Blogok

Korea fantasztikus

2008. augusztus 20., 09:27 Módosítva: 2015.05.21 04:43

Dél-Korea legjobbjai veretlenek tudtak maradni, hiszen ma is nyerni tudtak, 10:0 arányban gázolták el Hollandiát, akik azért ennél jobb szereplésben bíztak.

Kuba is kiadta a tegnapi zakó miatt érzett dühét, nem tisztelve a házigazdát a torna legnagyobb arányú győzelmét aratva biztosította be második helyét. Kuba:Kína 17:1, laza ütőedzésnek is felfogható mérkőzés és eredmény. Kuba 20 ütést ért el, ebből 4 dupla, 2 tripla és 3 hazafutás. Giorbis Duvergel a második inningben megütötte a torna első grand slam home run-ját (minden bázison futók, 4 pontot érő találat).

A további helyezések szempontjából fontos mérkőzés következik a nap finisében, USA és Japán küzdenek meg az alapszakasz 3. helyéért, egyelőre ugyan úgy állnak mindketten.

Az USA:Japán mérkőzés élőben a http://www.eurovisionsports.tv/olympics/  Live08 csatornáján 13 órától, a Kanada:Tajvan mérkőzés 12 órától a Live12-es csatornán!

Tiltakozásból vetkőzni kezd a bajszos német úszónő

2008. augusztus 20., 06:39 Módosítva: 2015.05.21 04:50

Elég volt. Gondolhatják, kedves olvasók, hogy pont nekem, az egykori NDK-s versenyzőnek nem lehet meghökkentőt mondani doppingtémában, de tegnap megfordult velem a vértranszfúziós állomás, amikor Minosz Kiriakunak, a görög olimpiai bizottság elnökének a nyilatkozatát olvastam.

kozvetito csaj 01 450
Tovább

Minden a terv szerint halad

2008. augusztus 19., 20:36 Módosítva: 2015.05.21 04:43

Véget értek az előfutamok a Sunji pályán, minden egységünk továbbjutott, a 12-ből hét egység egyenesen a döntőbe. Vereckei Ákosnak esélye se lett volna 500 egyesben kihagyni a középfutamot, olyan népes mezőny állt rajthoz, hogy az összesen négy előfutamból legjobb esetben is csak a középfutamokba lehetett kerülni.

A középfutamokban Vajda Attilának a kenuegyesek 500 méteres számában drukkolhatunk majd, a Kozmann György és Kiss Tamás alkotta duónak 1000 méteren, a Sáfrán testvéreknek 500 méteren, Benkő Zoltánnak pedig a kajakegyesek 1000 méteres versenyében.

A női egységek hihetetlen eleganciával előzték meg a mezőnyt egyesben, párosban és négyesben is. Kovács Katalin így gyűjtheti az energiát a három szám döntőjére, ő ugyanis tagja mindegyiknek. Ha minden a legjobban megy, ők akár három aranyat is elhozhatnak, bár az olimpiához méltóan rendkívül erős mezőnyben kell majd versenyezniük.

A körülmények egyelőre adottak, a csapat elégedett az ellátással, az időjárás is viselhető, hétfőn és kedden napközben 28-29 fokot mértek, több mint 56 százalékos páratartalom és szikrázó napsütés volt, csak néha felhősödött be kicsit az ég, szél viszont majdnem egyáltalán nem fújt. Reméljük, kitart ez az időjárás szombatig, és nem kell nyílttengeri csatát vívniuk az elemekkel, mint Sydneyben.

Szerda és csütörtök tehát a középfutamok napja, pénteken és szombaton pedig a döntőket rendezik.

Ausztrália és Spanyolország szintén elődöntős

2008. augusztus 19., 18:00 Módosítva: 2015.05.21 04:44

A délutáni körrel, befejeződtek a csoportmérkőzések a férfiaknál is. Lássuk az eredményeket és a további mérkőzések alakulását:

A B csoportban Kanada - Dél-Afrika 5:2 (2:2). Így az észak-amerikaiak Belgium csapatával játszhatnak a 9-10. helyért, az afrikaiak pedig a házigazdákkal a 11-12. pozíció megszerzéséért.

Az A csoportban Korea - Spanyolország 1:2 (0:1). Ezzel az európaiak bekerültek a legjobb négy közé, ahol a címvédő Ausztrália csapata vár majd rájuk.... nem lesz könnyű dolguk, az biztos!

A B csoport másik mérkőzésén Ausztrália - Nagy-Britannia 3:3 (0:1). Az Aussie-k, már tulajdonképpen a találkozót megelőzően elődöntőben érezhették magukat, hiszen 8 góllal kellett volna kikapniuk ahhoz, hogy ez ne teljesüljön. Ami viszont nem volt mindegy, hogy A Világbajnok Németországgal vagy a Spanyolországgal mérkőznek majd a döntőbe kerülésért. A mostani döntetlen "nyereménye" Santi Freixa és csapata azaz Spanyolország.

Az A csoport utolsó mérkőzésén Kína és Belgium találkozott. Mindkét csapat megpróbálta abszolválni első győzelmét, ezúttal ez Belgiumnak sikerült 3:1 arányban. Érdekesség, hogy ezt megelőzően 32 éve tudtak utoljára győzni olimpiai összecsapáson. A csapat mérkőzésein rendre felbukkan Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Állás a csoportkörök után:

 
 
 
 
 
 
 
 
Men - Pool A
 
 
 
 
 
 
 
 
Team
 
P
 
W
 
D
 
L
 
GF
 
GA
 
PTS
Spain Spain 5 4 0 1 9 5  12
Germany Germany 5 3 2 0 12 6  11
Korea Korea 5 2 1 2 13 11  7
New Zealand New Zealand 5 2 1 2 10 9  7
Belgium Belgium 5 1 1 3 9 13  4
China China 5 0 1 4 7 16  1
               
Men - Pool B              
Team P W D L GF GA PTS
Netherlands Netherlands 5 4 1 0 16 6  13
Australia Australia 5 3 2 0 24 7  11
Great Britain Great Britain 5 2 2 1 10 7  8
Pakistan Pakistan 5 2 0 3 11 13  6
Canada Canada 5 1 1 3 10 17  4
South Africa South Africa 5 0 0 5 4 25  0

60 perc káprázat, elődöntőben vagyunk!

2008. augusztus 19., 15:22 Módosítva: 2015.05.21 04:44

Az elmúlt meccsekhez hasonlóan, most is bátran írhatom, hogy nem találok jelzőket, ezúttal azonban hatalmas elánnal keresem a szavakat. Fenomenális, elképesztő, varázslatos játékkal aratott hihetetlen, csodálatos, mesebeli győzelmet női kézilabda válogatottunk a kőkemény román csapat ellen, s így az elődöntőben várjuk (most még vélhetően) a világbajnok orosz csapatot.

Tovább

Hollandia és Németország már az elődöntőben

2008. augusztus 19., 13:25 Módosítva: 2015.05.21 04:44

Mai győzelmével megérdemelten került elsőként az Oranje a Pekingi Olimpiai Játékok elődöntős csapatai közé. Utolsó csoportmeccsükön Pakinsztánt győzték le 4-2 arányban úgy, hogy a félidőben még az ázsiai csapat vezetett 1-0-ra. Ráadásul negyedik góljuk - Jeroen Hertzberger, backhand lövése - állítólag tényleg élményszámba ment (milyen kár, hogy ezeket a nagyszerű mozdulatokat nem láthatjuk közvetítésben... sebaj, majd talán a döntőt!).

A következő mérkőzésen eldőlt, hogy a Világbajnok németek is ott lesznek a legjobb négy között. Ők ezúttal Új-Zéland csapatát múlták felül 3-1 arányban.

Hollandia Pakisztán 4:2 (0:1)


PAK  Muhammad IMRAN (PC) 27min
NED  Matthijs BROUWER (FG) 41min
NED  Taeke TAEKEMA (PC) 46min
NED  Taeke TAEKEMA (PC) 58min
PAK  Adnan MAQSOOD (PC) 65min
NED  Jeroen HERTZBERGER (FG) 69min

Németország – Új-Zéland 3:1 (2:0)


GER Timo WESS (PC) 5min
GER Matthias WITTHAUS (FG) 9min
NZL  Hayden SHAW (PC) 46min
GER Florian KELLER (FG) 55min

A hölgyeknél a végjáték következik

2008. augusztus 19., 13:18 Módosítva: 2015.05.21 04:44

A tegnapi napon kialakult a softball torna alapszakaszának végeredménye. A 8 csapatból a legjobb 4 jutott be az elődöntőbe, az első helyezett a negyedikkel, míg a második a harmadikkal játszik a döntőbe kerülésért. Szerintem. A hivatalos honlap szerint azonban USA:Japán és Ausztrália:Kanada mérkőzések lesznek, ami eléggé furcsának tűnik.

Tovább

A hölgyeknél kialakult az elődöntők párosítása

2008. augusztus 19., 13:04 Módosítva: 2015.05.21 04:44
   
 
 
 
 
 
 
 
Women - Pool A
 
 
 
 
 
 
 
 
Team
 
P
 
W
 
D
 
L
 
GF
 
GA
 
PTS
 NetherlandsNetherlands 5 5 0 0 14 3  15
 ChinaChina 5 3 1 1 14 4  10
Australia Australia 5 3 1 1 17 9  10
Spain Spain 5 2 0 3 4 12  6
Korea Korea 5 1 0 4 13 18  3
South Africa South Africa 5 0 0 5 2 18  0
   
 
 
 
 
 
 
 
Women - Pool B
 
 
 
 
 
 
 
 
Team
 
P
 
W
 
D
 
L
 
GF
 
GA
 
PTS
 GermanyGermany 5 4 0 1 12 8  12
 ArgentinaArgentina 5 3 2 0 13 7  11
Great Britain Great Britain 5 2 2 1 7 9  8
USA USA 5 1 3 1 9 8  6
Japan Japan 5 1 1 3 5 7  4
New Zealand New Zealand 5 0 0 5 6 13  0

A csoportmérkőzések befejeződtek. Az elődöntőbe jutott csapatok:

Hollandia és Kína az A csoportból

Németország és Argentína a B csoportból

A további menetrend az éremért folyó harcban:

Augusztus 20. 18:00 Németország - Kína

Augusztus 20. 20:30 Hollandia - Argentína

Megdöbbentő taktika: nem doppingoltak a magyar horgásznők

2008. augusztus 19., 11:22 Módosítva: 2015.05.21 04:50

Miközben az olimpián hajrájába fordult a vegyi sportok szpartakiádja, a magyar atléták egy garantáltan doppingmentes sportágban gigasikert értek el. Világbajnok lett ugyanis a magyar női horgászválogatott a Szolnokon megtartott viadalon, egyéniben meg bronzot nyert Rimer Noémi, a győztessel azonos pontszámmal.

Tovább

Fidel Castro állapota ma nem javult

2008. augusztus 19., 09:13 Módosítva: 2015.05.21 04:50

A mai program két egygyőzelmes csapat mérkőzésével kezdődött, ahol Kanada és Hollandia az utolsó szalmaszálba kapaszkodva küzdött. A győzelmet végül a juharleveles gárda tudta megszerezni, viszonylag simának mondható 4:0 arányban. Hollandia legjobbjai mindössze 2 biztos ütést hozott össze, így nagy sanszuk nem is volt a pontszerzésre.

A mai rangadón Kuba és Korea játszott egymás ellen, és mivel mindkét csapat veretlenül kezdett neki a napnak, kijelenthetjük, hogy az alapszakasz elsőségért játszottak a csapatok.

Tovább

A célegyeneshez közelítve a helyzet fokozódik

2008. augusztus 19., 08:16 Módosítva: 2015.05.21 04:50

Először a tegnapi mérkőzésekről emlékezzünk meg pár szóban. Amint arról beszámoltam Kanada 1:0 arányban maradt alul Japán legjobbjaival szemben. Utánuk Korea és Tajvan összecsapása került megrendezésre, ahol úgy tünt Korea simán átgázol ellenfelén, az első menetben már 7:0-ra vezetett a mostanra biztos éremesélyes koreai válogatott. Aztán Tajvan összekapta magát és egy teljesen nyílt mérkőzést varázsolt a pályára, a vége 9:8 Korea javára.

A nap harmadik mérkőzésén Kuba erődemonstrációt tartott, melynek szenvedő alanya nagy kedvencünk Hollandia volt. Mondjuk ki, a hollandusokat tönkre verték a vége 14:3 kubának. Befejezésként USA behúzta a kötelezőt 9:1-re elintézve a házigazda Kína csapatát.

Az olimpiát

2008. augusztus 18., 22:26 Módosítva: 2015.05.21 04:50

Kicsit tehették volna későbbre a mai meccset. Egy fél óra csúszás belefért volna. Úgy terveztem, hogy a második félidőre azért felkelek, lefutom a szokásos P3-as programot alatta.

Mire kikeltem, pisiltem és kinyitottam a szemem, már szinte vége is volt a meccsnek. De legalább a futás meg volt.

Tovább

Egyetlen első kiemelt sem játszott döntőt Pekingben

2008. augusztus 18., 14:59 Módosítva: 2015.05.21 04:51

Nem a legjobb helyre rangsoroltak sikerét hozta a pekingi olimpia tenisztornája. Federer egyesben hamar kiesett, ugyanakkor párosban, amelyben eddig nem nagyon vitézkedett, aranyérmet szerzett Wawrinkával az oldalán. Nadal nyerte a férfi egyest, nagyon könnyedén.

Tovább

Nadal kevesebbet turkál

2008. augusztus 18., 11:41 Módosítva: 2015.05.21 04:51

Spanyolország sporttörténetének első tenisz olimpiai aranyát nyerte meg Rafael Nadal Pekingben. A spanyol fenomén azzal a Fernando Gonzálezzel küzdött meg az elsőségért, akinek már csak az ezüst hiányzott a kollekciójából: mindketten örülhettek.

Tovább

Németország elődöntős

2008. augusztus 18., 10:52 Módosítva: 2015.05.21 04:51

A hölgyeknél megkezdődtek az utolsó csoportmérkőzések. A délelőtti első találkozón a német lányok egyetlen gólja Japán ellen biztosította az elődöntőbe való bekerülést. Így hárman küzdhetnek még a B csoport második legértékesebb helyéért: Nagy-Britannia, Argentína és az Egyesült Államok nemzeti válogatottja.

A másik meccsen a két pont nélküli csapat, Korea és Dél-Afrika döntött arról, hogy melyikük játszhat a 9. helyért, és kinek kell osztozkodnia Új-Zélanddal a 11-12.pozíción. A ázsiaiak 4:0-ás félidő utáni 5-2 arányú győzelmükkel eldöntötték a kérdést.

Németország - Japán 1:0 (0:0)

GER Janine BEERMANN (FG) 40min

Korea - Dél-Afrika 5:2 (4:0)

KOR Sung Hee GIM (PC) 6min
KOR Seon Ok LEE (PS) 23min
KOR Seon Ok LEE (PC) 29min
KOR Mi Hyun PARK (FG) 32min
RSA Kate HECTOR (PC) 51min
KOR Eun Sil KIM (PC) 58min
RSA Vida RYAN (PC) 66min

Nagy-Britannia - USA 0:0 (0:0)

Hollandia - Spanyolország 2:0 (1:0)

NED Maartje PAUMEN (PC) 22mn
NED Ellen HOOG (FG) 69mn

Argentína - Új-Zéland 3:2 (1:1)

ARG Carla REBECCHI (FG) 15min
NZL Niniwa ROBERTS (FG) 33min
ARG Soledad GARCIA (FG) 43min
ARG Marine RUSSO (FG) 46min
NZL Lizzie IGASAN (PC) 61min

Kína – Ausztrália 2:2 (1:0)

CHN Hong Xia LI (FG) 30min
CHN Hong Xia LI (FG) 38min
AUS Casey EASTHAM (PC) 51min
AUS Sarah YOUNG (FG) 62min

Tovább

Nem, nem és nem

2008. augusztus 18., 09:03 Módosítva: 2015.05.21 04:52

A mai első mérkőzésen Kanada Japán ellen lépett pályára, és nagyon szoros mérkőzésen 1:0-ás vereséget szenvedett. A japánok egyetlen pontját Atsunori Inaba 5. inningben elért hazafutása jelentette. Kanada így nehéz helyzetbe került, 5 mérkőzés után mindössze 1 győzelemmel jelenleg a tabella utolsó helyén áll. Egyetlen győzelmüket még Kína ellen aratták az első körben, akkor 10:0-ra tudtak nyerni.

Tegnapi eredmény: Korea:Kína 1:0.

Még mindig bizonytalan, indul-e Horváth Viktor

2008. augusztus 18., 08:50 Módosítva: 2015.05.21 04:51

Továbbra sem dőlt el, hogy a deréktáji idegbecsípődéssel kezelt Horváth Viktor elindulhat-e az öttusázók pekingi olimpiai versenyében csütörtökön. A tartalék Tibolya Péter akkreditációs kártyáját mindenesetre már elvitték Pekingbe.

Tovább

Szomrú vasárnap

2008. augusztus 17., 21:03 Módosítva: 2015.05.21 04:52

El vagyunk keseredve. Az elmúlt két mérkőzésen kézilabdás lányaink is idomultak többi olimpikonunk siralmas szerepléséhez. A vasárnap egyetlen pozitívuma az, hogy elmúlt egy legénybúcsú és a Sziget utáni fejfájásom.

Tovább

A nap mérkőzése : Hollandia - Ausztrália 2:2 (0:0)

2008. augusztus 17., 21:02 Módosítva: 2015.05.21 04:52

Az előrehozott döntő, a világ két leglátványosabban játszó csapatának összecsapása. Ez volt az a mérkőzés, amit minden gyeplabda rajongó várt már, hogy kiderüljön melyik a jobb csapat. Hát, nem derült ki... Ettől függetlenül kétség nem férhet hozzá, hogy a holland - ausztrál volt a nap meccse. Függetlenül a németek győzelmétől Spanyolország ellen, Új zéland pontvesztésétől Kína ellen, amik szintén megérnének egy külön postot.

Tovább

Minden nyitott... (férfiak 4. játéknapja)

2008. augusztus 17., 20:54 Módosítva: 2015.05.21 04:52

Az egyik legizgalmasabb napon vagyunk túl. Az "A" jelű hatosban a mai meglepő eredmények miatt még semmi nem dőlt el, 4 csapat pályázik a 2 továbbjutó helyre, ráadásul egymás ellen játszik a 4 csapat. Az eddig hibátlan spanyolok Moritz Fürste első olimpiai találatával kaptak ki és bár továbbra is vezetik csoportjukat nem engedhetik meg maguknak, hogy Koreától is kikapjanak az utolsó csoportmeccsen. A németek győzelmüknek és Új Zéland pontvesztésének köszönhetően a csoport második helyén várják az 5. játéknapot, de egy esetleges Új Zéland elleni vereség esetén ők is könnyen visszacsúszhatnak a tabellán. Korea simán verte a tornán maguk alatt teljesítő belgákat, a Kiwik pedig Kína ellen 0-2-ről kellett, hogy talpra álljanak. Vélhetően ők sem elégedettek a mai eredményükkel.

A "B" csoportban viszont a nap legjobban várt meccsén igazságos pontosztozkodás született, így a holland és ausztrál válogatott már szinte elődöntősnek vallhatják magukat. A brit válogatottnak sok góllal kéne nyernie Ausztrália ellen az utolsó játéknapon, hogy tovább jussanak. Dél Afrika továbbra is pont nélküli, míg Nagy Britannia ma csak szenvedett Kanadával, elúsztatva ezzel saját érmes reményeiket és hozzásegítve Kanadát első pekingi pontjához.

Tovább

A nap mérkőzése: Argentína - Németország 4:0 (0:0)

2008. augusztus 17., 13:11 Módosítva: 2015.05.21 04:53

Az ausztrál - holland és a német - argentin női rangadó volt ma terítéken, ahol a 4 eddig veretlen csapat közül kettő elvesztette ezt a titulust. Hollandia nagy csatában Maartje Pauman két korner góljával fektette két vállra az ausztrál válogatottat, de a nap mérkőzése ezúttal az Argentína - Németország csata volt, ahol nem is feltétlenül Argentína győzelme, hanem a gólkülönbség a legnagyobb meglepetés. A németeket ritkán szokták négy góllal megverni, ráadásul ezzel a vereséggel az utolsó fordulóra maradt a döntés, hogy megszerzik-e az elődöntőt érő csoport első vagy második helyét.

Tovább

Egyelőre két magyar döntős

2008. augusztus 16., 20:56 Módosítva: 2015.05.21 04:53

Pars Krisztiánon és Fazekas Róberten kívül egyelőre nincs másik magyar döntős, a másik két diszkoszvetőnknek, Kővágó Zoltánnak és Máté Gábornak nem sikerült a bravúr, és sajnos sem a súlylökő Kürthy Lajosnak (csoportjában 17. lett 18.74 méteres teljesítménnyel), sem a rúdugró Molnár Krisztina nem jutott döntőbe. Utóbbi az első magasságot (4.15 m) még megugrotta, de a döntőbe jutás szintjét (4.60 m) már nem tudta teljesíteni, és 4.30-as eredménnyel ő is kiesett.

Tovább

Azok a híres Kásás - büntetők

2008. augusztus 16., 20:40 Módosítva: 2015.05.21 04:53

Értetlenül állok a tény előtt, hogy Kásásnak muszáj büntetőt lőnie. Aki ismer, tudja nagyon jól, hogy Kásás Tamás ezer éve kedvenc játékosaim egyike, sőt! De akkor sem hiszem, hogy a mai kihagyott ötösére is csak legyintenem kellene. Meg kellene végre érteni, hogy Kása erre nem alkalmas. Biros Péter, Kiss Gergely 99%-ban belövi ezeket a büntetőket, mert alkatilag jók a feladatra. Kása NEM. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon jó játékos.

Tovább

Szombati eredmények

2008. augusztus 16., 16:23 Módosítva: 2015.05.21 04:54
Stubby Clapp, sokak kedvence
Stubby Clapp, sokak kedvence

A nap az USA:Kanada összecsapással kezdődött, ahol az amerikai csapatnak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy ha a végén ott akar lenni a legjobbak között, ugyan ez vonatkozott ellenfelükre is, ezért nagy csata volt kilátásban. Nem is kellett csalódnia a kilátogató nézőknek, hiszen végig parázs hangulatú mérkőzésen végül is az USA tudott nyerni 5:4 arányban. Kanada legjobbja Chris Robinson volt 3/4-es teljesítményével, amerikai oldalon pedig Brian Duensing-et,a győztes dobót érdemes kiemelni, aki 4:2-es kanadai előnynél vette át a dobó dombot, majd 3 inning alatt mindössze 1 hit-et kapva győzelemre vezette csapatát.

r2441261399
Tovább

Kalucza Norbertet nagyon megverték

2008. augusztus 16., 16:16 Módosítva: 2015.05.21 04:53

A magyar bokszcsapatból Kalucza Norbert volt a legnagyobb kedvencünk, tessenek elolvasni ezt a cikket, és máris megtudják, miért. Ehhez képest alighanem ő kapta a legnagyobb verést Pekingben.

Tovább

Horváth valószínűleg indulhat

2008. augusztus 16., 14:59 Módosítva: 2015.05.21 04:54

Az utóbbi napon sokat javult a deréktáji idegbecsípődéssel kezelt Horváth Viktor állapota, így szinte biztos, hogy rajthoz állhat a pekingi olimpia férfi öttusaviadalán.

Tovább

Nem sikerült érmet szerezni a női tőrözőknek

2008. augusztus 16., 13:31 Módosítva: 2015.05.21 04:54

Negyedik helyen végzett a női tőrcsapat, 32-23-ra kaptak ki az olaszoktól. Az olaszok végig fölényben vívtak a bronzmeccsen, a magyar tőrcsapat csak egyszerk-kétszer tudta megszorongatni őket. A mérkőzés elején elhúztak az olaszok, Salvatore 3-0-ra verte Újlakit, a második asszó végén már 8-2-re vezetett az olasz csapat. Mohamed Aida sem tudott szépíteni, 2-2-t vívott Granbassival.

Tovább

Az olimpia leghiábavalóbb hőse

2008. augusztus 16., 12:43 Módosítva: 2015.05.21 04:54

Szegény Mohamed Aida, majdnem csodát tett az amerikaiak elleni elődöntőben női tőrben. A verseny előtt, a táblát elemezgetve azt gondoltam, hogy bár a lengyelek kemény ellenfelek lesznek, akár a döntő is összejöhet, ahol persze esélyünk sem lesz az olaszok ellen. Ehhez képest az elődöntőben az amerikaiakkal vívhattunk, annak elbukása után pedig a bronzért az olaszokkal, akiket meg az oroszok vertek meg drámai körülmények között, egy tussal.

Tovább

Hollandia az elődöntőben

2008. augusztus 16., 12:24 Módosítva: 2015.05.21 04:54

A holland lányok mai győzelmükkel elsőként kerültek az elődöntőkbe. Ezúttal azokkal az ausztrálokkal kellett megküzdeniük, akik eddig szintén 100%-os teljesítménnyel álltak az A csoport élén. A főszereplő ezúttal is Maartje Paumen volt, aki mostani két góljával összesen már 7-nél tart csapata 12 találatából.

A délelőtt másik mérkőzésén az amerikai hölgyek 4-1 arányban kerekedtek felül az új-zélandiakon, életben tartva ezzel a reményt, hogy elérjék az elődöntőt.

Tovább

Az olaszokat kell legyőznünk a bronzért

2008. augusztus 16., 12:03 Módosítva: 2015.05.21 04:54

Mohamed Aida fantasztikus vívása ellenére sem sikerült a döntőbe jutni a női tőrcsapatnak. Most a bronzért vívnak az olaszokkal. A magyarok cseréltek, Knapek Edina nem fog vívni, helyette Újlaky Virgine küzdhet.