jelzi, hogy a város különböző részein eltérő a szennyezettség. A szmog miatt vélhetően még páran lemondják a részvételt a tízezres világklasszis etióp futó Gebrselassie mintájára.

Az alapsportágnak számító atlétikában a magyarok közül Zsivoczky Attila vagy a dobók némelyike lehet harcban a pontszerző helyezésekért. A két korábban eltiltott atléta, Annus Adrián és Fazekas Róbert egyelőre távol van a szinttől, bár július közepéig még van idejük, hogy megdobják. Igaz, előtte vissza kell fizetniük a perköltséget a Sportdöntőbíróságnak, mert azzal még lógnak.

Szintesek:

Atlétika: (Adott versenyszámban maximum 3 "A" szintes, vagy 1 "B" szintes sportoló nevezhető)
Férfiak, "A" szintet elérők: Kővágó Zoltán és Máté Gábor (diszkoszvetés), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Zsivoczky Attila (tízpróba)
"B" szintet elérők: Kiss Dániel (110m gátfutás), Czukor Zoltán (50km gyaloglás), Kürthy Lajos (súlylökés), Olteán Csongor (gerelyhajítás)
Nők, "A" szintet elérők: Orbán Éva (kalapácsvetés) Kálovics Anikó (maratoni futás), Rakonczai Bea (maratoni futás), Teveli Petra (maratoni futás)
"B" szintet elérők: Molnár Krisztina (rúdugrás), Vári Edit (100m gátfutás), Petráhn Barbara (400m síkfutás), Győrffy Dóra (magasugrás)

Úszás: (Adott versenyszámban maximum 2 "A" szintes, vagy 1 "B" szintes sportoló nevezhető)
Férfiak, "A" szintet elérők: Gyurta Dániel (200m mell), Kerékjártó Tamás (200m pillangó, 200m és 400m vegyes), Cseh László (100m és 200m hát, 200m pillangó, 200m és 400m vegyes), Verrasztó Dávid (400m vegyes), Kis Gergő (1500m gyors, 400m vegyes), Bodor Richárd (100m mell), Rudolf Roland (200 hát)
"B" szintet elérők: Cseh László (200m gyors, 100m pillangó), Kis Gergő (400m gyors), Takács Krisztián (50m, 100m gyors) Balog Csaba (100 hát), Madarassy Ádám (100 pillangó)
Nők, "A" szintet elérők: Kovács Emese, Boulsevicz Beatrix (200m pillangó), Szepesi Nikolett (100m és 200m hát), Verrasztó Evelyn (200m hát, 200m vegyes), Hosszú Katinka (200m és 400m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (400m vegyes)
"B" szintet elérők: Verrasztó Evelyn (50m, 100m, 400m és 800m gyors), Mutina Ágnes (200m gyors), Tompa Orsolya (100m pillangó), Bor Katalin (200m mell)

Asztaliteniszben a budapesti pótselejtezőn csatlakozhat Tóth Krisztina mellé Póta Georgina és Lovas Petra, ami egyszersmind azt is jelentené, hogy csapatot nevezhetnénk.

A vízilabdázóknál már megtörtént a csoportbeosztás, így arról lehet találgatni, szerencsés-e, ahogy alakult, vagy talán jobb lett volna, ha a szerbekkel már a csoportban összekerül Kemény Dénes csapata, ami Athénban bejött. Ennél fontosabb, hogy csoportelsők legyenek, mert rápihenhetnek az elődöntőre. Ugyanez érvényes a nőkre is, rájuk talán még jobban, hogy rögtön az elődöntőbe kerüljenek a négyes első helyezettjeként, mert a másik ágon ádáz küzdelem bontakozhat ki.

Pillanatnyilag az izgalmakat az okozza, kik maradnak ki a csapatból, utazhat-e Fodor Rajmund, esélyt kap-e a harmadik olimpiai bajnoki aranyra. Kemény Dénesnél körülbelül öt fix hely van, de még nem fedte fel lapjait. Eddig sértődés nélkül vette tudomásul mindenki, hogy lejárt az ideje, szinte biztosan így lesz ezúttal is, ideje lenne megtörni az ezüstsorozatot. Keménynek tizenhárom játékost kell választania, ami nehézség a vb-hez képest, mert ott ketten pihenhetnek, de itt nincs lehetőség cserére.

A női kézilabdában még várni kell a csoportbeosztásra, a csapattól a továbbjutás kötelező a hatosból, a nyolc között pedig nincs olyan ellenfél, amelyet ne lennének képesek legyőzni. Rájuk a tétel fordítottja is igaz, bárkitől ki tudnak kapni, Hajdu János szövetségi kapitány ennek megváltoztatását, jó irányba fordítását nevezte legfontosabb feladatának.

Hajdu visszahívhat játékosokat, akikkel több variációt játszathat, és ha a kulcsemberek gólerősek lesznek, és megértik egymást a pályán, Pálinger pedig szokott teljesítményét hozza, minden elképzelhető.

 

Óvakodj a víztől!

Az olimpiai falu területe fele az athéninak, 6-9 emeletes, minden igényt kielégítő, légkondicionált épületekben szállásolják el a sportolókat. A magyaroké a B7-es, kilencemeletes épület két lépcsőháza lesz, amely távol esik a zajosabb részektől, mégis kényelmesen elérhető az összes fontos belső létesítmény. A falu lakóinak nem ajánlják, hogy a csapvizet mosakodáson kívül másra használják, még fogmosásra sem, üveges víz ugyanakkor korlátlan mennyiségben áll majd rendelkezésre. Egyébként az olimpiai faluban minden a sportolók kényelmét fogja szolgálni. Az étterem 5000 főt fogad be, az internetkávézó mind a huszonnégy órában látogatható. A belső fodrászat ingyenes lesz a sportolóknak és kísérőiknek, szeszes italt viszont nem árusítanak.