Olimpiai bajnokok szemben a törvénnyel

2008.11.08. 08:42 Módosítva: 2008.11.08. 13:04
Ötéves fegyházbüntetést, mint Farkas Péter, még egyetlen olimpiai bajnok sem kapott. Farkas előtt bajba került már Balczó András is, Kolozsváron tartóztatták le csempészés vádjával, végül nem engedték ki az 1964-es olimpiára. Kósz Zoltán garázdasági ügye folyamatban van, Növényi Norbertet felesége jelentette fel. Hódosi Sándor egyik társa szerint bujkál. Tény, hogy nem jelentkezik életjáradékáért.

Farkas Péter mellett több olimpiai bajnok is összeütközött már a törvénnyel, de olyan súlyos büntetést, mint Barcelona bajnoka, még senki sem kapott. Farkast 2004 októberében tartóztatták le kábítószerrel való visszaélés gyanújával, hétfőn hirdették ki az első fokú ítéletet, öt év fegyházat kapott. Korábbi felfüggesztett büntetése is életbe lépett, ezért még egy év börtön is várna rá. Ha előkerül, mert az ítélethirdetés előtt elhagyta a bíróság épületét.

D  AS20081103004

A birkózók közül többen kerültek bajba. Sike András egy év öt hónap felfüggesztett börtönt kapott 1999-ben. Két lakás- és kölcsönügyletben játszott zavaros szerepet, pénzbüntetést is kiróttak rá. Korábbi felesége súlyosabb büntetést kapott, de ő sem letöltendőt.

Sike azóta példás magaviseletet mutat, edzőnek is a legjobbak közé tartozik. Tanítványai közül Bácsi Péter idén Európa-bajnok lett, Fodor Zoltán ezüstérmes lett az olimpián. Ha Bácsi jobban koncentrál, ő is érmes lehetett volna Pekingben, a bronzmeccsén azonban buta hibát követett el, és ötödik lett.

Majoros István ittasan karambolozott, nem hagyta, hogy megszondázzák, ezért előállították. Majoros elismerte, hibázott. „Mazdájával áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött egy teherautóval, majd egy másik autóval” – mondta a rendőrségi szóvivő 2006 áprilisában. Majoros nagyon örült annak, hogy senki sem sérült meg, ítéletéről egyelőre nincs hír.

Növényi Norbertet egykori felesége jelentette fel idén áprilisban, Moszkva bajnokát gyanúsítottként hallgatták ki. „Szörnyen megalázó volt, nem is akarok beszélni róla. Hivatalos az eljárás, így nem tagadhatom” – mondta a Blikknek az ötvenegy éves sportember, miután ujjlenyomatot vettek tőle, és a rendőrségi fotónyilvántartásba is bekerült. A felesége azért fordult a rendőrséghez, mert Növényi állítólag verte őt, és mert életveszélyesen megfenyegette. Ügye folyamatban van.

10-novenyi

Kósz Zoltán 2000-ben a győztes vízilabdacsapat kapusa volt, ellene garázdaságért indított eljárást a rendőrség tavaly novemberben. „A gépkocsi sofőrjét ittas vezetéssel és garázdasággal, a másik vízilabdást, Petőváry Zsoltot hivatalos személy elleni erőszakkal, garázdasággal és rongálással gyanúsítják” – tudatta a rendőrség. Az érintettek nem ismerték el bűnösségüket, az eljárás eredménye nem ismert.

Az 1964-es olimpiai bajnok, a labdarúgó Komora Imre ellen vádemelési javaslatot terjesztett elő az ügyészség 2002-ben, de végül a bíróság felmentette. Az egykori szövetségi kapitányt a Bárányos Zsolt és Tóth Mihály eladása után eltűnt több mint négyszázezer dolláros átigazolási díj egy részének elsikkasztásával vádolták.

Amióta az olimpiai érmeseknek járó életjáradékot a kilencvenes évek közepén bevezette a kormány, az 1988-ban győztes Hódosi Sándor, a kajaknégyes tagja egyszer sem jelentkezett érte. Csapattársai eltűnéséről számoltak be, az 1998-ban megjelent Hogyan élnek olimpiai bajnokaink? című könyv körözésről írt, Csipes Ferenc ugyanitt annyit mondott: bujkál az óceániai szigetvilágban. „Sürgősen külföldre kellett mennie, ennyi jutott tudomásomra, de nem zárkózottságból nem tudok róla semmit mondani, a társakkal együtt én is keresem” – mondta Ábrahám Attila 2001-ben. Nem tudni pontosan, Hódosi mit követett el, az egyik utolsó fellehető interjújában azt mondta, hogy autókkal foglalkozott.

Nemcsak az elmúlt pár évre jellemzőek a kihágások, a rendszerváltás előtt azonban teljesen más jellegű ügyeik voltak a bajnokoknak. Mivel a rendszeres csempészésről – hallgatólagosan – mindenki tudott, meglepetés volt, ha ilyen ügyekért mégis felelniük kellett. Az öttusázó olimpiai bajnok Balczó Andrást és Móna Istvánt letartóztatták az 1964-es tokiói olimpia előtt.

Pünkösti Árpád könyvében így tárta fel az ügyet 1997-ben. „Svájcból hazafelé Balczó és Móna 230 Cornavin órát vesz, darabját 130 schillingért, Romániában 450 lejért adják tovább. 100 lej 120 schilling. Török ebből az üzletből kimarad, mert összejött annyi pénze, hogy megvehette a Simcát. Az autónak is köszönheti, hogy ő az olimpiai bajnok Tokióban. 1963 őszén Balczót és Mónát letartóztatják Kolozsvárott. Két nap múlva átzsuppolják őket a határon, de az órák, a pénz és a kölcsön-Opel is ugrik. Itthon húzzák-nyúzzák az ügyet. Végül a két delikvenst eltiltják az olimpiai szerepléstől. Logikus: ha nem mehetnek külföldre, nem esnek bűnbe, hisz a versenyzés csempészés! Az álszent döntésről vicc is születik. Egy idős asszonyt elkapnak a határon tíz kiló szalámival. Kérdi a vámos: nem fél, mama, hogy lecsukják? Ugyan, gyerekem, legfeljebb nem öttusázok egy évig.”

Grosics Gyulát 1955-ben kémkedés miatt tartóztatták le. (Hat évvel korábban disszidálni próbált, egy teljes napot töltött fal mellett az ÁVH épületében.) „Nyomatékosan közölték, vegyem tudomásul, más embert ezért már felakasztottak volna ebben az országban. És akkor olyan időket éltünk, amikor vádakat még bizonyítani sem kellett” – emlékezett vissza az Aranycsapat olimpiai bajnok kapusa. Grosicsot kirakták a válogatottból, aztán visszakerült. 1956-ban, a forradalom után, amikor Bécsben bejelentette hazatérési szándékát, rabszállító kocsi várt rá a határon.

Czibor Zoltánt is az ötvenes évek elején vitték el a rendőrök az egyik fővárosi bárból, mert szidta a rendszert. Őt Puskás Ferenc közbenjárására engedték ki, nem lett komolyabb baja.

A bajnokok dicsőséglistája

Farkas Péter: Olimpiai bajnoki aranyérme előtt (1992) már kétszeres világbajnok (1990, 1991), egyedülálló bravúrt is véghez vitt 1991-ben, Európa legjobbja is lett. 1996-ban kijutott az atlantai olimpiára, akkor is a 82 kilóban szerepelt, helyezetlenül zárt, pedig abban az évben Eb-második volt.

Növényi Norbert: Olimpiai bajnoki sikere (1980) mellett vb-ezüstig és vb-bronzig jutott. 90 kilóban versenyzett, kick-boksz világbajnoki címei után visszatért a birkózáshoz, az 1992-es olimpián 100 kilóban helyezetlenül végzett.

Sike András: 57 kilóban nyert olimpiát (1988), élete legnagyobb sikere volt, két vb-bronz (1989, 1991) és még egy Eb-ezüst (1990) szerepel a neve mellett.

Majoros István: 2000-ben Európa-bajnok 55 kilóban, 2004-ben a legjobb az olimpián, egy év múlva vb-bronzérmes Budapesten.

Kósz Zoltán: Olimpiai aranyérme (2000) mellett kétszeres Európa-bajnok kapus (1997, 1999), vb-ezüstérme is van (1998). A női válogatott másodedzője volt a pekingi olimpián.

Hódosi Sándor: 1990-ben, huszonnégy évesen váratlanul befejezte pályafutását, rövid időre visszatért egy év múlva, de komolyabb sikerek nélkül. Olimpiai bajnoksága (1988) mellett két vb-aranya van, 1989-ben párosban és négyesben nyert.

Komora Imre: Tagja az 1964-ben Eb-bronzérmes csapatnak, pályafutása alatt 312 élvonalbeli mérkőzésen 72 gólt szerzett. Háromszoros bajnok edzőként (1984-1986), három meccsen irányította a válogatottat, a görög Olympiakosz edzője is volt.

Balczó András: A Nemzet Sportolója, ötszörös egyéni világbajnok (1963, 1965, 1966, 1967, 1969), háromszoros olimpiai aranyérmes (1960, 1968, 1972). Háromszor választották az év sportolójának. 12 gyermek édesapja.

Móna István: 1968-ban olimpiai bajnok öttusa csapatban, előtte négyszeres világbajnok, szintén csapatban (1963, 1965, 1966, 1967). Párbajtőrben magyar bajnok, a válogatott vezetője 2001-ben.

Grosics Gyula: Olimpiai bajnok 1952-ben, vb-ezüstérmes két év múlva. 86-szoros válogatott, összesen három világbajnokságon szerepelt (1954, 1958, 1962), 1966-ban már nem vették számításba.

Czibor Zoltán: Olimpiai bajnok 1952-ben, vb-ezüstérmes két év múlva, mindkét döntőben eredményes. BEK-második a Barcelonával.