A kedd sem a magyarok napja Pekingben

2008.08.12. 09:38 Módosítva: 2008.08.12. 13:54
Kedden újabb aranyesélyes magyar sportolók szálltak el. Kardozóinknak egyetlen győzelem jött össze, akkor is magyar vert magyart. A sportlövő Gerebics kilencedik lett, három úszónkból egy jutott a döntőbe, a vízilabdázók viszont könnyedén nyertek. Phelps egy aranyra a sporttörténelmi tíztől.

Három kardozónk, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron és Decsi Tamás összesen egyetlen győzelmet aratott: az első körben összesorsolt Szilágyi és Decsi meccsét előbbi nyerte 15-9-re. A nyolc közé már Szilágyinak sem sikerült bekerülnie, az amerikai Smart 15-10-re győzte le.

Azt előre tudtuk, hogy egy magyar nem juthat a 16 közé, de az kínos meglepetés volt, hogy egy másik sem jutott: a négy éve ezüstérmes Nemcsik 15-10-re kikapott a kínai Csoutól, így az első körben szintén búcsúznia kellett a verseny kezdete előtt éremesélyesnek tartott vívónknak.

Nemcsiket a kínai Csou ejtette ki
Nemcsiket a kínai Csou ejtette ki

Hasonlóan érem nélkül maradt, de még pontot sem szerzett a sportlövő Gerebics Roland. Dupla trapban négyen zártak holtversenyben a hatodik helyen, a szétlövésben azonban világbajnoki ezüstérmesünk csak a kilencedik helyet szerezte meg.

Nemcsak Gerebicsnek kellett – és nem sikerült – dupláznia. Hiába úszott 200 méteres női vegyesúszásban új országos csúcsot Verrasztó Evelyn, a japán Kitagawa is éppen 2:12.18-at teljesített. A holtverseny miatt szétúszásban kellett eldönteni, ki juthat döntőbe – Kitagawa jutott.

Gerebics
Gerebics

Mutina Ágnesnek nem kellett ismételnie: a középdöntőben a hetedik helyen ért célba, és miután az összesítésben csak a 11. időt úszta, nem jutott döntőbe. Akárcsak Verrasztó, Cseh László is országos rekordot döntött, ő ezzel az 1:54.35-ös eredménnyel bejutott a 200 méteres pillangó döntőjébe.

A nap eddigi legjobb teljesítményét a férfi vízilabdázóink nyújtották, akik a görögöket verték könnyedén 17-6-re. Nemcsak a mieinknek jött össze a gólkülönbség-javítás: a montenegróiak 12-0-ra alázták Kanadát.

Az uszodában kedden is folytatódott a Michael Phelps-show és a rekorddöntés-sorozat. Két világcsúcsot, öt olimpiai csúcsot és egy olimpiaicsúcs-beállítást hozott a kedd hajnal. Valamint Phelps pekingi harmadik, összesen kilencedik olimpiai aranyát – ezúttal 200 gyorson –, amivel az amerikai úszó ötödikként (Mark Spitz, Paavo Nurmi, Carl Lewis és Larissza Latinyina után) lett kilencszeres olimpiai bajnok. Ha szerdán 200 pillangóban is nyer, egyedüliként tízszeres bajnok lesz.

Tízszeres bajnok lehet
Tízszeres bajnok lehet

Nemcsak a magyarok, az oroszok gyengélkedése is folytatódott kedden. Vívásban mindhárom kardozójuk kiesett a 32 között, férfi kosárlabdázóik pedig kikaptak a horvátoktól. Az orosz küldöttségnek még mindig nem sikerült aranyat szereznie, négy ezüst- és három bronzérem az eddigi pekingi mérlegük.