Lance Armstrong 1275 nap után visszatért

2009.01.19. 11:01 Módosítva: 2009.01.19. 14:40
Több mint három és fél év kihagyás után vasárnap az ausztrál körversenyen tért vissza a profi országúti kerékpározáshoz Lance Armstrong. A hétszeres Tour-győztes elégedett volt az első nappal, és örült, hogy bukás nélkül célba ért. A 2006-ban Girót nyert Ivan Basso két éves eltiltása után bizonyítana idén.

Lance Armstrong 1275 nap kihagyás után ismét rajthoz állt egy profi országúti kerékpárversenyen. Bár az ausztrál viadal valójában csak kedden kezdődik, de Armstrong is elindult és a mezőnnyel ért célba a vasárnapi, 51 km-es, felvezető jellegű szakaszon.

Sokakat megdöbbentett, mikor tavaly szeptemberben bejelentette visszatérését, de mostanra az indulatok helyett inkább már a kíváncsiság került előtérbe: vajon mire lesz képes a hétszeres Tour de France-győztes 2009-ben, 37 évesen és három és fél év kihagyás után?

Tour Down Under

Az ausztrál körverseny január 18-25-ig tart - igaz, az első, 51 km-es szakasz nem számít majd bele az összetettbe. A vasárnapi kritériumversenyt Robbie McEwen nyerte, és így megszerezte az első győzelmet új csapatának, a Bodrogi Lászlót is foglalkoztató Katyusának.

"Örülök, hogy vége - mondta a célbaérést követően Armstrong, akinek legfőbb célja az volt, hogy bukás nélkül megússza a kritériumversenyt. Ez sikerült is, és a mezőnnyel beérve a 64. helyen végzett. - Elég izgatott voltam, de jó első napon vagyok túl".

Persze, a hat szakaszos ausztrál futam egyelőre csak egyfajta iránymutató lesz azzal kapcsolatban, hogy mit is várhatunk az amerikai klasszistól visszatérése után. Győzni szinte biztosan nem fog, de ismét versenykörülmények között próbálhatja ki magát a májusi Giro d’Italia és a júliusi Tour de France előtt.

"Ez egy különleges nap volt - mondta a verseny után Armstrong csapatfőnöke, Johan Bruyneel. - Végre ismét versenyzett, és úgy láttam, nagyon élvezte".

A hírek szerint csaknem 150 ezren voltak kíváncsiak Armstrong visszatérésére Adelaide-ben, a verseny helyszínén. Már napokkal korábban érezhető volt a rendkívüli érdeklődés a szurkolók részéről, emiatt a szervezők igyekeztek titokban tartani Armstrong érkezésének időpontját és szállodájának nevét is. Ráadásul csak személyes testőrök kíséretében közlekedhet.

Nem indul viszont a Tour Down Underen Alberto Contador, az Astana csapat másik sztárja, mivel a tavaly Girót és Vueltát nyert spanyol idén csak a Tour de France-ra koncentrál – ahogy tette azt korábban Armstrong is. Contador emiatt a májusi Girót is kihagyja, így biztos, hogy nem védi meg címét Olaszországban. A tervek szerint a februári portugál körversenyen kezdi meg a szezont.

2009-ben nem Lance Armstrong lesz az egyetlen nagy visszatérője a mezőnynek. Eltiltását letöltve ismét versenyezni fog a 2006-os Giro d’Italia győztese, Ivan Basso, de a 2007-es Tour de France-ról botrányos körülmények között kizárt Michael Rasmussen, illetve Alekszandr Vinokourov, Roberto Heras és Floyd Landis is indulna. Mindannyian Armstrong egykori vetélytársai.

UCI ProTour csapatok (2009)

AG2R LA MONDIALE (francia)
Astana (luxemburgi)
Bouygues Telecom (francia)
Caisse d’Epargne (spanyol)
Cofidis (francia)
Euskaltel-Euskadi (spanyol)
Française des Jeux (francia)
Garmin-Slipstream (amerikai)
Katyusa (orosz)
Lampre (olasz)
Liquigas (olasz)
Team Milram (német)
Quick Step (belga)
Rabobank (holland)
Fuji-Servetto (spanyol)
Saxo Bank (dán)
Silence-Lotto (belga)
Team Columbia (amerikai)

A 31 éves Ivan Basso eltiltása előtt az egyik legígéretesebb országúti kerékpáros volt. 2004-ben és 2005-ben ő volt az egyetlen, aki a Touron tartani tudta a lépést Armstronggal, és bár összetettben nem tudta megverni őt, egy-egy szakaszon már bizonyított. A kiváló felépítésű, és a hegyeket jól bíró olasz 2006-ban már nem indulhatott a Tour de France-on, mivel belekeveredett a hírhedt Fuentes-ügybe.

Bassót 2006 nyarán akkori csapata (CSC) kirúgta, de beismerő vallomás híján ősszel szerződést kötött Armstrong volt csapatával, a Discovery Chanellel, és a következő év elején versenyzett is a színeikben. Májusban végül is elárulta, hogy valóban szándékában állt a vérdoppingolás, így megkapta a két éves eltiltást. Mivel a büntetésébe beleszámították azt a néhány hónapot, amikor 2006-ban nem versenyzett, így már tavaly ősszel indulhatott a Liquigas kerekeseként. Ha a formáját vissza tudja nyerni, akkor az idei Giro egyik nagy esélyese lehet.

Rasmussen eltiltása csak július végén jár le, így a dán a Tour de France-on nem indulhat, viszont elszántan készül a szeptemberi Vueltára, annak ellenére, hogy még nincs szerződése egyetlen csapattal sem.

A 2007-ben vérdoppinggal lebukott Vinokourov a közelmúltban még volt csapatával, az Astanával is felvette a kapcsolatot, de egyelőre nem valószínű, hogy helye lenne Armstrong és Contador között.

Lance Armstrong

Igaz, az Astanát két éve pont a kazah versenyző miatt hozták létre, de Vinoukurov visszatérése ellen a nemzetközi szövetség is hevesen tiltakozik: a 2006-ban Vueltát nyert klasszis ugyanis azzal a feltétellel kapott egy évet a szokásos kettő helyett, hogy visszavonul, ám meggondolta magát.

Armstrong két egykori segítője, Heras és Landis - akiket szintén eltiltottak doppingolásért - is szívesen versenyezne 2009-ben.

Herasnak egyelőre nincs élő szerződése, míg Landis, aki január 30-a után indulhat először, szeptemberben a hírek szerint aláírt egy csapathoz (Health Net-Maxxis), ám a velonews.com úgy tudja, az alakulat vélhetően új szponzort kap az év elején, így Landis sorsa is még bizonytalan.

Az elmúlt három év doppingbotrányai és a nagy tisztogatás után Lance Armstrong visszatérése sokat lendíthet a kerékpár megtépázott becsületén. Az amerikait minden eddiginél szigorúbban ellenőrzik majd, és remélik, hogy 2009-ben végre ismét a kerékpározásé lesz a főszerep.

A Giro lehet idén az év versenye

A 2009-ben az olasz körverseny, a Giro d'Italia akár a Tour de France-nál is izgalmasabb és színvonalsabb versenyt hozhat. Nem csak azért, mert idén 100 éves évfordulóját ünnepli a verseny, hanem mert Contador kivételével az elmúlt évek meghatározó versenyzői mind elindulnak majd. Lance Armstrong, Ivan Basso, a Tour címvédője, Carlos Sastre, a 2004-es Giro-győztes, Damiano Cunego, illetve az elmúlt két Tour ezüstérmese, Cadel Evans is. A Giro és a szeptemberi Vuelta évről-évre háttérbe szorul a Tour de France mellett, de most az olasz körversenyen minden idők egyik legjobb háromhetes körversenye lehet.