Esélyegyenlőséget akarunk a futballban!

Az európai futball unalmas. Arabok és oroszok vásárolnak kedvükre, és persze az erősebb kutya baszik. Arsavin duzzog, hogy keveset fizetnek érte. Kaká Milánóban a mezét mutogatja. Rendet kellene vágni.

A megoldás a fizetési plafon (salary cap) bevezetése, ami a világon sok helyen, de leginkább az Egyesült Államokban (NBA, NFL, NHL, MLB) és a legmenőbb rögbibajnokságokban (Angliától Ausztráliáig) már bizonyított.
Fizetési plafonnak nevezzük azt az összeget, amit a csapatok maximálisan elkölthetnek a játékosaik juttatásaira egy évben. Az NBA-ben ez az öszeg idén 58,68 millió dollár (15 játékosra), az NHL-ben 56,7 millió dollár (23 játékosra), az NFL-ben 116 millió (itt a fizetési plafon alja 98,8 millió, és 53 játékosra jut). 1946-47-ben már volt fizetési plafon az NBA-ben, az összeg akkor még 55 ezer dollár volt. A nagy változás 1984-ben következett be, akkor kezdett emelkedni, és 1994-95-re már 23 millió dollár volt a játékosokra fordítható pénz. A televízió kétszer változtatta meg a fizetési plafont: először óriásit emelkedett az NBA tévétársaság szerződése miatt, majd 2002-ben csökkent az ABC-vel kötött kontraktus után.

Miért ne lehetne meghatározni ilyet az egyes európai bajnokságokban vagy a Bajnokok Ligájában? Mindenki emlékezhet rá, hogy a Real Madrid előbb Zidane-t, majd Figót, Ronaldót és Beckhamet vette meg, de általában rossz volt nézni az önmagukat csak galaktikusoknak nevező csapatot. Néhány éve rájött az orosz milliárdos, Roman Abramovics, hogy könnyedén lehet menő klubtulajdonos, és megvette a Chelsea-t, felborítva minden addigi elgondolást a futballpiacról, és így még nagyobb játékost csináltak Ballackból és Sevcsenkóból.

A Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapat tulajdonosa, Malcolm Glazer a Manchester United-szurkolók tiltakozása ellenére felvásárolta Sir Alex Fergusonékat. Idén a Manchester City arab tulajdonosai kezdtek volna el bevásárolni, de a Rómeó és Júliát megszégyenítő milánói erkélyjelent vége az lett, hogy Kaká maradt Berlusconi csapatánál. Ezzel több pénzt hoz a klubjának, mint David Beckham, mert a klubhűségnél nincs fontosabb, elég csak Steven Gerrardra, Del Pieróra vagy Tottira gondolni. Vagy az NBA egyik legnagyobb sztárjára, Lebron Jamesre: itt az utóbbi hónapok legfontosabb kérdése kezd kialakulni, hogy a 2010-ben lejáró szerződése után mi lesz vele, főleg, hogy idén végre felépült egy csapat, ami megnyerheti a bajnokságot Clevelandben.

Mit érnénk el a fizetési sapkával? Hirtelen több csapat lenne fontos szereplője a bajnokságoknak. Mert az európai fociban elképzelhetetlen, ami idén a Miami Dolphins amerikaifoci-csapattal történt, hogy a tavalyi pocsék évük után (1 győzelem, 15 vereség) idén rájátszásig jussanak. Az NFL-ben a bajnok szinte soha nem tudja megvédeni címét, mert olyan a rendszer: ha nyersz, rosszabb helyen draftolhatsz, egy idő után elfogy az előnyöd, többet kell költened játékosokra, és miközben a bajnokcsapat kiöregedik, kevésbé jók lépnek a helyére.

A Los Angeles Lakers kosárcsapatánál 2000-2002 között zsinórban háromszor nyerték meg a bajnokságot jó csapatépítkezéssel: a korszak legjobb centere, Shaquille O'Neal mellé draftolták a fiatal Kobe Bryantet, majd amikor O'Neal lelépett, az addigra egyszemélyes szupersztárrá váló Bryant mellé kezdtek el építkezni, tavaly másodikok lettek, idén vezetik a bajnokságot.

Kétféle fizetési sapka van. Az amerikaifutball-ligában használt rendkívül szigorú plafont nem lehet semmilyen indokkal átlépni (hard cap), míg az NBA-ben rugalmas a sapka, rengeteg a kivétel. Utóbbinál kivételeznek azokkal a csapatokkal, amelyek a játékosukat újra akarják szerződtetni, sőt luxusadó is van, ha valaki ész nélkül költ sztárokra (ld. Kaká). A Boston Celtics a 2007/08-as szezonra bevásárolt, mert bajnoki címet akart: megvette a három All Star-játékost, Paul Pierce-et, Kevin Garnettet és Ray Allent, de fizették is a luxusadót (sok tízmillió dollárt), mert természetesen nem fértek be a fizetési sapkába. Viszont a győzelemmel sokat visszanyertek.

A fizetési plafonnál fontos szempont, hogy a játékosok nem kereshetnek többet a liga bevételeinél, mert akkor úgy járnak, mint 1999-ben az NBA. Egyszerűen nem indították el a bajnokságot, mert a játékosok sokkal többet kerestek annál, mint amennyi bevételt hoztak. Ezért csak ötven meccsből állt az amúgy 82 mérkőzéses alapszakasz, mert a liga felbontotta a játékosokkal kötött szerződését.

Az amerikai ligákat úgy alakították ki, hogy a sokat költő csapatokat megbüntetik a luxusadóval, és az abból származó összeget vagy újraosztják, vagy bent tartják. Ennek ellenére a ligának és a csapatoknak is közös érdeke, hogy a legfontosabb játékosokat meg tudják tartani a csapatok, erre viszont bevezették a Larry Bird-szabályt. A fizetéseket is normalizálták, betáblázták, ki mennyit kereshet, ha újonc, ha elsős, vagy ha már 8 éve játszik. És persze arra is gondoltak, hogy ne az esetleg olcsóbb újoncot, hanem az esélyegyenlőség jegyében az öregebbet igazolják le a csapatok. Egy csapatnak érdeke, hogy legyen egy kiemelt játékosa, egy Illés Bélája vagy Tottija, hiszen az állandóságtól csapat a csapat.

David Beckham rendes munkásemberként a pénzkeresésre helyezte a hangsúlyt, ötéves szerződést írt alá a Los Angeles Galaxyval 173 millió dollárért. Az amerikaiak szempontja is érthető volt: sztárral vezetik be a soccert ott, ahol a football a legsikeresebb játék. Kaká évente 9 millió eurót keres, Terry, Lampard, Henry, Torres, Sevcsenko 8 körül, és mindegyik biznisz úgy indult, hogy valaki bemondott egy nagy számot, ahogy most a Man. City Kakáért. Majd a következő csapatnak ezt kellett tartania, és így szállt el a piac. A kisebb csapatoknak kevés esélyük van feljebb lépni, a nagyoknak meg mindegy.

Az amerikai profi bajnokságok rendszerét úgy alakították ki, hogy ne jöhessenek létre kiemelkedő csapatok pusztán az anyagi lehetőségeik miatt, amihez a draft és a fizetési plafon a legjobb megoldás. De mikor mebbe bele ebbe egy 1,8 milliárd dollárra becsült Manchester United, vagy egy 1 milliárdra értékelt Real Madrid? A labdarúgás a legnagyobb üzlet a világon, de jelenleg csak a legnagyobbak szakítanak belőle, akik ezzel még nagyobbak lesznek.