Bence
10 °C
25 °C

Újbudán lesz a 2010-es triatlon-világbajnokság

2009.03.03. 11:44

Nem a Városligetben lesz a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság, hanem Újbudán, a felújított Lágymányosi-öbölben, ismertebb nevén a Kopaszi-gáton. Márkus Gergely, a nemzetközi szövetség (ITU) versenyigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az ITU tudomásul vette a változtatást. Az eredeti tervek szerint a Városligetben lett volna a verseny központi része, azaz a rajt, a cél és a depó is, azonban ehhez a Városligeti Műjégpálya teljes rekonstrukciójának részeként ki kellett volna mélyíteni a területet, hogy ott lehessen rendezni az úszást. Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára szerint ez nem valósul meg, ehhez újabb 600 millió forintos beruházásra lenne szükség, ezért módosították a pályázatban foglalt helyszínt, s Újbudán rendezik a vb-t. A kerékpározás és a futás a budai alsó rakparton lesz.
A változtatás érinti a legfőbb tesztversenyt, a május 23-24-i duatlon Európa-bajnokságot is, amelyre így szintén a XI. kerületben kerül sor.