Gyöngyi
9 °C
9 °C

Világszínvonalú a pekingi olimpiai falu

2008.05.09. 12:39
A Magyar Olimpiai Bizottság Pekingben tartózkodó vezetői elégedettek, az olimpiai falut hasonlítani sem lehet a korábbiakhoz. Kevesebb orvos utazik a magyarokkal, de remélik, ez nem jelent gondot. A létesítmények ultramodernek, az utolsó simításokat végzik rajtuk.

A pekingi olimpia előkészületeinek hajrájában kezd kirajzolódni a majdani versenyek központi színtere, az úgynevezett Olimpic Green, egyre-másra öltenek testet az olykor futurisztikus, de minden esetben ultramodern létesítmények.

A néhány hete átadott Vízkocka és a megnyitónak, a záróünnepségnek, valamint az atlétikai versenyeknek otthont adó Madárfészek látványos tömbje alapvetően határozza meg az ötkarikás központ látványát, de az ezek tőszomszédságában található Nemzeti Fedett Csarnok is lenyűgöző. Utóbbi - az egyetlen új építmény, amely kínai tervező elképzelései alapján valósult meg - a torna- és trambulinversenyeknek lesz a helyszíne, és a kézilabdatornák döntőit követhetik itt figyelemmel a szurkolók, alkalmanként huszonkétezren.

Ezen a területen található az a szintén méretes épület - hivatalos nevén Nemzeti Konferencia Központ -, amelynek negyedik emeletén elfér egy hatezer néző befogadására alkalmas, tágas terem, a vívóversenyek, illetve az öttusavívás és -lövészet leendő otthona.

A központi építményektől néhány percre van a felújított Jing Tung (Yingdong) uszoda (vízilabda, öttusaúszás), a külsőre hasonló központi olimpiai spotcsarnok (kézilabda), a központi olimpiai stadion (labdarúgás, öttusalovaglás, -futás) és a teniszközpont.

"Nagyon komoly a változás az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest is. Úgy látszik, a szervezők tényleg odafigyeltek arra, ami a nemzeti olimpiai bizottságok szövetségének (ANOC) áprilisi tanácskozásán kritikaként megfogalmazódott" - osztotta meg benyomásait Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára.

A MOB-delegáció a héten az olimpiai kiutazás előtti utolsó egyeztetéseken esett át Pekingben. Molnár Zoltán csapatvezető elmondása szerint minden tervezett feladatot elvégeztek a háromnapos kint tartózkodás során.

"Minden várakozást felülmúl az olimpiai falu színvonala, egyszerűen nem is lehet hasonlítani a korábbiakéhoz" - emelte ki. "Ami számunkra fontos, sikerült elérni, hogy olyanok kerüljenek mellénk, a mi blokkunkba, akik szintén versenyezni jönnek az olimpiára. Az oroszokkal és a balti államok képviselőivel lakunk együtt."

Tállay András, a magyar orvoscsoport vezetője arról számolt be, hogy meglehetősen nehéz lesz minden igényt kielégíteni, illetve időnként komoly feladatot jelenthet a beosztás elkészítése.

"Athénban harmincöten voltunk, most az előzetes számolgatások alapján úgy gondoltuk, huszonhat fővel már meg tudjuk oldani a feladatokat, ehhez képest a versenyzői csapat létszámából adódóan velem együtt tizennyolcan lehetünk majd itt, orvosok, masszőrök, illetve terapeuta és pszichológus. A legnagyobb nehézséget az okozza, ha egyszerre sok helyszínen lesz magyar érdekelt."

A MOB-küldöttség kilátogatott a Sunji (Shunyi) evezős és kajak-kenu pályára is. A helyi prezentációból kiderült, hogy a létesítményben huszonegy ezer néző kísérheti figyelemmel az eseményeket.

A magyarok gondoltak arra is, hogy a vendégek mindegyike esetleg nem bírja végig az egyébként ízletes helyi kosztot, ezért a tatai edzőtábor séfjétt "szerződtettek", aki április, májusban egy hónapon át oktatta a helyieket a magyar konyhaművészetre, egyúttal pedig igyekezett fellelni a lehetséges beszerzési helyeket. Az elért eredményt tesztvacsorán prezentálta a MOB elöljáróinak, illetve helyi vendégeknek.