Félévet élt az úszó-vb gondolata

2009.03.03. 16:16 Módosítva: 2009.03.03. 16:38
Budapest már a 2006-os úszó Európa-bajnokságra modern fedett uszodát ígért, de még a 2010-es Eb-t is a régi, nyitottban rendezi. A 2013-as vb-nek így az egyik alapfeltétele nem teljesülhetett, ezért rögtön az első szűkítésnél kiesett a magyar főváros.

Az AP hírügynökség úgy tudta, hiogy a négy év múlva sorra kerülő vizes vb lebonyolítására Budapest és Balatonfüred együtt jelentkezett hat másik érdeklődővel együtt. A FINA kihúzta a listáról Belgrádot, Hongkongot és Madridot, így már csak Dubaj, Hamburg és Moszkva van versenyben.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Gyárfás Tamás emailben úgy tájékoztatta az Indexet, nem jelentkezett a főváros.

"A szabályok értelmében, ha bármelyik pályázó elnyeri a rendezés jogát, de később kiderül, hogy más helyszínt kell keresni, mert nem tudja biztosítani a feltételeket, akkor azt kétmillió dollár büntetéssel sújtják. Sajnálatos, hogy az általános akarat ellenére sincs meg a feltétele a majdani fedett uszoda felépítésének, és ezért most még csak nem is neheztelhetünk. Megértettük, jelen gazdasági helyzetben, nincs pénz egy sportlétesítményre, még ha mindenki úgy is látja, hogy egy úszó, vízilabda közös világeseményre egyaránt büszkék lehetnénk" - áll a közleményben.

Gyárfás már korábban úgy fogalmazott: nem lát reális esélyt arra, hogy a 2013-as vizes vb elnyeréséért zajló küzdelemben Budapest megelőzze a riválisait. Még ha a magyar úszás és vízilabda eddigi eredményei, tradíciói Magyarországot sorolják is az első helyre. Gyárfás Tamás ezt azután nyilatkozta, hogy Lausanne-ban, a FINA székhelyén december elején megtartotta első tájékoztatóját Cornel Marculescu FINA-igazgató a 2013-as csúcsesemény megrendezésére jelentkező városok küldötteinek.

„A valós célkitűzés 2015 lehet" - mondta Gyárfás.

A múlt év végi FINA-fórumon elhangzott, hogy az egyik vetélytárs, Dubaj 300 millió dolláros költséggel kíván a meglévőek mellé, kizárólag a vb-rendezés sikere érdekében egy új, négymedencés uszodakomplexumot építeni, Hongkong ugyanerre 330 milliót szán, Moszkva, Hamburg és Madrid pedig már rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával.

Budapest a 2006-os Európa-bajnokságra az ígéretek ellenére sem tudott megfelelő uszodát építeni, így fordulhatott elő, hogy a keddi versenynap a heves esőzés miatt elmaradt.

A 2013-as győztest július 18-án, a római vb alatt hirdetik ki. A 2011-es úszó, műúszó, műugró, nyíltvízi úszó és vízilabda világbajnokságnak – ezen már olimpiai kvótákat is lehet szerezni - a kínai Sanghaj ad otthont.