Medencébe dobták a tervezőt az öttusázók

2008.05.26. 20:41
Egy kilométer sugarú körön belül rendezik meg csütörtöktől a Puskás Stadion körül az öttusa-világbajnokságot. A szervezők mobil uszodát is építettek, a tervező - nem önszántából - ki is próbálta. A magyarok a lehetséges hatból két aranyat céloztak meg, de ez akár több is lehet. Kilenc éve Vörös és Balogh is nyert, most újra jó formában lesznek.
eb szepsegverseny
Versenyre várnak, nem repülőre (galéria)

Vörös a hazai pálya előnyeiről beszélve azt emelte ki, hogy a közönség itt tényleg segíthet, különösen a futásnál, de előtte a vívásban, vagy akár még a lovaglásban is. Gyenesei Leila, a frissen kinevezett önkormányzati miniszter, Gyenesei István lánya nem tagja a csapatnak, egyéni induló lesz, de nem tett le arról, hogy a 2006-os téli olimpia után, ahol sífutóként szerepelt, egy nyárin is részt vegyen. Ehhez jól kell szerepelnie, előre kell lépnie a világranglistán.

A nemzetközi szövetség elnöke, Klaus Schormann öttusastadionnak nevezte a frissen mobil lelátókkal körülölelt területet, és mint mondta, jól meglepték a szervezők, mert arra nem számított, hogy ilyen uszodát építenek.

"Érkezésem után azt tapasztaltam, hideg a vize, most már úgy érzem, melegszik, így nem foszthat meg senkit attól, hogy kivételes eredményeket érjen el. Tavaly Németország dominált Berlinben öt éremmel, idén várhatóan a magyarok mutatják meg, hogy ebben a környezetben milyen nagyszerűen teljesítenek" - közölte Klaus Schormann.

A hazai szervezők bíznak abban, hogy akár kilencezren is megtekintik a hétvégi eseményeket, kivált, ha a jó idő marad. Kilenc éve a Margitszigeten az első nap esett, utána viszont napsütésben örülhettek a szurkolók az aranyérmeknek.

A magyar csapat tagjai:

Nők: Máthé Vivien, Tóth Adrienn, Vörös Zsuzsanna (csapat), Gyenesei Leila (egyéni induló), Kovács Sarolta (váltóban)
Férfiak: Balogh Gábor, Horváth Viktor, Marosi Ádám (csapat), Fülep Sándor (egyéni induló), Tibolya Péter, Kasza Róbert (váltó)