Befürödtek a kvótára hajtó magyarok

2008.05.16. 21:29
Fürdök Gábor (C-1), Molnár Péter (K-1) és a Szalay Tamás, Papp Sándor (K-2) duó sem jutott be a döntőbe a péntek délutáni 500 méteres középfutamokból a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon, ezzel mindhárom egység elvesztette az esélyét arra, hogy újabb kvótát szerezzen Magyarországnak. Így maradt a férfiaknál hét hely, a kenusoknál pedig három, Vajda Attilának vélhetően dupláznia kell Pekingben egyéniben.

Elsőként Fürdök szállt vízre a szemerkélő, majd később egyre erősödő esőben. Az egyéniben rég látott versenyző keményen küzdött ugyan, de a továbbjutást érő első három hely valamelyikét nem sikerült elérnie, csak ötödik lett.

"Nagyon lötyögős itt a víz, nem fekszik nekem ez a pálya. Talán ha egy hónappal később rendezték volna az Eb-t, jobban szerepelek, hiszen én mindig később lendülök csak formába" - mondta a Démász-Szeged 34 éves kenusa, aki eredményével csak a B döntőbe került.

Ugyanígy járt a K-1-ben indult, mindössze 21 éves Molnár Péter is, akinek túl erős volt a középfutam mezőnye, esélye sem volt az élbolyba kerülni, s csupán hatodikként ért a célba.

A férfiak K-2-es számában érdekelt Szalay és Papp esetében az már a csütörtöki előfutam során kiderült, hogy a kvóta kiharcolásához óriási bravúrt kellene véghez vinniük. A középfutamban aztán korukhoz képest - 19, illetve 20 évükkel a harmadik legfiatalabbak a mezőnyben - remekül küzdöttek, de nem sikerült beverekedniük magukat az első háromba, ötödikek lettek, s ezzel ők is a B döntőben folytathatják.

"Egyáltalán nem vagyok csalódott, a fiúk hozták a tőlük elvárhatót. Ezzel mindhárom egység elvesztette az esélyét, hogy újabb kvótákat szerezzen, de vannak még olyan számok, amelyekben gyűjthetünk" - mondta az Angyal Zoltán szövetségi kapitány. A kapitény előzetesen azt mondta, minden szakágban jó lenne kvóta, de ez már nem jöhet össze

A pekingi indulási jogok gyarapítása szempontjából szerepet már nem játszó C-2-ben a világbajnoki címvédő Kozmann György, Kolonics György kettős - amely a tavalyi Eb-t bronzérmesként zárta ebben a számban - az előfutamban elért ötödik hely után javított, és magabiztos versenyzéssel megnyerte futamát. A klasszis páros ezzel készülődhet a döntőre.

Ezen a távon Kovács Katalin (K-1), a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó (K-2), valamint a női négyes (Paksy Tímea, Kozák, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina) már a csütörtöki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, férfi K-4-ben (Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor) és C-4-ben (Joób Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál, Horváth Gábor) pedig a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek.

A pénteki programot a férfi K-4 1000 m középfutamai zárták (a magyarok itt sem gyűjthetnek már további kvótákat): az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok Kammerer vezette Kammerer, Kucsera, Benkő, Kadler összeállítású magyar hajó a szlovákok mögött másodikként zárva, biztosan jutott a végjátékba.

Szombaton 10:35 órától az 1000 méteres és a női, illetve férfi K-4 500 m-es döntőket rendezik az Eb-n (minden számban lesz magyar hajó), 14 órától pedig a 200 m-es elő- és középfutamok következnek.